Csak úgy most, egy kicsit megpihenek,
Picikét elrévedek.
Idézem a képet, vallatom az éveket,
Ahogyan szálltak, most átélem az ikszeket.
Ebből már hét van, rám telepedtek,
Az idővel, ők szépen lefedtek.
Benne nekem ott van az életem,
Magamban átélem, most azt rendezgetem.
A gyerekorom óvoda, az iskola évek,
Hiába vágyódók de régen elteltek.
Gondtalan élet, ott voltak a haverok,
Kinőttem belőle, így két ikszen túl vagyok.
Eszmélek felnőttem, ó a gyermek évek.
Innentől a gondok az enyémek.
Ez már az élet, a felelősség,
Ahogyan alakítóm, úgy érinthet a bőség.
Barátokat, így az élet újakat hozott,
Rám az azután új ikszeket rakott.
Szaporodtak azok, arra eszméltem,
A barátaim haltak, mennyit elvesztettem.
Mentek szüleim is, ők is itten hagytak,
A gondolataim amik mardostak.
Él a vágy, ó mennyi a fájdalom,
De gyerekeimmel, azért telik nappalom.
Rakodtak az ikszek ez már a hetedik,
Vakarom a fejem az idő, hogy telik.
Benne volt a bú, érintett az örömem,
Elmúlt idő az, most én mégis könnyezem.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése