Az égboltot, a csillagot pásztázom,
Emlékek között van ábrándom.
Most is a fényt keresném,
Boldogságom, Istenem ha lelhetném.
Tova úszott, mint a vándor felhők,
Várnám szavad, nem érnek ők.
Nem jönnek át suttogásba,
Tőled, bele édesen csacsogásába.
Hiába fénylik most fent az egem,
Borúja fed már csak engem.
Tova szálltak a remények,
Hiszem, azok mára illúziók lettek.
Hely pedig azt, de értékelném,
Ha pillantásaidat átélhetném.
Ragyogó szemednek bűvöletében,
Veled, csak veled az élet őrületében.
Itten, újra foghatnám a kezedet,
Hiszen vágyom szerelmedet.
Imádatomba úgy viszlek,
Én örökre bele a szívembe véstelek.
De ha te mégis csak tova mennél,
Netán vándor csillag lennél.
Az ég áldása, az legyen rajtad,
Éltessen, mennyen fényébe az utad.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése