Vers, a kedveshez. Haladok utamon.

                                          Haladok utamon.
                                          Haladok utamon, estéjébe fáradok,
                                          Vissza mindég tehozzád jutok.
                                          Idő ette csontom pihenni vágyik,
                                          Érintő kezed, az amúgy is hiányzik.

                                          Vágyom ölelésed, mámora érintsen,
                                          Kábulatának, szédületébe vigyen.
                                          Érintsél meg engemet kedvesen,
                                          Estémbe benne, gondot temessen.

                                          Fedje le a múltat, mi rám rakodott,
                                          Mit napom bánat ként okozott.
                                          Érint a sorsom, az ossza a lapokat,
                                          Ilyet, meg olyat is, bogozom azokat.

                                          Nem panaszkodom, pihenni vágyok,
                                          Érintő sorsommal, elvagyok.
                                          Hiszen vagy, tégedet is ő hozott,
                                          Áldom percét, a lényed megfogott.

                                          Fogva tart, a vágy gyötör engemet,
                                          Ha nem érezlek, keresem helyemet.
                                          Majd, itt lehetsz újra már velem,
                                          Oszlik énbennem, így a gyötrelem.

                                          Utamon megyek, fáradok este már,
                                          Mert vagy, van mindég, aki vár.
                                          Elpilledek én, a terhemet lerakom,
                                          Kezdem reggelében, újra a napom.
                                          Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Fény vagy édes.

                                          Fény vagy édes.
                                          Fény vagy édes, azúrozod egem,
                                          Életembe benne érintesz engem.
                                          Mint a tenger, az érintő végzet,
                                          Angyal vagy te, ki vigyázva éltet.

                                          Jöttél érintettél utamon engemet,
                                          Nem firtatnám sohase létedet.
                                          Akármerre is jártad eddig utad,
                                          Kezedet adjad, ujjaidat nyújtsad.

                                          Sodort életünk, az egy útra terelt,
                                          Egymásra ottan a lelkünk rálelt.
                                          Legyél eztán, én akarom érintsél,
                                          Múló életemben, itten te éltessél.

                                          Érintsél tengernek hullámaként,
                                          Vegyél körbe, engemet pántként.
                                          Érezzem én lazán a szorítást,
                                          Hozzad életembe bele a simítást.

                                          Susogjál mindég, az hang jöjjön,
                                          Érintsen szavad, engem terelőn.
                                          Jöjjön tán, hívóan harangként,
                                          Szentélyedbe, fogadj angyalként.

                                          Felnézhessek rád, mint csillagra,
                                          Életembe vágyva rád, a virágra.
                                          Ez kérés, mit kaphatok tőled,
                                          Ha adod, én viszonozom hűséged.
                                          Szerző: FM.

Vers. Hej, úgy csípem.

                                         Hej, úgy csípem.
                                         Hej, úgy csípem, én bírom ezt a Rezsőt,
                                         Hívott csináljunk együtt kimenőt.
                                         Estéjébe, pálinkázzunk egy kicsit,
                                         Vigyük bele abban az életet, egy picit.

                                         Hegedűnek hallgassuk, érintő szép szavát,
                                         Borítsuk lábunk elé, a világ összes csaját.
                                         Hű nem mondom, az ötlet tetszett volna,
                                         Mondtam, ehhez asszonyom mit szólna?

                                         Istenem mennék is, szívem bele dobban,
                                         Visszatart az észnek, józansága abban,
                                         Mert hadakozunk mi mindég,
                                         Győztesen ő kerül ki, így övé a dicsőség.

                                         Én meg aztán már, mindég lenyugszok,
                                         Hiszen magam körül békességre vágyok.
                                         Szívem mélyén magam sajnálgatom,
                                         Azok az éjszakák ó, visszahozza álmom.

                                         Össze csaptunk kettőt, ha mi azt vágytuk,
                                         Aztán meg már, oda volt józanságunk.
                                         Az éjszaka átjárt, az minket kísértett,
                                         Hada angyaloknak, minket megérintett.

                                         Azok az éjszakák, ott tébolyultak voltak,
                                         Olyan is volt, mikor álmokat ringattak.
                                         Be teljesedett nekem is az álmom,
                                         Kihagyom mostan ezt, kedves jó barátom.
                                         Szerző: FM.

Vers. Mindjárt a sikátothoz ér.

                                                   Mindjárt a sikátorhoz ér.
                                                   Mindjárt a sikátorhoz ér már az Adrienn,
                                                   Szűk utcájában megy körültekintően.
                                                   Eligazodva a kirakatok rengetegében,
                                                   Strandra, megmártózni tengernek vízében.

                                                   Várok a bejáratnál rája, szenvedélyesen,
                                                   Eshessünk át azon az ölelésen.
                                                   Közeledik, jön ő, mosolyog kedvesen,
                                                   Ölelem, keze már ottan van a kezemben.

                                                   Élvezzük a tengert, fénylő napsütésben,
                                                   Megmártózunk óvatosan a vízben.
                                                   Aztán homokon ülünk naplementében,
                                                   Merengve ott, be nem telve a tengeren.

