Vers. Karácsony táján.

                                         Karácsony táján.
                                         Karácsony táján, leszállnak az angyalok,
                                         Hárfájukon szólalnak a dallamok.
                                         Szeretettel töltődnek fel lelkeink,
                                         Úgy érintenek bennünket szeretteink.

                                         Egy a család, érint koma, jó barát,
                                         Készíti az ajándékát.
                                         Meglepetést, vele kicsike örömet,
                                         Öröme a szeretetnek, érint embereket.

                                         Szárnya suhan angyaloknak, érintenek,
                                         Lelkeket, amik azért megtérnek.
                                         Hiszen várjuk mi az ünnepét,
                                         Kicsi Jézusnak, születésének az éjjelét.

                                         Készülünk, ott van munkája kezeknek,
                                         Jelképesen Betlehembe vezetnek.
                                         Józsefhez, Máriához a Jézuskához,
                                         Bölcsőhöz, születéshez a megváltóhoz.

                                         Oda ahol jelezve a fény, utat mutatott,
                                         Királyok hozhattak ajándékot.
                                         Örvendhetnek pásztorok e jelenetnek,
                                         Részesei lehetünk mi ennek az éjjelnek.

                                        Szeretettel élhetjük át, ezt az ünnepet,
                                        Utunk Jézushoz a templomba vezet.
                                        Lenyugszik a lélek, szeretetbe megyen,
                                        Adja meg Istenünk, mindig így lehessen.
                                        Szerző: FM.
                                       
                                         

                

Vers, az édeshez. Éjének csendjében.

                                               Éjének csendjében.
                                               Éjének a csendjében hallgatom a neszt,
                                               Lefedi csillaga sápadt fényt éleszt.
                                               Hold ezüstöz eget, úszó fellegeket,
                                               Parton vagyok nézem a csillogó vizet.

                                               Merengek éjszakájába, velem a magány,
                                               Vágyok rá érintsen, az a hang foszlány.
                                               Borzolhatná csendjét, ó egy csobbanás,
                                               Vagy inkább érintene, az édes csacsogás.

                                               Mert ha így lenne, az éj is szebb lenne,
                                               Itt lehetnél édes, a szavad elérne.
                                               Így élnénk át az időt, de mesés volna,
                                               Lefedné éjét zenével, prücsök hangolna.

                                               Holdvilág ezüstje vinné, bele csillogását,
                                               Szellő élesztené a nád susogását.
                                               Feltámadna az ég, feltámasztanád,
                                               Elhagyna magányom, életem hangolnád.

                                               Mért kell így lennie, sorvaszt magányom,
                                               Nincsen érintés pedig, hogy vágyom.
                                               Hűvös a csend, fázok is talán,
                                               Tova foszló remény, most érint az bénán.

                                               Indulni kellene, akaratom felemelkedik,
                                               Fantáziámon, már vágy uralkodik.
                                               Szív diktál az észnek, indulni kell már,
                                               Váratni angyalodat, ne csináld ezt kár.

                                               Ó te édes asszony, mozgásba vagyok,
                                               Érinteni téged, hiszen szavakra vágyok.
                                               Magányt oldó kezekre, az érintőkre,
                                               Éjszakának fényére, tisztán jövő ezüstre.
                                               Szerző: FM.

Vers. Szél fütyüli bele.

                                           Szél fütyüli bele.
                                           Szél fütyüli bele, most napjába a dalát,
                                           Veréb raj szállt bokorra, igazítja tollát.
                                           Lesi az udvart, kémleli kutat,
                                           Magot keres amivel ő, éhséget múlat.

                                           Gazdasszony hozza, a magot kiszórja,
                                           Éled udvara, jön elő tyúkjai, kacsája.
                                           Körbe veszik a szárnyasok,
                                           Felbolydult udvaron, fogynak a magok.

                                           Repül a veréb, nem egy jön több is,
                                           Ahol ennyi eszik elférnek ők is.
                                           Levegőt kavarva, zajosan szállnak,
                                           Tömik begyeiket, miközben ugrálnak.

                                           Elhessegetni, dehogy is, bújnak azok,
                                           Takarásába vannak, ez is lehet ok.
                                           Alkalmazkodnak ilyen az életük,
                                           Teszik magukért, most nekik túlélésük.

                                           Az életük függhet, tél emészt éheztet,
                                           Pimaszságba viszi bele a képzetet.
                                           Ösztön ez, csupán élni akarás,
                                           Játék az élettel, benne a fent maradás.

                                           Le nem tapossák őket a szárnyasok,
                                           Jut ide is, oda is, fogynak a magok.
                                           Nem marad senki se éhesen itten,
                                           Így kéne a világba is éhező ne legyen.

                                           Persze ez járna itten, minden életnek,
                                           Teremtményei vagyunk az Istennek.
                                           Éheztetés, felfogni nem lehet,
                                           Harácsolása pénznek, mégis ide vihet.
                                           Szerző: FM.

Vers. Télbe ment át.

                                                           Télbe ment át.
                                                           Télbe ment át az idő, hely,
                                                           Hullik le a hópehely.
                                                           Ahogy esik bukfencez,
                                                           Gyerekeknek kedvez ez.

                                                           Számít, is most a hideg,
                                                           Senki se nem didereg.
                                                           Játékkal traktál a tél,
                                                           Ő igaziból, csak most él,

                                                           Ridegségét azt letakarja,
                                                           Vastagodik a dunnája.
                                                           Tája neki fehéredik,
                                                           Rajta már ott szánkó siklik.

                                                           Dagad a jó kedvük nekik,
                                                           Viszi dagályba tengerük.
                                                           Gyerekek vigadhatnak,
                                                           Hóemberek formálódnak.

                                                           Ez Istenadta lehetőség,
                                                           Szépítheti terét az ég.
                                                           Tisztaság ez feddhetetlen,
                                                           Ami át csillogásba megyen.

                                                           Hisz van a télnek is arca,
                                                           Ablakokon van a karca.
                                                           Jégvirágból megfestet,
                                                           Mi, jégcsapot növeszthet.
                                                           Szerző: FM.

Vers kedvesemhez. Én így akarom.

                                           Én így akarom.
                                           Én így akarom mindég az életemet,
                                           Élvezve neked a szerelmedet.
                                           Angyalét, egy asszonyét,
                                           Ki feláldozza értem az egész életét.
                                          
                                           Szépíted nekem mindég napomat,
                                           Lefeded a bánatomat.
                                           Feledteted úgy, velem a borút,
                                           Rögeit simítja ott mindég az, az út.

                                           Könnyebb azután rajta haladni,
                                           Akadályt se tud gördíteni.
                                           Talán kíméletesebb is,
                                           Hiszen, ottan vagy édesem te is.

                                           Lehessen mindég így ez állandóan,
                                           Még a világ forgásába van.
                                           Sírom még le nem fed a hanttal,
                                           Tavasz lehessél, édes virág illattal.

                                            Érintsél úgy is ha rossz vagyok,
                                            Netán magamból kifordulok.
                                            Ilyenkor vágyok a vigaszodra,
                                            Gyógyír vagy, a tajtékzó hullámra.

                                            Az mindég átlendít, utamra terel,
                                            Érintesz az édenbe viszel.
                                            Átérzem ezt, ott vagy te velem,
                                            Imámba foglallak, téged édesem.
                                            Szerző: FM.

                                          

Vers, kedvesemnek. Alábukott a nap.

                                           Alábukott a nap.
                                           Alábukott a nap, egének peremén,
                                           Kormosan bele éjszakába mén.
                                           Lefedi azt azért a ragyogás,
                                           Millió csillagból jön át a hunyorgás.

                                           Hunyorgó csillagok mutatnak utat,
                                           Mert az élet mindég utaztat.
                                           Tudom érzem én, jó úton járok,
                                           Édeske vagy nekem, így oda találok.

                                           Veled lehetek, kebleden pihenek,
                                           Bűvölhetnek a mesés szemek.
                                           Gyertya fénye emeli ki arcodat,
                                           Éjszakába hozod bele a varázsodat.

                                           Bűvöleteddel, az álmomba viszel,
                                           Érintelek téged, te is ott leszel.
                                           Oly távol e világnak zajától,
                                           Másik dimenzióba, mesébe valahol.

                                           Ó sohase jönne, ne lenne ébredés,
                                           Érintene a fény az, az édeskés.
                                           Hiszen, csillag vagy érinted egemet,
                                           Akarom veled mindég az éjjeleimet.

                                           Érintésedet, a szemeidből átjövőt,
                                           Így akarom már, veled a jövőt.
                                           Nem bánom, ha utaztat is az élet,
                                           De érezzem bőrödön, a parfümödet.
                                           Szerző: FM.

                                          
                                         
                   

           

Vers kedvesemhez. Az égboltot.

                                          Az égboltot.
                                          Az égboltot, a csillagot pásztázom,
                                          Emlékek között van ábrándom.
                                          Most is a fényt keresném,
                                          Boldogságom, Istenem ha lelhetném.

                                          Tova úszott, mint a vándor felhők,
                                          Várnám szavad, nem érnek ők.
                                          Nem jönnek át suttogásba,
                                          Tőled, bele édesen csacsogásába.
                                         
                                          Hiába fénylik most fent az egem,
                                          Borúja fed már csak engem.
                                          Tova szálltak a remények,
                                          Hiszem, azok mára illúziók lettek.

                                          Hely pedig azt, de értékelném,
                                          Ha pillantásaidat átélhetném.
                                          Ragyogó szemednek bűvöletében,
                                          Veled, csak veled az élet őrületében.

                                          Itten, újra foghatnám a kezedet,
                                          Hiszen vágyom szerelmedet.
                                          Imádatomba úgy viszlek,
                                          Én örökre bele a szívembe véstelek.

                                          De ha te mégis csak tova mennél,
                                          Netán vándor csillag lennél.
                                          Az ég áldása, az legyen rajtad,
                                          Éltessen, mennyen fényébe az utad.
                                          Szerző: FM.