Vers. Tornyosuló felhők.

                                          Tornyosuló felhők.
                                          Tornyosuló felhők, szél tereli őket,
                                          Hullatják azok a könnyeiket.
                                          Érintik a légnek fagyos terét,
                                          Szél utaztat aztán hátán már hópihét.

                                          Váltott a tél, talán mutatja új arcát,
                                          Sminkeli ki, csinosítja táját.
                                          Kristállyal fedi, egéből havazza,
                                          Rakodik rája, látszik az cicomázza.

                                          Alakulgat a vidék, hó hullik ő rája,
                                          Igazodik azt a szél rásimítja.
                                          Ruháját rája, azt még az ősz adta,
                                          Levette a szürkéjét, a fehér van rajta.

                                          Mennyivel másabb, így a telet élteti,
                                          Gyönyörűségét mind rája vetíti,
                                          Mindent lefed neki tisztasága,
                                          Lehelete jeges, szűzies ettől a világa.

                                          Melegsége nem érint, csak szépsége,
                                          Mégis csodálatos neki ridegsége,
                                          Jégvirága, lehelete fagynak,
                                          Díszei lehetnek, ahol ők ott vannak.

                                          Alakítgat a tél, most élheti világát,
                                          Ködből építi csodás palotáját.
                                          Neki fala átlátható, homályba tartó,
                                          Nincs ajtaja, ablaka mégis átjárható.

                                          Gomolygó oszlopa, stabilan tartja,
                                          Tájára telepszik, magába zárja.
                                          Erőlködik a nap, tájat érint fénnyel,
                                          Káprázatába viszi, a csillogó jegével.
                                          Szerző: FM.

Vers. Lettem élhetek.

                                                    Lettem élhetek.
                                                    Lettem élhetek, vagyok, mert születtem,
                                                    Érzem sokszor, hajszálon függ életem.
                                                    Lógok, azon kapaszkodok,
                                                    Itt vagyok mégis, valahogy telnek a napok.

                                                    Van mikor az szakad zuhanok érzem,
                                                    De valahogy mindég átvészelem.
                                                    Néha padlót fogok, igyekszek felállók,
                                                    Már aztán alakul fent a kötélen szállok.

                                                    Ilyenkor átélem életem lüktető varázsát,
                                                    Magammal cipelve neki minden átkát.
                                                    Csapdáját neki kerülgetem,
                                                    Hisz zuhanás közben a szépet nem élem.

                                                    Életünk ilyen, kísért, elesünk felállunk,
                                                    Láttak e minket, azért nézelődünk.
                                                    Fájdalmas arccal, de tovább megyünk,
                                                    Esetleg keresve kiutat, amin haladhatunk.

                                                    Az esés lehet súlyos, hagy mélyebb sebet,
                                                    Ilyenkor az ész is botlásba vihet.
                                                    Érzi az ember, hisz maga alatt van,
                                                    Kilábal belőle, de nem marad nyomtalan.

                                                    Szörnyűségből van, mindég akad azért,
                                                    Van ki azért kavar, így akar babért.
                                                    Ösztöne alattomos vad, emberbe harap,
                                                    Sorsot keserítve, nélküle sose múlik nap.

                                                    Akár hogy is van, mi igyekszünk haladva,
                                                    Megyünk csak előre, de úton maradva.
                                                    Céljaink közben jók, rosszak érhetnek,
                                                    Élni úgy jó mégis, ha maradunk embernek.
                                                    Szerző: FM.

Vers. Hol vannak azok.

                                         Hol vannak azok.
                                         Hol vannak azok, már mesébe mentek,
                                         Valamikor régen voltak havas telek.
                                         Hó borította tájak,
                                         Jégcsappal ereszén, cicomázott  házak.

                                         De jó volna havat látni, jegesedett telet,
                                         Olyat mi fedhet szürkülő vidéket.
                                         Kápráztató lenne tája, ami szikrázik,
                                         Ha érinti napnak fénye, rajta pásztázik.

                                         Látni fagyott tavat, korcsolya pályát,
                                         Embereknek ottan vidámságát.
                                         Ami előtt ló van, szánkon száguldani,
                                         Neszében telének, csengettyűt hallani.

                                         Az a nesz bele, vidámságába torkolna,
                                         Bátrabbjai hóban Jézuskát csinálna.
                                         Gyúrna hógolyót, vinné csatájába,
                                         Hullhatna az aztán, másoknak nyakába.

                                         Játszani a télben, neki szépségét átélni,
                                         Zúzmarás faágát kicsikét megrázni.
                                         Sikongást vinni, bele nevetésbe,
                                         Szórakozva benne, egy picikét télébe.

                                         Lesz még olyan, szánkó előtt ló halad,
                                         Vagy csupán ez ábránd marad.
                                         Eltűnődök látok e még ilyet,
                                         Kíváncsiságom lehet, a füstjébe mehet.

                                         Szeretném érezni, még kicsit átélni,
                                         Recsegő havon rajta sétálni.
                                         Látni ahogy hó hullik, lejtve a táncát,
                                         Mert a tél akkor, még mutatná az arcát.
                                         Szerző: FM.

Vers. Lassan bele estéjébe.

                                           Lassan bele estéjébe.
                                           Lassan bele estéjébe megyen nappalunk,
                                           Csákó fedi fejünket, nem a kalapunk.
                                           Évet búcsúztatunk, papírtrombitával,
                                           Ünnepeljük, engedjük menjen méltósággal.

                                           Ahogy jött a semmiből, úgy oda is megyen,
                                           Elnyeli az idő, ha már vége minek legyen.
                                           Jön helyette az új, hozza az éjfél,
                                           Vajon mi fér napjaiban, amiről majd regél.

                                           Egy bizonyos fokon, ez mitőlünk is függhet,
                                           Azokba a napokba az ember is éltet.
                                           Csupán egy gesztus, miből mosoly éled,
                                           Marad az, ha rossz érint, embere dermed.

                                           Kívánunk évébe, bele mindenféle szépet,
                                           Hely ha úgy festené napjába a képet,
                                           Nem esne a képzet, sohase kételybe,
                                           Terelődne életünk, benne szépen medrébe.

                                           Fogadkozunk kérünk, miért is ne tennénk,
                                           Csináljuk azt végig, ha vele érintenénk.
                                           Szeretetbe vinni, jó szándékkal csupán,
                                           Segíteni máson, ennél emberibb nincs talán.

                                           Trombiták szólnak most, az éjszaka bódul,
                                           Ege a világát lefedi, rája ezüst zúdul.
                                           Az óramutatók, az éjfélt mutassák.
                                           Halkan csengnek már, a poharat koccintják.

                                           Azután tószt mondunk, szavakat zúdítunk,
                                           Szeretteinknek, barátnak jót kívánunk.
                                           Kívánok én békét, boldogságot, szeretetet,
                                           Minden jót szépet, ami bele újévébe férhet.

                                           Tavaszt, nyarat madárfüttytől éledő napokat,
                                           Bórt, búzát, na meg apró állatkákat.
                                           Őszt rezes levéllel, vígságba menő szüretet,
                                           Havasan telet, múló napba benne egészséget.
                                           Szerző: FM.

Vers. Szilveszter van.

                                        Szilveszter, van.
                                        Szilveszter van, az éve utolsó éjszakája,
                                        Vigadok, menjen útját hagy járja.
                                        Neki hold ezüstözi utolsó óráját,
                                        Én vigaszként itallal oldom a hangulatát.

                                        Éltetem a jókat, azt amit rám hagyott,
                                        Fejemen félre vágom a csákót.
                                        Közbe azért itókát nyakalok,
                                        Trombitám fújva én is csendet borzolok.

                                        Nem az évet hajszolom, ő vége felé jár,
                                        A közelgő éjfél, az újat hozza már.
                                        Lassan staféta botját, az ó év átadja,
                                        De marad velünk képeinek, a mozaikja.

