Alábukott a nap, egének peremén,
Kormosan bele éjszakába mén.
Lefedi azt azért a ragyogás,
Millió csillagból jön át a hunyorgás.
Hunyorgó csillagok mutatnak utat,
Mert az élet mindég utaztat.
Tudom érzem én, jó úton járok,
Édeske vagy nekem, így oda találok.
Veled lehetek, kebleden pihenek,
Bűvölhetnek a mesés szemek.
Gyertya fénye emeli ki arcodat,
Éjszakába hozod bele a varázsodat.
Bűvöleteddel, az álmomba viszel,
Érintelek téged, te is ott leszel.
Oly távol e világnak zajától,
Másik dimenzióba, mesébe valahol.
Ó sohase jönne, ne lenne ébredés,
Érintene a fény az, az édeskés.
Hiszen, csillag vagy érinted egemet,
Akarom veled mindég az éjjeleimet.
Érintésedet, a szemeidből átjövőt,
Így akarom már, veled a jövőt.
Nem bánom, ha utaztat is az élet,
De érezzem bőrödön, a parfümödet.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése