Vers. Mosolyuk ül ki most.

                                          Mosolyuk ül ki most.
                                          Mosolyuk ül ki most ő nekik az arcán,
                                          Visszább fognak az élet forgatagán.
                                          Karácsony tájékán megnyílnak a szívek,
                                          Szeretet árasztanak most az emberek.

                                          Fehérrel fedi le táját, vize a tengerének,
                                          Fentről hullnak ők csillogó hópelyhek.
                                          Égnek dunnájából az angyalok rázzák,
                                          Karácsony táján ők is a szeretetet adják.

                                          Érintenek minket, fel ők lelket töltenek,
                                          Azok ettől mennyivel könnyebbek.
                                          A szeretetnek, a jóságnak nincs súlya,
                                          Így hát, az embert az nem is rombolhatja.

                                          Sokkal másabb ez, így mosolyok között,
                                          Amikor szeretettel mindenki feltöltött.
                                          Mennyi kedves gesztus árad a világban,
                                          Boldogság sugárzik sok, sok pillanatban.

                                          Érintünk közbe vágyuk Isten közelségét,
                                          Várjuk a megváltót, neki születését.
                                          Békességet várunk mi az érkezéstől,
                                          Mert, hogy világunk is szebb lehet ettől.

                                          Megnyílnak a szívek, sugárzik a szeretet,
                                          Átvarázsolja ez mostan a lelkeket.
                                          Karácsony éjjelén velünk a békesség,
                                          Lehet így is élni, a haragra nincs szükség.
                                          Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Úgy imádom azt.

                                        Úgy imádom azt.
                                        Úgy imádom azt, ha ott van kezem kezedben,
                                        Tekinthetek bele gyönyörű szemedben.
                                        Élem a percet így szemem nem réved,
                                        Gondolat sem csapong, itt vagyok melletted.

                                        Most itt vagyok én veled, mindent félre téve,
                                        Az élet nehézségét csak úgy elfeledve.
                                        Oly jó megállni néha egy kicsikét,
                                        Nem viszi az ember addig sem keresztjét.

                                        Megpihen picikét, hagy múljanak a percek,
                                        Jöhetnek közbe át gyönyörű érzések.
                                        Éltető mikor egymásnak a másiknak élünk,
                                        Ő drágább lehet nekünk, mint netán életünk.

                                        Egy kicsit úgy lenni benne a rohanó időben,
                                        Nem törődni semmivel, ott lenni a csendben.
                                        Az időben a csendet hallgatni, a neszt éltetni,
                                        Édesen átjövő pillanatnak bűvöletében lenni.

                                        Ott lenni teveled átélni, az életnek szépségét,
                                        Forrósítani a vért, hagyni a szívek szeretetét.
                                        Lángoltatni azt, egymásért a holnapért,
                                        Mindég, mindég egy másik boldog új napért.

                                        Ha kezem a kezedben lehet, azt én imádom,
                                        Így lehetsz te mindég a boldogságom.
                                        Hiszen közel engedsz, utamon vagy velem,
                                        Mert széppé teszed, nem súly így keresztem.
                                        Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Kicsikét az álmom elvitt.

                                         Kicsikét az álmom elvitt.
                                         Kicsikét az álmom elvitt, meg pilledtem,
                                         Mert, hogy a bágyadtságom kipihenjem.
                                         Ledőltem hagytam azt éltese meséjét,
                                         Délutánomban ő hagy pörgesse kerekét.

                                         Visz engem az álmom száguldva mezején,
                                         Átélem, tűnődök neki a meséjén.
                                         Dallam szól itten, megható lágy zene,
                                         Lenyűgöz az éneke tündéreknek benne.

                                         Haladunk tovább az álom meg nem áll,
                                         Így érhetlek téged gyönyörű rózsaszál.
                                         Itt lehetek neked a bűvöletedben,
                                         Ha rövid időre is az álmom meséjében.

                                         Elbűvölsz te engemet, a kábító illattal,
                                         Lelkemre hatol bársonyos szirmoddal.
                                         Engedlek szívemben, itt lehessél velem,
                                         Mindég tavaszt idézz, szépítsed életem.

                                         Valóságom legyél te, éltető tünemény,
                                         Életemben nekem mindég a remény.
                                         Tedd gyönyörűvé mindég napjaimat,
                                         Éjébe is vihessen az, élhessem álmomat.

                                         Megpilledtem, az álmom vitt engemet,
                                         Így most a délutánom el veled telhetett.
                                         Nem bánom ezt, még élek akarom,
                                         Mindég csak mirólunk szóljon, az álom.
                                         Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Imádom a reggeleket.

                                             Imádom a reggeleket,
                                             Imádom a reggeleket, a pirkadatát,
                                             Benne a frissítő kávénak illatát.
                                             Azt, ahogyan te erre ébredsz fel,
                                             Vele még az ágyadban érlek el.

                                             Ébredsz, már felülsz, nyúlsz azért,
                                             Én epekedek a mosolyodért.
                                             Mert azt mindég megkapom,
                                             Telhet így már szépen a nappalom.

                                              Még kávézunk, nézem a szemedet,
                                              Mivel az elmúlt életet lefeded.
                                              Jön az át, tárul a lelked kinyílik,
                                              Mint a vízáradat, szeretet áramlik.

                                              Hozza azt át a fény oly éltetően,
                                              Benne múltunk a lefolyó években.
                                              Ott van a gyötrelem, a remény,
                                              Győzelem, a munka is a kemény.

                                              Jön át, közbe az egymással vegyül,
                                              Mosolyt éltet mi arcodra ki ül.
                                              Én nézem azt, közbe merengek,
                                              Mit kapok, azt mindent érdemlek?

                                              Mosolyod éltet ez jól esik mindég,
                                              Olyan az, mint a napfényes ég.
                                              Nem fedi le ború így az egemet,
                                              Átjön a nappalban, éltető szeretet.
                                              Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Estéjébe járom az utamat.

                                        Estéjébe járom az utamat.
                                        Estéjébe járom az utamat, lefedi a nyár,
                                        Felizzik a fű közt a Szent János bogár.
                                        Villan halvány fénye, érint engemet,
                                        Ha bár felhő fedi fent mostan egemet.

                                        Nem jön át a vigasz, nem jön át a fény,
                                        Távolság álcázza, fájó a remény.
                                        Ó te tünemény itt lebegsz te előttem,
                                        Délibábként feded most is sötét egem.

                                        Mert szertefoszló kép, játszik énvelem,
                                        Ragyogtassad nekem fénnyel éjjelem.
                                        Csillagból áradó fény érinthessen meg,
                                        Érezzem azt, hogy a szívem beleremeg.

                                        Kísértsél engemet, te hozzad a derűdet,
                                        Oszlathassa széjjel a sötét felhőket.
                                        Ezüstözze a hold utamat, hogy járom,
                                        Érinthessen rajta mindég boldogságom.

                                        Fedd le te a homályt, hozzad a fényedet,
                                        Ragyogtassad vele az életemet.
                                        Kezedet fogva téged érinthesselek,
                                        Hajnalom, ha jön, veled együtt ébredjek.

                                        Estéjébe benne járom mostan az utamat,
                                        Elnézem az izzó Szent János bogarat.
                                        Felizzik itt is, ott is az a halvány fény,
                                        Érint engem, bennem így élhet a remény.
                                        Szerző: FM.

Vers, kedvesemnek. Mert vagy te.

                                          Mert vagy te.
                                          Mert vagy te, mesés minden nappal,
                                          Szemeidet vágyom, neki fénye vall.
                                          Árad a szeretet babonáz engemet,
                                          Fényed hozod te, ami így érinthet.

                                          Teríti a nap, lefedi életem fényével,
                                          Szépíti nappalomat türkizes egével.
                                          Szép ez végül is engemet éltet,
                                          Legyen, szépítse csak a múló életet.

                                          Érezhetem a napot, kellemes fényét,
                                          Mégse babonázza az ember lényét.
                                          Pedig jön által, ott is van melegség,
                                          Ha szemedből árad benne a szépség.

                                          Ott van neked abba világa lelkednek,
                                          Nézem szemeid, szótlanul beszélnek.
                                          Engemet azokkal eltudsz, te bűvölni,
                                          Hangtalan szavakkal őrületbe vinni.

                                          Ellágyul a szívem tartása nincs neki,
                                          Aztán már azt csupán a vágy tölti ki.
                                          Erőt vesz az érzés mindenen,
                                          Sátort ver benne sóvárgó szívekben.

                                          Maradjon a vágy, az érintsen minket,
                                          Ragyogd mindég te édesen életemet.
                                          Az áradó szeretet, engem babonázzon,
                                          Foghassam kezedet, haladva utunkon.
                                          Szerző: FM.

Vers. Mutassa a télben.

                                          Mutassa a télben.
                                          Mutassa a télben az idő most arcát,
                                          Jeges zúzmarával teríti le táját.
                                          Benne érkezik, éled a szél fel,
                                          Harapósan jön, fagyos lehelettel.

                                          Jégvirágot dermeszt, ablakra festi,
                                          Vonul visítva, mit érint jegesíti.
                                          Keresgéli a rést, ha azt megtalálja,
                                          Harapós a kedve az oda fogát vájja.

                                          Egy kicsit bele mar, érinti bőrünket,
                                          Csillogón rakja ránk leheletünket.
                                          Megrázza bokrait, madarakat ringat,
                                          Közbe azokon is borzolja a tollat.

                                          Dermed minden, jéggel van lefedve,
                                          Barázdába nyuszi lapul dideregve.
                                          Vissza van véve, a bőség is szűkös,
                                          Nekik szenvedésük a télben örökös.

                                          Leheletük talán melegíthetné őket,
                                          De ha szél érinti, dérré dermedhet.
                                          Léttét a télben megsínyli minden,
                                          Bent jó most a kandalló melegében.

                                          Felfűtőt szóbábban, élvezni a telet,
                                          Közben segíteni a kint szenvedőket.
                                          Etetőkkel benne éltető magokkal,
                                          Csigázott vadnak, tölteni szénával.
                                          Szerző: FM.