                                        Óramutatók tolódnak, éjfélt mutatnak,
                                        A vigasságok koccintásba torkolnak.
                                        Pohárköszöntők hangzanak el mostan,
                                        Új évnek perceiben, itt puszi is elcsattan.

                                        Szép szavak, kívánságok, oly meghatók,
                                        Aztán megint a trombitámba fújhatok.
                                        Én nektek is kívánok boldog új évet,
                                        Kéményseprővel, malaccal szerencsést.

                                        Most még meghúzom, az itókám kicsikét,
                                        Rózsaszínnek láthassam évemnek elejét.
                                        Mert vált majd színt éppen eleget,
                                        Boldogság az kéne, nagyon sok szeretet.

                                        Most már lassan majd, az utat keresem,
                                        Mégse töltsem itt az egész évemet.
                                        Elballagok, a fejleményt várom,
                                        Békés szép napokat, én még ezt kívánom.
                                        Szerző: FM.

Vers. Csak színleljük.

                                               Csak színleljük.
                                               Csak színleljük az életünket,
                                               Füstbe ment a szeretet.
                                               Lefedett mindent, a pénz mára,
                                               Ha bár néha még érinthet az árja.

                                               Néha még lángol tűz, az melegít,
                                               Aztán elillan a hit.
                                               Ugyan úgy mint a szesz,
                                               Mámora elszáll, a semmibe vesz.

                                               Vergődünk, pedig ezt nem kéne,
                                               Hely ha a szeretet éledne.
                                               Szívekbe nem lenne gyűlölet,
                                               Egymásért, nyújthatnánk kezeket.

                                               Átérhetnénk, ölelnénk a világot,
                                               Vihetnénk bele boldogságot.
                                               Az élet milyen más lenne,
                                               Emberibb, gyűlöletet nem élhetne.

                                               Elnyomják fegyver dörgéssel,
                                               Lefestik a szépet vérrel.
                                               Azt, aztán az égiekre kenik,
                                               Pedig azt ki, az emberek eszelik.

                                               Jót, rosszat, mindent mi teszünk,
                                               Úgy érint, ahogy kivitelezzük.
                                               Nem kéne hagyni, mi romboló,
                                               Ami az életbe, fájón ér és sokkoló.

                                               Élni mindég úgy kellene a mát,
                                               Szeretetébe vinni neki napját.
                                               Könnyebb lenne a léleknek is tán,
                                               Az elszámolásnál, az ítélet napján.
                                               Szerző: FM.

Vers. Ez az év is rohant.

                                                Ez az év is rohant.
                                                Ez az év is rohant, hogy teker,
                                                Nyakunkon a Szilveszter.
                                                Búcsúztatni kell ő kelmét,
                                                Hát néha hozta érdekességét.

                                                Hozott ez meleget is bőven,
                                                Mosolyt fagyasztó érdeken.
                                                Az ember elcsodálkozott,
                                                Volt napja ami bepróbálkozott.

                                                Elhalad, ez már tova röppen,
                                                Vajon mi lesz az új évben?
                                                Bízzunk nem hoz rosszat,
                                                Vérrel nem fedi le bolygónkat.

                                                Ott majd balsors nem tépeget,
                                                Reméljük tova lépeget.
                                                Megbékélnek, mást akarnak,
                                                Világába, a viszályt keltő agyak.

                                                Hoznak döntést élhetőbbet,
                                                Ami felkarolhat éhezőket.
                                                Gyógyír lehet szenvedőknek,
                                                Éltetőbb módja a földi életnek.

                                                Telik az évünk, a múlté aztán,
                                                Vége Szilveszter éjszakán.
                                                Őt búcsúztassuk azért el,
                                                Jöjjön az éjfél, vele az új évvel.

                                                Poharamat, akkor felemelem,
                                                Kérésem lesz ez Istenem.
                                                Adjál békességet, szeretetet,
                                                Boldogsággal, övezzed a földet.
                                                Szerző: FM.