Nem akarom csak a csendet, ahogy telik,
Fényt amennyi a neszbe pásztázik.
Magasztos napjait még vágyom,
Habár éjszakájába, régen kerül az álmom.
Nincsenek álmaim, magamra hagytak,
Már nem érnek el, kánfórrá válnak.
Tova illanva, az semmibe vihet,
Fájó a szívnek, ha csupán illúziót kerget.
Elhaltak a vágyaim, csend veszi körbe,
Fejemet hajthassam a kedves ölébe.
Lehessek e röpke időbe vele békében,
Rohanó időnk napjába, annak a zörejében.
Nappalok jöhetnek, azok úgy érjenek ott,
Hagyják az emléket ahogy pakolódott.
Az álom hozta képek,
Maradjanak valóságában, örökös szépnek.
Már csak csendre vágyom, békességre,
Ölelő csipet kis kezekre.
Csupán érintéseit unokáimnak,
Legyenek mozgatórugói, lelek hullámának.
Érintsen meg a nap fájdalom mentesen,
Hagyva még kicsit rajta az életen.
Készen állók megyek, ha menni kell,
Ott lehessek velük, a régen látott lelkekkel.
Aztán ottan leszek, az örök valóságban,
Ahol fájdalom nem szövődik mában.
Hol békességével fedett a végtelen,
Angyalok serege, őrködik vigyázva lelkeken.
Szerző FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése