Vörösen izzik, az ege a nap körül,
Az rá neki peremére ül.
Lemenőben van már,
Éjének sötétje, az így új képeket tár.
Egére települ, az füstjébe vegyül,
Csak úgy árnyak nélkül.
Az megy bele homályába,
Tárja éjszakáját, rejtelmes világába.
Homálya telepszik rája a tájára,
Bár fénylő a csillaga sugara.
Ezüstjét bele viszi egy kicsikét,
Szebbé teszi azt, így feldobatja éjét.
Ott ért az este, vizén a folyónak,
Hullámán evezők csobbannak.
Viszik, terelik a csónakot,
Feljött a hold is, az mutatja a partot.
Csónakom érinti, azt ott kikötöm,
Nézem a vizet gyönyörködöm.
Hulláma az eget tükrözi,
Az ezüstjével közben, a partot ötvözi.
Rejtelmes a világa, oly lenyűgöző ez,
Közeledek lassan az éjfélhez.
Sátram fekvéshez készítem,
Hagy ringassa benne, álom az énem.
Aztán már elragad visz az magával,
Világába lehetek babámmal.
Édes az álom, embere epekedhet,
Viszed te kedves, napjába rejtelmeidet.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése