Vers. Lefedte a világát.

                                            Lefedte a világát.
                                            Lefedte a világát sötéttel az este,
                                            Csillaggal telített palástját felvette.
                                            Világnak zajára vitte rá csendjét,
                                            Álom zárja le az elfáradók szemét.

                                            Lakások ablakai borulnak sötétbe,
                                            Bele tükröződnek mattan az éjbe.
                                            Ezüstös fényét csillagoknak törve,
                                            Őrző angyaloknak vele jelet küldve.

                                            Vigyázzák azok a nyugvó lelkeket,
                                            Mostantól álmuk repítheti őket,
                                            Hagyva a testet álommal utaznak,
                                            Birodalmába, vendégként vannak.

                                            Meséivel most megtraktálja őket,
                                            Képeiben szolgál fel desszertet.
                                            Éledésbe viszi, ő majd bele aztán,
                                            Éltetheti tudata, rajta a fantázián.

                                            Így lehet az, álmot kergethetünk,
                                            Marad örömbe, netán szenvedünk.
                                            Átélhessük azt többféleképpen,
                                            Jó, ha maradhat mindig érhetően.

                                            Pillangó képébe ne keljen kergetni,
                                            Képbe úgy legyen, ellehessen érni.
                                            Álmainknak így lehet értelme,
                                            Maradhat élvezhető, örökre érzelme.
                                            Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Élem én életemet.

                                          Élem én életemet.
                                          Élem én életemet, lassan de az telik,
                                          Érzelmem velem közben játszadozik.
                                          Váltakozva megkörnyékez engem,
                                          Poklába, vagy menybe emeli életem.

                                          Napok telnek el köröttem csendesen,
                                          Aztán jössz, te érintesz kedvesen.
                                          Ó azok a lángok, átjárják testemet,
                                          Azt érintőn érzem, pörkölik szívemet.

                                          Poklok kínját élem tégedet akarlak,
                                          Csak, hogy egy kicsit bálványozzalak.
                                          Magaddal emelsz fel a fellegekbe,
                                          Ott lehetek veled már azután édenbe.

                                          Telnek a napok, mindég jönnek újak,
                                          Bennük aztán a vágyak szállhatnak.
                                          Ha nem érhetlek de szörnyű énnekem,
                                          Ilyenkor lehúzottan, fájó az életem.

                                          Nem bánom éljem kínját a pokolnak,
                                          De te legyél mindég, amikor akarlak.
                                          Aranyozzad be az életemet nekem,
                                          Érhessen fényed, ragyogjad be egem.

                                          Úgy éljem életem, itt mindég éltessél,
                                          Játsszad játékod, nekem ingám legyél.
                                          Lehetsz néha ördög, élesszed a tüzet,
                                          Aztán nyújtsd felém, angyali kezedet.
                                          Szerző: FM.

Vers, a kedveshez. Felnézek az égre.

                                         Felnézek az égre.
                                         Felnézek az égre, darvak vannak képben,
                                         Szelik a levegőt v alakban szépen.
                                         Mennek az útjukon, az eget díszítve,
                                         Életösztönüknek mostan így eleget téve.

                                         Szárnyalnak útjukon ott a levegőt szelik,
                                         Az éterbe kiáltják, hangjukkal betelik. 
                                         Élesztve fel vágyat, adva a szárnyakat,
                                         Repüljek most hozzád, éltessek vágyakat.

                                         Akaratom visz engem, ej de él az ösztön,
                                         Mért kéne élni lehangoltan, csüggedőn.
                                         Most szárnyra kelek tehozzád repülök,
                                         Szerelmet éltetek, az maradhasson örök.

                                         Még élünk mindég, csak veled egyetlen,
                                         Legyen láncunk az, széjjeltéphetetlen.
                                         Szabadságunk azért fedetlen maradjon,
                                         Másikon a szívünk az sosem uralkodjon.

                                         Szerelmünk tüze lángolhasson mindég,
                                         Lelkeinket nekünk éltesse a hűség.
                                         Napjainkat a derű mindég úgy fedhesse,
                                         Bánatunkat benne állandóan hessegesse.

                                         Még élünk csak együtt tehessük utunkat,
                                         Unszolva egymásra a boldogságunkat.
                                         Kék eget nézek, darvak utaznak repülve,
                                         Együtt, de a végtelen szabadságot éltetve.
                                         Szerző: FM.

Vers. Araszolok nem húzhat.

                                             Araszolok nem húzhat.
                                             Araszolok nem húzhat ki a motorom,
                                             Autómon a pedálokat nyomkodom.
                                             Itt vagyok én, fogva tartó dugóba,
                                             Most tengek, lengek harapó fogóba.

                                             Csak métereket haladhatunk előre,
                                             Nyűje ült rá talán a jelzőkre.
                                             Mire érem az megint pirosba van,
                                             Órákat rabol, viszi tőlem így lassan.

                                             Hely ha kipörgethetném a motort,
                                             Nem tartaná semmi se vissza a sort.
                                             Menne rendesen  kerékvágásába,
                                             Nem lehetne az benne tragédiába.

                                             Mert  baleset az okozója a dugónak,
                                             Döntés, a sors az a hozója a bajnak.
                                             Aszfalton szétszóródott alkatrészek,
                                             Ott mentenek, életekért küzdenek.

                                             Megható, küzd ember az emberért,
                                             Felelőst keresnek a történésért.
                                             Rendőrök vallassák a helyét mostan,
                                             Átéljük, ez mindenkinek lehet tan.

                                             Átgondoljuk értetlen helyzetünket,
                                             Kell e kockáztatni az életeket.
                                             Ember egy kicsike figyelmességgel,
                                             Ha lassabban, de céljához érhet el.

                                             Sebességet tartok, én már mehetek,
                                             Előttem lebeg, sokkolóak a képek.
                                             Oda akar érni mindenki valahova,
                                             Lehet ez, el mégsem juthat sehova?
                                             Szerző: FM.

Vers, a kedvesemhez. Mondtam én a babámnak.

                                   
                                         Mondtam én a babámnak.
                                         Mondtam én a babámnak imádom,
                                         Jött a válasz rá, ezt miért csinálom.
                                         Ilyet kérdezni Istenem, hogy lehet,
                                         Hisz nem az ész irányítja a fejemet.

                                         Azt józansága elhagyta már régen,
                                         Felülkerekedett szívem az észen.
                                         Már régen az diktál akaratomnak,
                                         Amit az ész akar, ellenáll az annak.

                                         Tudja ezt a kedves is, de provokál,
                                         Könnyebb lesz lelkének, ha piszkál.
                                         Elhinthesse aztán megint varázsát,
                                         Szívemnek az éleszthesse parazsát.

                                         Ott van azért ő benne huncutsága,
                                         Szemében van lelkének a világa.
                                         Bűbáj ül szemén, lenyűgöz ő azzal,
                                         Mit érek aztán már a kalapommal.

                                         Minek is kellene hordani énnekem,
                                         Egyenrangú lehet így a kedvesem.
                                         Hagyom a csodába azt a kalapot,
                                         Így kaphatok tőle én boldogságot.

                                         Azt mondtam neki, hogy imádom,
                                         Elárultam azt is miért csinálom.
                                         Akarom őt, mindég a napomban,
                                         Lehessek benne, ő neki varázsában.
                                         Szerző: FM.

Vers. Kezemben én.

                                            Kezemben én.
                                            Kezemben én rögöket görgetek,
                                            Ujjaim közül hullnak a porszemek.
                                            Előttem picike kupacban,
                                            Ott vannak benne így halomban.

                                            Dombba, a síkjából kiemelkedve,
                                            Fölé kerekedve, a halált éltetve.
                                            Távozásom jut róla az eszembe,
                                            Sírként jön, most emlékezetembe.

                                            Drága rög, te leszel nyughelyem,
                                            Sírom ahol majd megpihenem.
                                            Ott nem számít múlása az időnek,
                                            Csendjében halnak a pisszenések.

                                            Nem érint, által szó nem jön már,
                                            Porráválók én is, röggé mi lezár,
                                            Körbeveszi egy burok a testemet,
                                            Kívül majd zajlik, tovább az élet.

                                            Itt vagyunk, mi ezt mind átéljük,
                                            Életet éltetünk, ő értük tesszük.
                                            Gyökérként mi itten burjánzunk,
                                            Lefedik a világot, éltetik sarjaink.

                                            Nem, én nem meghalni készülök,
                                            Mostan csupán csak eltűnődök.
                                            Rögöt morzsolok, ami lefedhet,
                                            Sírom lesz, majd takarja testemet.
                                            Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Szóáradat, zúdít rám.

                                                 Szóáradat, zúdít rám.
                                                 Szóáradat, zúdít rám mostan érzetet,
                                                 Nem hagyja békén a képzetet.
                                                 Az életem szépíti, nem rombolja,
                                                 Ő csupán csak fantáziámat borzolja.

                                                 Pörög az agyba benne a gondolat,
                                                 Ott vagyok neki a súlya alatt.
                                                 Hiszen rólad szól, édesem vágylak,
                                                 Gondolataim tégedet képbe raknak.

                                                 Aztán már ők, hozhatnak tégedet,
                                                 Így most ez vágyat élesztget.
                                                 Engemet ez éltet, jó érzéssel tölt be,
                                                 Velem lehetsz, benne a képzeletbe.

                                                 Itt lehetsz nekem, élteted világomat,
                                                 Hisz körötted pörög a gondolat.
                                                 Tépik a vágyat, az akaratom éltetem,
                                                 Repit már, vihet hozzád a képzetem.

                                                 Én megyek, így teveled ott lehetek,
                                                 Mosolyaid lábamról levesznek.
                                                 Boldogságba viszed az életem,
                                                 Feledem azt, hogy néha szenvedem.

                                                 Vagy ez csupán csak az élet fintora,
                                                 Minden nehézséggel, válhat valóra.
                                                 Borzoljon hát, mindég a gondolat,
                                                 Éljen a vágy, aztán vigyen az akarat.
                                                 Szerző: FM.