Vers. Motor duruzsolgat.

                                           Motor duruzsolgat.
                                           Motor duruzsolgat, halkan csendesen,
                                           Semmibe veszett kilométeren.
                                           Halad a cél felé utat fogyasztva,
                                           Bár árad szól a zene, rá vagyok hangolva.

                                           Átall jön az éteren, a dallam érintően,
                                           Fantáziába megy a képzeten.
                                           Így lehetsz nekem a végzetem,
                                           Bajom nincs vele, vágyam érted életem.

                                           Menni kell menni, a vágyat így altatni,
                                           Érintésbe vinni, egy édessel lenni.
                                           Úgy temetni a múltba, a jelenét,
                                           Egy élet kísértse, azután zengve regéjét.

                                           Hisz erről szól csupán, egész életünk,
                                           Utazunk, közbe érintünk.
                                           Haladunk, de a táv az rövidül,
                                           Minden egyes napja, múltba szenderül.

                                           Oda van elrakva, az emléket késztet,
                                           Képeivel, ahogyan érintett.
                                           Benne az élet a sors által íródott,
                                           Éltetni úgy éltet, ahogy az időbe múlott.

                                           Motor duruzsol, a fogyó kilométeren,
                                           De te itt vagy érintőn a szíven.
                                           Benne a napomban, a múló idővel,
                                           Legyél dallam, amíg élek, éltető jelennel.
                                           Szerző: FM.

Vers, egy angyalhoz. Csillagfénnyel fedett.

                                       Csillagfénnyel fedett.
                                       Csillagfénnyel fedett a messzeség,
                                       Sötétbe borult az ég.
                                       Hat rám a csend a magány.
                                       Egyedül így fáj ez, hisz nyom az ágy.

                                       Gondolatok érintenek, oly gyötrök,
                                       Vágyódásom ez, örök.
                                       Érted csak akarlak édesem,
                                       Szenvedély, érezlek ó csábít a szem.

                                       Lassan de megérintenek az álmok,
                                       Kéz, a kézben veled szállok.
                                       Álmodom azt, hogy elrepítesz,
                                       Ez az éjszaka, így már az enyém lesz.

                                       Veled vagyok a végtelen elragad,
                                       Most a fény te vagy magad.
                                       Káprázatba megy a szenvedély,
                                       Szerelmed tengerének hulláma a kéj.

                                       Érzés mely kábító, örökkön csábító,
                                       Angyal vagy engemet ámító.
                                       Ha ébredek bele remegek,
                                       Érintő szenvedély, amitől szenvedek.

                                       Aztán már menni kell, hiszen kísért,
                                       Itt aztán nincsen sose miért.
                                       Sorsom akarja ez így legyen,
                                       Mert hát, a szeretet ne szenderegjen.
                                       Szerző: FM.

Vers. Mert megérintett.

                                                  Mert megérintett.
                                                  Mert megérintett a végzetem,
                                                  Húrt penget a képzetten.
                                                  Bele visz rezgésébe,
                                                  Dallama megcsendülhet szívembe.

                                                  Azt így elönti a forrósága,
                                                  Éled életem virága.
                                                  Érintesz te édes asszony,
                                                  Mesés ez, együtt érhet el az alkony.

                                                  Fejünk felett szálldos az már,
                                                  Őszében van régen a nyár.
                                                  Ökörnyál ezüstje villan,
                                                  Sorsunknak színe rajtunk is csillan.

                                                  Megérinthet, így a múló idő,
                                                  Alkonyába megy a jövő.
                                                  Visszük múltunkat magunkkal,
                                                  Közbe mi számot vethetünk azzal.

                                                  Semmijébe tűnik el az életünk,
                                                  Mégis élteti végzetünk.
                                                  Családunk értelmét adja,
                                                  Gyökeredzhet, életünknek a sarja.

                                                  Bár már alkonyába jár életünk,
                                                  Benne mennyit átélhettünk.
                                                  Rezgő húron jött át a dala,
                                                  Tegnapját kísérthette, újra nappala.

                                                  Te bimbózó virágom maradtál,
                                                  Életemben múltat hagytál.
                                                  Köszönöm életem asszonya,
                                                  Így veled érinthet, annak alkonya.
                                                  Szerző: FM.

Vers. Vágy tette fékezhetetlené.

                                       Vágy tette fékezhetetlené.
                                       Vágy tette fékezhetetlené a képzetet,
                                       Így érinthetlek meg tégedet.
                                       Hozzád visz az örökkön édesem,
                                       Mert vagy, szenvedés lett az életem.

                                       Vágy gyötör nekem túl közel vagy,
                                       Mégse jön át, az érzelem fagy.
                                       Széjjel hullok, lassan halok,
                                       Hiába a tűz, fagyok dermeszt az ok.

                                       Ott lennék én, te ezt nem akarod,
                                       Télbe visz a játékod, de játszod.
                                       A vágyat hiába altatom,
                                       Jössz érintesz, felköltöd angyalom.

                                       Érintő mosolyod aztán már fagyos,
                                       Átélni ezt oly kínos.
                                       Kiszállni belőle nem tudok,
                                       Bolond szívem vágya, bele fulladok.

                                       Fogy a levegő, a bénultságát érzem.
                                       Vívódok, miért kell ez énnekem.
                                       Életem az így lett fájdalom,
                                       Vagy csupán csak egy édes borzalom.

                                       Belemegyek én, ezt akarom mégis,
                                       Ha érintesz, megáll az ész is.
.                                      Szedegessél te drága asszony,
                                       Halok, veled mégse iszony, a viszony.
                                       Szerző: FM.

Vers. Vörösen izzik.

                                        Vörösen izzik.
                                        Vörösen izzik, az ege a nap körül,
                                        Az rá neki peremére ül.
                                        Lemenőben van már,
                                        Éjének sötétje, az így új képeket tár.

                                        Egére települ, az füstjébe vegyül,
                                        Csak úgy árnyak nélkül.
                                        Az megy bele homályába,
                                        Tárja éjszakáját, rejtelmes világába.

                                        Homálya telepszik rája a tájára,
                                        Bár fénylő a csillaga sugara.
                                        Ezüstjét bele viszi egy kicsikét,
                                        Szebbé teszi azt, így feldobatja éjét.

                                        Ott ért az este, vizén a folyónak,
                                        Hullámán evezők csobbannak.
                                        Viszik, terelik a csónakot,
                                        Feljött a hold is, az mutatja a partot.

                                        Csónakom érinti, azt ott kikötöm,
                                        Nézem a vizet gyönyörködöm.
                                        Hulláma az eget tükrözi,
                                        Az ezüstjével közben, a partot ötvözi.

                                        Rejtelmes a világa, oly lenyűgöző ez,
                                        Közeledek lassan az éjfélhez.
                                        Sátram fekvéshez készítem,
                                        Hagy ringassa benne, álom az énem.

                                        Aztán már elragad visz az magával,
                                        Világába lehetek babámmal.
                                        Édes az álom, embere epekedhet,
                                        Viszed te kedves, napjába rejtelmeidet.
                                        Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Szívembe nyilall.

                                                   Szívembe nyilall.
                                                   Szívembe nyilall most az élet fájón,
                                                   Emléked érintet belevájón.
                                                   Lelket érint, halál ez magány,
                                                   Lefagyott életem, jéggé dermedett talány.

                                                   Fekszem az ágyon, párnámat gyűröm,
                                                   Lelkemnek gyötrő fájdalmát űzöm.
                                                   Hol vagy már édes, ó de messze jársz,
                                                   Szakadék van közöttünk, túloldalán állsz.

                                                   Sors játszik velem játékot kegyetlent,
                                                   Hol a közelség, ó de mesze ment.
                                                   Vissza járó állom csupán,
                                                   Érintve a vágyat, az egész életembe tán.

                                                   Érzésemmel parolázik, mi magával ránt,
                                                   Van, mikor derít, most kínzón bánt.
                                                   Oly édesen érintesz bele epedek,
                                                   Mégis vágyom érintését, ó azok a képek.

                                                   Múló idő, vissza sohasem nem jöhet,
                                                   Borúja fedi nekem a lelkemet.
                                                   Tudom csak illúzió amit kergetek,
                                                   Bár tudnák feledni, de így veled lehetek.

                                                   Múlik az, de jön, azután már újra elért,
                                                   Az élet játéka, vágy az asszonyért.
                                                   Cipelem magammal, így írta sorsom,
                                                   Érzés mit ha halok, majd lezár koporsóm.
                                                   Szerző: FM.

Vers, a drágához. De jó lenne lenni.

                                        De jó lenne lenni.
                                        De jó lenne lenni, éjjeledbe benne,
                                        Egy picikét varázsodba menne.
                                        Ott lenni éjnek a csendjébe,
                                        Karjaidnak a szenvedélyes ölelésébe.

                                        Csak veled, illatos gyertya fény lenne,
                                        Ahol két szív érintőn lüktetne.
                                        Rólunk szólna azok dallama,
                                        Bele veszne napjának a bonyodalma.

                                        Veled lenni halvány gyertya fényben,
                                        Felül múlnád csillagnak képében.
                                        Te ragyognád be az éjszakát,
                                        Kápráztatnád egének összes csillagát.

                                        Varázslat lenne csipetnyi kábulattal,
                                        Szárnyakat bontani egy angyallal.
                                        Repülni ég és föld között,
                                        Meghalni kicsikét, ott a karjaid között.

                                        De szeretném így az éjszakát átélni,
                                        Pirkadó hajnalon teveled ébredni.
                                        Imáimba foglalni úgy a nevedet,
                                        Örökké lelkemen viselhessem énedet.

                                        Oly jó volna benne, az éjjeledbe lenni,
                                        Ott az álmot valóságba vinni.
                                        Elaltatni azt a sóvárgó vágyat,
                                        Ó drága asszony, vessél nekem ágyat.
                                        Szerző: FM.