Vers a csillaghoz. Május éjszaka.

                                          Május éjszaka.
                                          Május éjszaka, virágának illata,
                                          Lelkemet érve megbabonázta.
                                          Vágyamat is gerjedésbe hozva,
                                          Ott voltam én benne, érted sorvadozva.

                                          Felnéztem az égre, a csillagfényesre,
                                          Csillagot keresve, vágytam fényére.
                                          Ragyogásában az megérintett,
                                          Így lett az éjszakám, a fényével telített.

                                          Velem volt az, érhettem a csillagom,
                                          Úsztam fényében, ó ez az alkalom.
                                          Lepkeként vonzódtam,
                                          Fénye vonzásában, vele táncot roptam.

                                          Látva a szemének csalfa hunyorgását,
                                          Hozta belém az minden kábulatát.
                                          Azt az éjszakát, a mámorosat,
                                          Hoztad fényedet édes, a káprázatosat.

                                          Erre vártam csupán, az érintésedre,
                                          A veled virradó reggelre.
                                          Ki napomba legyen arra az angyalra,
                                          Csillogásodat hozhasd, az alkonyomra.

                                          Kábító illatok, ti gyönyörű májusok,
                                          Fényesen ragyogó csillagok.
                                          Még világ a világ, angyalok édesek,
                                          Májusi éjszakákon, legyen ott fényetek.
                                          Szerző: FM.

Vers. Őszi szél fütyül.

                                         Őszi szél fütyül,
                                         Őszi szél fütyül, száguld a pusztán,
                                         Estéjébe lankad azután.
                                         Rája vitte közbe dermedését,
                                         Lefedte a táját, az nem sajnálta a derét.

                                         Neki a fagya beült, oda telepedett,
                                         Csillagokat csiszolt, fényesített.
                                         Úgy vitték az estét ragyogásba,
                                         Benne dermesztően, hideg éjszakába.

                                         Hajnala így érte, vitte rá a fényét,
                                         Kikeverve bíborából a színét.
                                         Azzal fedte, reggele csillogását,
                                         Ott vihette dere rá, tájára a szikrázását.

                                         Feléledő szél, indult újra útra kelt,
                                         Halvány napsütésbe remekelt.
                                         Végezve a dolgát, az bölcsőt ringatott,
                                         Benne az őszbe ő, mostan tájat altatott.

                                         Megszunnyadt az szürkébe borult,
                                         Levele a fáknak mind alája hullt.
                                         Erőt vett a kábulatuk rajtuk,
                                         Alusznak már ők, elnémul susogásuk.

                                         Szél jár a pusztán, száguld fütyülve,
                                         Csillogó dérrel, van az ősz hűtve.
                                         Hüvös évszaknak nem jön melege,
                                         Oly rövid nappala, fagyos neki a lege.
                                         Szerző: FM.

Vers. Játszik az élet.

                                 Játszik az élet,.
                                 Játszik az élet, ledönt majd éltet,
                                 Benne van mind a két képlet.
                                 Ha ledönthet, tépked,
                                 Majd felülkerekedve, már derűje éled.

                                 Rossz órákat múlat, hozva az újat,
                                 Ami volt abból kijuttat.
                                 Gerjeszti az érzést a tudaton,
                                 Célja éled neki, ott rajta már a sorson.

                                 Érintve napba, benne a holnapba,
                                 A jelenbe van, a pillanatba.
                                 Bele a múltba, már azt úgy rakja,
                                 Utunkon haladva gondjainkat takarja.

                                 Ilyen a sorsunk, állandóan fordul,
                                 Az tajtékzik, majd tisztul.
                                 Lelket fájdít, aztán vígságot szít,
                                 Nem nyugodna az, őrjít vagy boldogít.

                                 Éli kettősségét, az ember teszi léptét,
                                 Kilábal, majd emészti életét.
                                 Az idő meg csak telik el felette,
                                 E kettősségbe így lassan, elmúlik élete.

                                 Mert úgyis úgy van, ahogy az van,
                                 Életünknek szeszélye, ott abban.
                                 Pörgésébe van, állandóan kavar,
                                 Át úgy éli az ember, bizony fejet vakar.
                                 Szerző: FM.

Vers. Érintve lehetünk.

                                       Érintve lehetünk.
                                       Érintve lehetünk, egyetlen gitártól,
                                       Rajta megfeszített húrjától,
                                       A belőle szétáramló dallammal,
                                       Húrok rezgetése által bele vitt hangokkal.

                                       Megérintenek, különbözőképpen,
                                       De egyedi mindenféleképpen.
                                       Lehet gyógyír dallama léleknek,
                                       Hiszen ráhatnak, ha hangjukba mehetnek.

                                       Mert ha az ottan lehet a dallamban,
                                       Szívet érve szólalhat az abban.
                                       Az úgy meg fantáziát mozgat,
                                       Szállva az éterbe, sok embert megfoghat.

                                       Jól meg komponáltan, oly érintő lehet,
                                       Kapcsolhassa össze lelkeinket.
                                       Nem egyet sokat érintésbe hozhat,
                                       Milliók lehetnek, kikre így érzőn hathat.

                                       Mert a dal érinti, elragadja a lelket,
                                       Viszi magával az embereket.
                                       Akár egy világ perdülhet egy húrra,
                                       Pörgésébe viheti aztán újra, meg újra.

                                       Érintve lehetünk egyetlen hangszeren,
                                       Érzést éleszt mennyi emberen.
                                       Fantázia tágul, éledő emlékein,
                                       Húrjára kell vinni, az legyen rezgésein.
                                       Szerző: FM.

Vers egy rózsaszálhoz. Életünk nem telhet.

                                                      Életünk nem telhet.
                                                      Életük nem telhet, olyan kő keményen,
                                                      Ne lehetne ott, a játék az érzeten.
                                                      Lehetne a szenvedélye tény,
                                                      Élhessen mindég ottan, benne a remény.

                                                      Játékosan telhessen neki a pillanata,
                                                      Temetve legyen benne a bánata.
                                                      Mutassad te rózsaként az énedet,
                                                      Életemre legyen mosolyod rátelepedett.

                                                      Legyek én érintve az átjövő fény által,
                                                      Jöjjön az át mindég áhítattal.
                                                      Egy édes asszonyt úgy érinthessek,
                                                      Bele vitt varázslatával, a parfümjének.

                                                      Legyek neki benne a kábulatában,
                                                      A játékaiba vitt pillanataiban.
                                                      Mert az jelent élteti,
                                                      Ha tovaszáguld velünk, múltat érheti.

                                                      Benne ottan, ha majd keresgélek,
                                                      Imába vigyem, ha érnek a képek.
                                                      Mondhassam ki úgy a nevedet,
                                                      Öröme szemembe, ültessen könnyeket.

                                                      Mert az élet az nem lehet kőkemény,
                                                      Játszani kell érhessen a remény.
                                                      Legyen az ott benne az új napba,
                                                      Csak veled, jelenében legyél pillanatba.
                                                      Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Érzem a lelkemen.

                                       Érzem a lelkemen.
                                       Érzem a lelkemen, kövek gördülnek,
                                       Egymást érve, szikrákat vetnek.
                                       Álom része, nem gyújtanak tüzet,
                                       Bár itt lehetnél édes, hoznál bele meleget.

                                       Velem vagy itt, de csak az érzeten,
                                       Rajta az érintő képzeten.
                                       Onnan elő bukkansz néha,
                                       Érintesz de foszlóképen, ottan van a ha.

                                       Azután megint, oly távolra kerülsz,
                                       Benne az érzésbe szenderülsz.
                                       Mert altassa a képet,
                                       Csupán azért, alkothassa újra a képzet.

                                       Feléled mindég újra, meg újra,
                                       Ne lehessen okom a búra.
                                       Ez a játéka, mert játszik az élet,
                                       Neki játékába, embere álmokat kerget.

                                       Kergetem én azt, megyek utána,
                                       Teljesedhetne, de jó is volna.
                                       Nem kéne a ha, ott rajta azon,
                                       Tüzét gyújtaná a szikra, aztán lobogón.

                                       Nem gördítene a lelkemen követ,
                                       Ha veled telhetne az élet.
                                       Én csak ezt szeretném,                                       
                                       Megérintet álmom, mért is ne élhetném.
                                       Szerző: FM.

Vers, az angyalhoz. Érintheti táját.

                                        Érintheti táját.
                                        Érintheti táját, mostan az éjszakája,
                                        Csillagok fénye, vetítődik reája.
                                        Lámpák fénye világit soványan,
                                        Nem rivaldába, csak olyan halványan.

                                        Pislognak a fények, álmosak talán,
                                        Messzeségébe tolódnak azután.
                                        Csupán csak, az érzéssel játszik,
                                        Mert pörög a kerék, szinte távolodik.

                                        Megvillan, de nyeli az éjnek sötétje,
                                        Haladok én lefed az ezüstje.
                                        Motor duruzsol, lámpa fénye törik,
                                        Utat pásztázva az, a sötétbe gyűrődik.

                                        Megyek haladok pedált taposok,
                                        Érintenek közbe a gondolatok.
                                        Majd mit mondhatok szépet,
                                        Ami ha érkezek, az téged megillethet.

                                        Olyanokat csak, amik vonzanak,
                                        Érhetik a szívét egy angyalnak.
                                        Csillogása lenne két szemén,
                                        Hullámokat keltene, lelkének tengerén.

                                        Nekem a sztráda, itten véget ért,
                                        Így jó ez, hisz élhetek a célért.
                                        Ott lehetek érinthetem a drágát,
                                        Hozza éjébe a fényét aztán, ő a rivaldát.
                                        Szerző: FM.