Vers. Araszolok nem húzhat.

                                             Araszolok nem húzhat.
                                             Araszolok nem húzhat ki a motorom,
                                             Autómon a pedálokat nyomkodom.
                                             Itt vagyok én, fogva tartó dugóba,
                                             Most tengek, lengek harapó fogóba.

                                             Csak métereket haladhatunk előre,
                                             Nyűje ült rá talán a jelzőkre.
                                             Mire érem az megint pirosba van,
                                             Órákat rabol, viszi tőlem így lassan.

                                             Hely ha kipörgethetném a motort,
                                             Nem tartaná semmi se vissza a sort.
                                             Menne rendesen  kerékvágásába,
                                             Nem lehetne az benne tragédiába.

                                             Mert  baleset az okozója a dugónak,
                                             Döntés, a sors az a hozója a bajnak.
                                             Aszfalton szétszóródott alkatrészek,
                                             Ott mentenek, életekért küzdenek.

                                             Megható, küzd ember az emberért,
                                             Felelőst keresnek a történésért.
                                             Rendőrök vallassák a helyét mostan,
                                             Átéljük, ez mindenkinek lehet tan.

                                             Átgondoljuk értetlen helyzetünket,
                                             Kell e kockáztatni az életeket.
                                             Ember egy kicsike figyelmességgel,
                                             Ha lassabban, de céljához érhet el.

                                             Sebességet tartok, én már mehetek,
                                             Előttem lebeg, sokkolóak a képek.
                                             Oda akar érni mindenki valahova,
                                             Lehet ez, el mégsem juthat sehova?
                                             Szerző: FM.

Vers, a kedvesemhez. Mondtam én a babámnak.

                                   
                                         Mondtam én a babámnak.
                                         Mondtam én a babámnak imádom,
                                         Jött a válasz rá, ezt miért csinálom.
                                         Ilyet kérdezni Istenem, hogy lehet,
                                         Hisz nem az ész irányítja a fejemet.

                                         Azt józansága elhagyta már régen,
                                         Felülkerekedett szívem az észen.
                                         Már régen az diktál akaratomnak,
                                         Amit az ész akar, ellenáll az annak.

                                         Tudja ezt a kedves is, de provokál,
                                         Könnyebb lesz lelkének, ha piszkál.
                                         Elhinthesse aztán megint varázsát,
                                         Szívemnek az éleszthesse parazsát.

                                         Ott van azért ő benne huncutsága,
                                         Szemében van lelkének a világa.
                                         Bűbáj ül szemén, lenyűgöz ő azzal,
                                         Mit érek aztán már a kalapommal.

                                         Minek is kellene hordani énnekem,
                                         Egyenrangú lehet így a kedvesem.
                                         Hagyom a csodába azt a kalapot,
                                         Így kaphatok tőle én boldogságot.

                                         Azt mondtam neki, hogy imádom,
                                         Elárultam azt is miért csinálom.
                                         Akarom őt, mindég a napomban,
                                         Lehessek benne, ő neki varázsában.
                                         Szerző: FM.

Vers. Kezemben én.

                                            Kezemben én.
                                            Kezemben én rögöket görgetek,
                                            Ujjaim közül hullnak a porszemek.
                                            Előttem picike kupacban,
                                            Ott vannak benne így halomban.

                                            Dombba, a síkjából kiemelkedve,
                                            Fölé kerekedve, a halált éltetve.
                                            Távozásom jut róla az eszembe,
                                            Sírként jön, most emlékezetembe.

                                            Drága rög, te leszel nyughelyem,
                                            Sírom ahol majd megpihenem.
                                            Ott nem számít múlása az időnek,
                                            Csendjében halnak a pisszenések.

                                            Nem érint, által szó nem jön már,
                                            Porráválók én is, röggé mi lezár,
                                            Körbeveszi egy burok a testemet,
                                            Kívül majd zajlik, tovább az élet.

                                            Itt vagyunk, mi ezt mind átéljük,
                                            Életet éltetünk, ő értük tesszük.
                                            Gyökérként mi itten burjánzunk,
                                            Lefedik a világot, éltetik sarjaink.

                                            Nem, én nem meghalni készülök,
                                            Mostan csupán csak eltűnődök.
                                            Rögöt morzsolok, ami lefedhet,
                                            Sírom lesz, majd takarja testemet.
                                            Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Szóáradat, zúdít rám.

                                                 Szóáradat, zúdít rám.
                                                 Szóáradat, zúdít rám mostan érzetet,
                                                 Nem hagyja békén a képzetet.
                                                 Az életem szépíti, nem rombolja,
                                                 Ő csupán csak fantáziámat borzolja.

                                                 Pörög az agyba benne a gondolat,
                                                 Ott vagyok neki a súlya alatt.
                                                 Hiszen rólad szól, édesem vágylak,
                                                 Gondolataim tégedet képbe raknak.

                                                 Aztán már ők, hozhatnak tégedet,
                                                 Így most ez vágyat élesztget.
                                                 Engemet ez éltet, jó érzéssel tölt be,
                                                 Velem lehetsz, benne a képzeletbe.

                                                 Itt lehetsz nekem, élteted világomat,
                                                 Hisz körötted pörög a gondolat.
                                                 Tépik a vágyat, az akaratom éltetem,
                                                 Repit már, vihet hozzád a képzetem.

                                                 Én megyek, így teveled ott lehetek,
                                                 Mosolyaid lábamról levesznek.
                                                 Boldogságba viszed az életem,
                                                 Feledem azt, hogy néha szenvedem.

                                                 Vagy ez csupán csak az élet fintora,
                                                 Minden nehézséggel, válhat valóra.
                                                 Borzoljon hát, mindég a gondolat,
                                                 Éljen a vágy, aztán vigyen az akarat.
                                                 Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Szundikálok, most.

                                            Szundikálok, most.
                                            Szundikálok, most álmom visz engem,
                                            Más dimenzióban rakja az életem.
                                            Utazik a lélek, más ez a világ,
                                            Varázsában neki ott van a gazdagság.

                                            Ezt a gazdagságot a fantázia szülheti,
                                            Varázsát neki szét jó tündér hinti.
                                            Nincs kiváltságos, a sorsnak fintora,
                                            Mindenki játékot éltető mese figura.

                                            Lehet óriás, vagy fájjon zsugorodhat,
                                            Marad ez mind ott a tudat alatt.
                                            Szeretem álmomat, ha velem lehetsz,
                                            Érkezel, viszel, te magaddal repítesz.

                                            Varázsodban éltetsz, édes mosollyal,
                                            Kies tájakon, min a lélek átszárnyal.
                                            Tündér vagy, énem mesédbe viszed,
                                            Ha jön az ébredés vágyaim éleszted.

                                            Álmom vágyom aztán, azt a meséset,
                                            Pillantásaid a sokkolóan kedveset.
                                            Amit az állom éltetett, a szép mesét,
                                            Lényedet, a varázsát éltető tündérkét.

                                            Zúdíthassad rám életemnek meséjét,
                                            Vihessed annak szívembe regéjét.
                                            Legyen benne ott lant egy életen át,
                                            Pengethessed, aztán mindég a húrját.
                                            Szerző: FM.

Vers. Itthon vagyok.

                                           Itthon vagyok.
                                           Itthon vagyok, én életemet élhetem,
                                           E tájék mindég nyugtat engem.
                                           Látom, elnézem a változásokat,
                                           Fasorokban, a megvastagodó fákat.

                                           Csemeteként láthattam meg őket,
                                           Kiültetve épp gyökeret engedtek.
                                           Megeredhettek, az idő múlásában,
                                           Vidék díszei, a gyönyörű világban.

                                           Emberek munkáját, kezüket éltetik,
                                           Lombkoronájukkal az utat díszítik.
                                           Őket mostan elmerengve nézem.
                                           Hajladozva azok integetnek nékem.

                                           Nézem, átélem én a változásokat,
                                           Ami szívet érintő most olyanokat.
                                           Sokan vagytok, munkát éltettetek.
                                           Azt, hogy beérik, ti fentről nézitek.

                                           Utatok az nektek itten már véget ért,
                                           Hagytatok ránk tettetek a szépért.
                                           Kezetek munkája itt van a vidékbe,
                                           Tetteiteket viszitek mostan a szívbe.

                                           Itten vagytok, abba benne mivelünk,
                                           Még élünk mindég emlékezünk.
                                           Az érintések, azok átjönnek,
                                           Élhetnek bennük, a tettek érintenek.
                                           Szerző: FM. 

Vers. Megadta Istenem.

                                           Megadta Istenem.
                                           Megadta Istenem én is megérhettem,
                                           Nemzedékváltások vannak mögöttem.
                                           Szülök lehettünk csak így lehetséges,
                                           Nagykorúvá serdül a picike, az édes.

                                           Megadatik nekik is életük ilyen módja,
                                           Hozhassa a babát nekik is a gólya.
                                           Tatája, Mamája vagyunk mi azoknak,
                                           Közénk pottyanó édes kis csillagnak.

                                           Aztán nőnek, mintha húznák fel őket,
                                           Unokáinkból is felnőttek lesznek.
                                           Még mélázunk, de mire felocsúdunk,
                                           Tatából, mamából máris dédi vagyunk.

                                           Istenem megadta ezt is megérhettem,
                                           Több korosztály vehet körbe engem.
                                           Gyerekeim, unokáim itt velem vannak,
                                           Ragyogó ékkövei, a múló napjaimnak.

                                           Hisz az élet ennél többet nem is adhat,
                                           Ajándékot, ember szebbet mit kaphat.
                                           Ereikben csorog, tovább viszik vérét,
                                           Mesébe rakják be az embernek életét.

                                           Erről aztán már regét lehetne zengeni,
                                           Képeiket lehet emlékként pörgetni.
                                           Emlékezni vissza, ahogy cseperedtek,
                                           Hálát adni közben, a jó Istenünknek.
                                           Szerző: FM.