                                                   Hallgassuk a morajlást mi oly szertelen,
                                                   Húrt pengetve zenél a köveken.
                                                   Énekelve tájában, ott estefeléjében,
                                                   Beleolvadva egének, a vöröses színében.

                                                   Jó érzés itt lenni, mostan a korai estében,
                                                   Adriennek karjai között, ölelésében.
                                                   Morajló tengerparton a természetben,
                                                   Neki a csodálatos hölgynek, jelenlétében.

                                                   Aztán már a zene érint meg az éjjelében,
                                                   Csalogató a szaxofon a bárkertben.
                                                   Mire eszmélek, vezetem táncközben,
                                                   Gyönyörködve neki, a mesélő szemében.
                                                   Szerző: FM.
 

Vers. Telefonon hívott.

                                                  Telefonon hívott.
                                                  Telefonon hívott az imént az Ödön,
                                                  Dallam szól, az a szokott mi jön.
                                                  Képbe van ő, most a kijelzőn,
                                                  Fogadom, érinthessen a szóözön.

                                                  Az eszköz fent log, ott van a töltőn,
                                                  Áram folyna bele csövön.
                                                  Folydogálna, nézem nem jön,
                                                  Közli Ödön, lángol a trafó a közön.

                                                  Villanyt kapcsolok, látom az égőn,
                                                  Nincs körötte a fényözön.
                                                  A jég is olvad már le a hűtőn,
                                                  A mozaikon víz, terül az a kövön.

                                                  Telefonom se legyen akkor töltőn,
                                                  Leveszem, ne lógjon a csövön.
                                                  Ha már az áram úgyse jön,
                                                  Akkor a kecsű, hogyan is töltődjön.

                                                  Sokáig nem bírja, kiírja képernyőn,
                                                  Mondom én, fejezzük be rögtön.
                                                  Az eszközt lemeríti a szóözön,
                                                  Már aztán meg sem érint, az érzőn.

                                                  Hát így jártam, nem küldlek önzőn,
                                                  Semmi nem jön, ezen már kérdőn.
                                                  Majd ha jön az áram csörgedezőn,
                                                  Hívlak én, a szó akkor jöjjön Ödön.
                                                  Szerző: FM.

Vers. Mikor az ember.

                                        Mikor az ember.
                                        Mikor az ember a verseit regéli,
                                        A képzelet a lova, ő azt megüli.
                                        Viszi a mesébe bizony repíti,
                                        Kegyes hozzá le az soha nem veti.

                                        Lehet az derűs, vagy zord akár,
                                        Bele viszi az, a múlt ajtót tár.
                                        Aztán a képek megérintenek,
                                        Hiszen azok ottan mesét regélnek.

                                        Történések, megestek elmúltak,
                                        A lélekben ők nyomot hagytak.
                                        Aztán az érzelem bogozza őket,
                                        Előtérbe rakja benne a szebbeket.

                                        Tusolni ottan semmit sem lehet,
                                        Hagyni kell a történéseket.
                                        Gyökere vannak, hiszen kötődnek,
                                        Részei maradnak így az életnek.

                                        Lehet regélni, ha még fáj is talán,
                                        Hisz a sors része, annak talaján.
                                        Lehet az megható akár,
                                        Élethez köthet, az emlékébe zár.

                                        Viszi képzelete, lova az embernek,
                                        Pörögnek már aztán a képek.
                                        Regélni lehet a múló életet,
                                        Isten tárházából, azt mi megesett.
                                        Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Ha nem érzem érintésedet.

                                                         Ha nem érzem érintésedet.
                                                         Ha nem érzem érintésedet kedvesem,
                                                         Őszébe viszi nekem életem.
                                                         Süthet a nap halványan ér a fény,
                                                         Ködébe veszik énbennem a remény.

                                                         Lelep az, fátylat borít rám szürkét,
                                                         Bele hozza nekem a hidegét.
                                                         Derét fagyosan rám hinti, ez fáj,
                                                         Bele remegek, ahogy szívembe váj.

                                                         Magamat én sápadó levélnek érzem,
                                                         Utaztat a szél, hátára telepszem.
                                                         Nem, én még nem halni készülök,
                                                         Bánatom késztet, tehozzád repülök.

                                                         Azután már, ha ott lehetek teveled,
                                                         Életemet nekem meg érinted.
                                                         Tavaszt hozol a májusnak illatát,
                                                         Beleviszed neki minden káprázatát.

                                                         Virágként érintesz te ott kedvesem,
                                                         Nálad a vigaszomat keresem.
                                                         Oldódik szívemben a keserűség,
                                                         Köröttem köd oszlik, kiderül az ég.

                                                         Maradjon a május mindég legyen,
                                                         Az orgona illata benne érhessen.
                                                         Érinthessem azt a rózsaszálat,
                                                         Aminek bársonya, adja vigaszomat.

                                                         Édesem, gyámolítsz mindég engem,
                                                         Varázsába tart a ragyogó két szem.
                                                         Boldogság ez, ó érzem ölelésed,
                                                         Érzést éltetsz, ha érint a közelséged.
                                                         Szerző: FM.