Vers, az édeshez. Mivel létezek.

                                               Mivel létezek,
                                               Mivel létezek, e világban élhetek,
                                               Benne sírok, vagy nevetek.
                                               Döntögeti a sorsom a kedvemet,
                                               Búsulásba viszem, vagy lelem örömömet.

                                               Élek én, e kettősségbe temetkezek,
                                               Lehúzó életem, vagy emelkedek.
                                               Neki forgásában vagyok,
                                               Hiába agyalok, ez ellen tenni nem tudok.

                                               Nappalok jöhetnek így szomorún,
                                               Álcázottak azok, rajta a bún.
                                               Néha ez így maga az őrület,
                                               Gyötrődésbe mén, nincs benne képzelet.

                                               Azután már jöhetnek szebb napok,
                                               Na ezekbe azért vigadok,
                                               Élményébe gazdag, édes ha te vagy,
                                               Ami rossz, aztán az innentől békén hagy.

                                               Nincsen sóvárgás, csak élni akarás,
                                               Mert te vagy, életemen ez áldás,
                                               Ha pillantásod, magával ragad,
                                               Ó te édes asszony, az élet vagy magad.

                                               Mert vagyok e világba élhetem,
                                               Hozzád visz a képzetem.
                                               Csak élni akarok, buzdít az elán,
                                               Mondjam asszonyomnak, nevét az imán.
                                               Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Néha halni akarok.

                                          Néha halni akarok.
                                          Néha halni akarok, majd rajta túl lépek,
                                          Aztán már örülők hiszen élhetek.
                                          Mert ahogy érint az élet,
                                          Ez sorsom játéka éltet, vagy szenvedtet.

                                          Élem az életem, ó mennyi érzelem,
                                          De mindbe ottan a kételyem.
                                          Alakul már azután,
                                          Éppen gátat szab, de éled a fantázián.

                                          Benne van azután ott a napomban,
                                          Fénylő ragyogásban.
                                          Mert érintesz, velem vagy édesem,
                                          Valóságba megy, így mesés az életem.

                                          Emelkedek veled, szárnyat eresztek,
                                          Úgy foglak, hogy el nem engedlek.
                                          Fent veled, az égbe szárnyalunk,
                                          De boldog órák, hisz együtt vagyunk.

                                          Élek ilyenkor, elragad az érzelem,
                                          Csupán csak a szépet éltetem.
                                          Érzem a levegőt, akarom,
                                          A parfüm illatot, magamba szívhatom.

                                          Élni akarok, most csak veled lenni,
                                          Hinni a reménybe, életet éltetni.
                                          Ha nem vagy magamba roskadok,
                                          Nem értem mért van, de halni akarok.
                                          Szerző : FM.

Vers, az édeshez. Ha fizetik a lottón.

                                                      Ha fizetik a lottón.
                                                      Ha fizetik a lottón, a főnyereményt,
                                                      Fizetek én akkor a szerelmedért.
                                                      Ujjadra húzzuk majd a karikát,
                                                      Hozza csillogásába, rajta az aranyát.

                                                      Díszébe rakjuk neked a nyakadat,
                                                      Oda is teszünk majd aranyat.
                                                      Te leszel a legszebb, ígérem neked,
                                                      O te édes asszony, mit teszek érted.

                                                      Megcélozunk egy luxus járatot,
                                                      Be járjuk mi a nagyvilágot.
                                                      Utazásból áll majd az életünk,
                                                      Meg nézzük amit, láthat a szemünk.

                                                      Élvezzük tengerén, a kéklőlagúnát,
                                                      Ottan a napnak, a simító sugarát.
                                                      Elfekszünk majd a homokon,
                                                      Gyönyörködve az égen, a sirályokon.

                                                      Járjuk a bárokat, táncra perdülünk.
                                                      Megígérem pezsgőbe fürdünk,
                                                      Rózsaszirom fedi testünket,
                                                      Illatos gyertyafény, vesz körbe minket.

                                                      Ha fizetik a lottón a főnyereményt,
                                                      Éltetem én, a tomboló reményt.
                                                      Mennyen a pénz, lehessél velem,
                                                      Te legyél nekem, életemen ékkövem.
                                                      Szerző: FM.

Vers. Derbin vagyok.

                                         Derbin vagyok.
                                         Derbin vagyok, nézem a vágtát,
                                         Lovaknak kecses mozgását.
                                         Rugózását a testüknek,
                                         Izmaiknak játékát, ahogyan feszülnek.

                                         Ahogy lebeg a ló mert galoppozik,
                                         Külső hátsólábba földre érkezik.
                                         Majd belső hátsó, külső első,
                                         Egyszerre, azután érinti a első belső.

                                         Diktál a zsoké, a ló repül szinte,
                                         Mintha nem, nem lenne lépte.
                                         Ez szépen hat képbe,
                                         Élményként marad aztán emberébe.

                                         Benne szépsége, maradó hatása,
                                         Gyönyörű a lónak a mozgása.
                                         Játék ez, játsszák,
                                         Ember a lóval, összhangban csinálják.

                                         Engem lenyűgöz, érintő az élmény,
                                         A befutón ott van a nyeremény.
                                         Rá tenni dehogy szoktam,
                                         Nem nyernék, pénzemnél maradtam.

                                         Szeretem a derbit, ottan a vágtát,
                                         A győztest ahogy kikiáltják.
                                         Benne vannak ebbe is a drukkok,
                                         Ott lebegésébe, a lovak élő szobrok.
                                         Szerző: FM.

Vers. Mert rám rakódott.

                                                       Mert rám rakódott.
                                                       Mert rám rakódott, lefedett a korom,
                                                       Meg nem kérdezte, ezt akaróm?
                                                       Ottan van az, telepszik rajtam,
                                                       Úgy ahogy meg, az élettől kaphattam.

                                                       Rakodott az rám, a füstje elszállott,
                                                       Így rajtam szarkalábat hagyott.
                                                       Ami lefedi az arcomat,
                                                       Éveibe benne így, álcázva gondokat.

                                                       Embere fantáziál, álmodja álmait,
                                                       Aztán már az táplálja céljait.
                                                       Élete neki meg csak telik,
                                                       Szeme körül, a szarkaláb vastagszik.

                                                       Díszként van, marad az mirajtunk,
                                                       Takarja, le van fedve gondunk.
                                                       Mert az élet az ilyen,
                                                       Nem hagyja okon, okozat ne legyen.

                                                       Szenvedélye neki ottan benne él,
                                                       Aztán már egy életről regél.
                                                       Rajta az arcon, ott van az azon,
                                                       Viszi őt magával, egy életen a fazon.

                                                       Így lehetek itten, lefedett a korom,
                                                       De ez mért is lenne bajom.
                                                       Mert akarta magammal viszem,
                                                       Ha nem így lenne, nem lenne életem.
                                                       Szerző FM.

Vers. A megvalósulás.

                                         A megvalósulás.
                                         A megvalósulás a pillanatban rejlik,
                                         Ki az abban teljesedik.
                                         Ahogyan annak kell lennie,
                                         Az embernek, a történettel kell élnie.

                                         Ottan van mindég a pillanatba,
                                         Bele pörög onnan a múltba.
                                         Rajta változtatni nem lehet,
                                         Úgy marad az ottan ahogy megesett.

                                         Emberétől nem függhet sokszor,
                                         Iróniája a sorsnak ez olykor.
                                         Sok mindent nem is akarunk,
                                         De súlya annak, ottan van rajtunk.

                                         Cipeljük azt, ahogyan megesett,
                                         Ha jó, ha az rosszul érintett.
                                         Megmaradhat az életünkben,
                                         Mennyi pillanat, halmozódik képben.

                                         Van ami ellen tenni nem is lehet,
                                         Az emberrel még is megesett,
                                         Rája telepszik az életünkre,
                                         Az bajával együtt, hat rá emberére.

                                         Független hol van, milyen helyen,
                                         Megvalósulása érhet vegyesen.
                                         Kikerülhetetlen az életen ragad,
                                         Története úgy van, az úgy is marad.
                                         Szerző: FM.

Vers. Szeretem a telet.

                                          Szeretem a telet.
                                          Szeretem a telet, fehéren havasan,
                                          Telhessen napjában zajosan.
                                          Legyen benne, sikolya állandó,
                                          Vidámságába menő, fel bánatot oldozó.

                                          Hisz neki játékába, ott a lehetőség,
                                          Mert van benne bőség.
                                          Hegyeknek lejtőjén,
                                          Mennyi élmény az, ha siklásába mén.   

                                          Aztán meg már áradhat neki sikolya,
                                          Ráül arcaikra, emberek mosolya.
                                          Mert ott van az élmény benne,
                                          Repülhet embere, mintha szárnya lenne.

                                          Ó az a suhanás, ott rajta a léceken,
                                          Bele pörög marad emlékeken.
                                          Már azután élteti a telet,     
                                          Vissza hozza mindég, majd az emlékezet.

                                          Ennek véget csak az alkony vethet,
                                          Nincsen benne a fáradság érzet.
                                          Kellemes marad ahogy véget ért,
                                          Áhítozik az ember, még sok ilyen napért.

                                          Szeretem a telet, fehéren havasan,
                                          Napsütésen szikrázásában.
                                          Ahogyan az ott, megfesti a táját,
                                          Dunnája alatt tavaszt vár, álmodva álmát.
                                          Szerző:: FM.      

Vers, egy angyalhoz. Ha érint az érzelem.

                                          Ha érint az érzelem.
                                          Ha érint az érzelem, nem kétkedem,
                                          Nincsen sohase kételyem.
                                          Vágyam az, ami felemel,
                                          Ajtót nyit, így lehetek veled az édessel.

                                          Szemeid játékán, ott az a pillanat,
                                          Amit csak egy nő adhat.
                                          Az meg máris a vágyat gerjeszti,
                                          Így lehet, hogy az ember a fejét elveszti.

                                          Ó az a kábulat, bár sohase múlhatna,
                                          Ha a tűz a szívbe örökké lángolna.
                                          Bevállalnám poklát a pokloknak,
                                          Kapjam csókjait, annak az asszonynak.

                                          A szenvedély maradjon, ne múljon,
                                          Érjen a tüze lángolón.
                                          Úgyis ha érte a poklot járhatom,
                                          Bűnhődjek, ha keblén fejem tarthatom.

                                          Akarom azt a meghitt perceket,
                                          Ott a gyertyát a fényeket.
                                          Azt a kis szobát, benne a csendet,
                                          Tégedet az asszonyt, a nagyon édeset.

                                          Érinthessen az érzelem, te veled,
                                          Mert akarom az érintésedet.
                                          Ördögként angyalin, érintse életem,
                                          A poklot is vállalom, lehessél én velem.
                                          Szerző: FM.