Lassan ébred már nappala,
Bíborban van hajnala.
Zavaró ez, most énnekem,
Az éjjelébe züllöttem.
Szemeimen mostan fátyol,
Ami engemet nem ápol.
Mint az a tova tőnő kánfór,
Úgy illan most el a mámor.
A nappalom sem nem áldott,
Benne a fejem is fáj most.
Kelnék fel én, azért még is,
Lenyom engemet az ég is.
Merengek csak itten kábán,
Eltűnődök az éjszakán.
Én az okot akartam altatni,
Bánatomat, így megtörni.
Keresgéltem neki a vigaszát,
Ami hozhatja tavaszát.
Hittem benne így jobb lesz,
De engemet a sírba tesz.
Itten vagyok én, szét hullva,
Az életembe roskadva.
Neki, áhítozva a kegyeiért,
Halálom lesz, egy asszonyért.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése