Fent tornyosulnak a sötét felhők,
Szélnek hátán utaznak ők.
Tolja őket az neki tülekszik,
Belőlük csillámló hókristály hullik.
Lefedi vele mostan szürkés táját,
Mutatva közben a táncát.
Szél komponál hozzá zenét,
Vad táncra serkenti így a hópihét.
Azok egymáskörül keringenek,
Közbe csillogásba mennek.
Éltetve mesét így ezzel,
Hiszen cinkosság ez most a téllel.
Mert kiemelik, éltetik neki a táját,
Úgy aludhassa az álmát.
Kap dunnát most hófehéret,
Ami az embernek is hoz örömet.
Bele a napjainkba kis vigasságot,
Hagy húzhassa ló a szánkót.
Síelve embere száguldhasson,
Fagytól szikrázó, csillámló havon.
Télnek a hó dísze, neki ékessége,
Lefedett így neki szürkesége.
Bele tájat visz az varázsába,
Kápráztat minket, rideg világába.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése