Tükrözi a víz a holdat, ringatja,
Lágy hullámain rajta altatja.
Mert az éjszaka is alszik,
Dereng a csendben, a tája nyugszik.
Én merengek, nézem a kies tájat,
Mit ezüsttel fed a varázslat.
Ahogy az éjszaka ráborult
Az égnek csillag lámpása kigyúlt.
Halványan fény vibrál köröttem,
Így telik mostan az éjjelem.
Nézem a nyugodt folyamot,
A természet az magával ragadott.
A csendben elbűvölő a susogás,
Benne a reccsenés, a roppanás.
Egy, egy éji vadász érkezik,
Keresi helyét a fán hol lenyugszik.
Már aztán megint a csend honol,
Talán már pirkad is valahol.
Mert a hajnal majd érkezik,
Ezüstből, bíbor lilában tündöklik.
Hozza majd tájára az ébredést,
Egy szép napot, egy mesést.
Verőfényesen, türkizes eget,
Aminél szebbet, festeni nem lehet.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése