Mert megérintett a végzetem,
Húrt penget a képzetten.
Bele visz rezgésébe,
Dallama megcsendülhet szívembe.
Azt így elönti a forrósága,
Éled életem virága.
Érintesz te édes asszony,
Mesés ez, együtt érhet el az alkony.
Fejünk felett szálldos az már,
Őszében van régen a nyár.
Ökörnyál ezüstje villan,
Sorsunknak színe rajtunk is csillan.
Megérinthet, így a múló idő,
Alkonyába megy a jövő.
Visszük múltunkat magunkkal,
Közbe mi számot vethetünk azzal.
Semmijébe tűnik el az életünk,
Mégis élteti végzetünk.
Családunk értelmét adja,
Gyökeredzhet, életünknek a sarja.
Bár már alkonyába jár életünk,
Benne mennyit átélhettünk.
Rezgő húron jött át a dala,
Tegnapját kísérthette, újra nappala.
Te bimbózó virágom maradtál,
Életemben múltat hagytál.
Köszönöm életem asszonya,
Így veled érinthet, annak alkonya.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése