Vers. Új időszámítás.

                                                 Új időszámítás.
                                                 Új időszámítás, kábítják az embert,
                                                 Arra hangoltam én is a vekkert.
                                                 Rá készültem még előtte este,
                                                 Reggelében az új időt kecsegtette.

                                                 Ébredtem reggel ahogy szoktam,
                                                 Szemeimet korán kinyitottam.
                                                 Az órára néztem, akkor rájöttem,
                                                 Egy órát minden honnan késem.

                                                 Eltűnődtem ez most, hogy is van,
                                                 Az idő csak úgy tovaillan.
                                                 Maga után történést nem hagyva,
                                                 A mutatókat csak előre csavarva.

                                                 Késésbe maradva indulok a napba,
                                                 Bélyegét rám nyomja az abba.
                                                 Hát nem jó érzés késésbe lenni,
                                                 Visszaállásig az egy órát keresni.

                                                 Ebéd van, nem korog a gyomrom,
                                                 Egy órát mért nem lehet várnom.
                                                 Az idő előbb van, ami késésbe hoz,
                                                 Ülhetek le a nem kívánt falathoz.

                                                 Szokásaink nehogy maradjanak,
                                                 Valakiknek netán ezek is ártanak.
                                                 Ránk ők az akaratukat rakják,
                                                 Jó ez nekünk, meg is magyarázzák.
                                                 Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Elérkeztem az estémben.

                                         Elérkeztem az estémben.
                                         Elérkeztem az estémben, alkonyomat járom,
                                         Nem tudhatom, velem mit akar a sorsom.
                                         Rejteget biztosan részemre még szépet,
                                         Életemnek díszletéből, vonultathat képet.

                                         Felkészülök az elmúlásra, én leltárt készítek,
                                         Maradhassanak szívemben a szép emlékek.
                                         Legyenek azok énvelem, őket átélhessem,
                                         Szívem mélyén tárolva mindég idézhessem.

                                         Élhessenek a szép napok amit kaptam tőled,
                                         Bánatot oszlattál, azt mosolyoddal fedted.
                                         Nevedet beírtad a sorsomnak könyvébe,
                                         Úgy vésődött nekem bele örökre szívembe.

                                         Szeretet éltet édesem, így az örök időt állót,
                                         Bízva, bízok az idővel soha el nem múlót.
                                         Maradjon az, érinthessen, tüze legyen benne,
                                         Mert ha ez nem így lenne, a lélek szenvedne.

                                         Az éjelem is rólad szól, mert lefeded álmom,
                                         Ha küzdeni kell is érte, azt én sose bánom.
                                         Egy életen át maradhasson, a sírig kísérjen,
                                         Vagy még azon is túl, ott is te legyél az éden.

                                         Elszámolok lassan, már az imádott sorssal,
                                         Megcsinálom a számvetést magammal.
                                         Ami szép volt életemben értelmet kapjon,
                                         Azután emléke, ha érint, a lelkemre hasson.

                                         Elérkeztem az estémben, alkonyomat járom,
                                         Amit megértem időt mindenkinek kívánom.
                                         Békességben teljen, állom ne kerülje,
                                         Akaratán legyen neki, azt mindég serkentje.
                                         Szerző: FM.

Vers. Levegő érint.

                                                     Levegő érint.
                                                     Levegő érint végtelent, fedi a földjét,
                                                     Játékát viszi rá, hisz ő van az életért.
                                                     Langyos szellőként simogatóan hat,
                                                     Mozgásban van, sohasem nyugodhat.

                                                     Feszültséget hord, felborzolja magát,
                                                     Sebességbe megy át, élteti viharát.
                                                     Tájain éli ki az minden szeszélyét,
                                                     Tombolása után, adja csendességét.

                                                     Lenyugszik hisz a földön életet éltet,
                                                     Így lehetséges, hogy lefedheti élet.
                                                     Burjánzik gyökérként, embert testesít,
                                                     Más formájában is, ő élteti lényeit.

                                                     Miden élő szusszant, tágítja tüdejét,
                                                     Ha fogy a levegő, szorítja légcsövét.
                                                     Hiába van belőle, véges mindenkinek,
                                                     Utak fogynak, végződnek ösvények.

                                                     Véget úgy érnek, fogy a szusz lassan,
                                                     Aztán már a lény magába roggyan.
                                                     Az élet tovaszáll, testet hagy a lélek,
                                                     Elfogy a levegő, így fogynak életek.

                                                     Megy az egyik, helyette másik jöhet,
                                                     Őrök körforgás ez, de marad az élet.
                                                     Elérjük mind, az utunknak végét,
                                                     Alélunk, léghiány oltja a szívünk tüzét.
                                                     Szerző: FM.

Vers, a kedveshez. Eltudok, én tűnődni.

                                           Eltudok, én tűnődni.
                                           Eltudok, én tűnődni, néha az ábrándon,
                                           Veled lennék kéklő tengerparton.
                                           Víz mosta homokon lazán ellennénk,
                                           Lenge pálmafáknak hűvösét élveznénk.

                                           Napfényt néznénk, csillogó végtelenen,
                                           Ott hol a szél borzol, játszik a vízen.
                                           Hullám paskol sziklát, tovaszáll robaja,
                                           Porladó cseppjeire a fény színeit rakja.

                                           Ellennénk ott lazán, az életet éltetnénk,
                                           Tenger vízben, vagy fényben fürödnénk.
                                           Teljesen mindegy, ott lennél énvelem,
                                           Így lennél nekem te a legéltetőbb elem.

                                           Ott te lennél a tűz, a köröttem lángoló,
                                           Tündér lennél lángokat tápláló.
                                           Hajnalába benne felkelő nap nekem,
                                           Aranyló sugarakkal fednéd az életem.

                                           Szemed fénye lenne az állandó bűvölet,
                                           Lelkednek játéka lehetne őrület.
                                           Ami aztán már majd magával ragadhat,
                                           Lélek tengerében, a hulláma ringathat.

                                           Ott lennék veled, a kéklő tengerpartján,
                                           Pillednénk neki víz mosta homokján,
                                           Valahol a parton hallgatnánk a zengést,
                                           Robaját, hol sziklán hulláma porlad szét.
                                           Szerző FM.

Vers. Utamon, ahogyan elhaladok.

                                         Utamon, ahogyan elhaladok.
                                         Utamon, ahogyan elhaladok, megyek,
                                         Azt veszem észre, megpihenek.
                                         Ott kezet fogok a sorsommal,
                                         Eljátszadozok a gondolataimmal.

                                         Újra élhetem azt, ami szépet kaptam,
                                         Eddig ameddig eljutottam.
                                         Neki ezért köszönetem,
                                         Hiszen lefedte ő, a csüggedésem.

                                         Láthattam neki a szebbik oldalát,
                                         Fénybe vitte az életnek színpadát.
                                         Díszletek között, utamon terelt,
                                         Csüggedéseimből mindég felemelt.

                                         Úgy lehetek az életemnek színpadán,
                                         Csodálkozhatok fényén a rivaldán.
                                         Kiemeli az deszkáinak díszleteit,
                                         Így érezhetjük mi, egymás érintésit.

                                         Átjöhet, fényként érint, körbe vehet,
                                         Új barátként, vagy feledett arc lehet.
                                         Kirakodik az, mozaikja összeáll,
                                         Gyönyörű képével, életet így traktál.

                                         Mindég érhetek felém nyújtott kezet,
                                         Köszönöm sorsom teneked ezeket.
                                         Érintések, egy bók, köszönés netán,
                                         Nélküle elveszne embere, élete útján.

                                         Istenem, a sors ezt miért is engedné,
                                         Magánya a lelket padlóra vihetné.
                                         Volt, hogy én is padlót fogtam,
                                         Érintett a kéz, mindég felállhattam.
                                         Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Szeretek kacagni.

                                                     Szeretek kacagni.
                                                     Szeretek kacagni, mindég derülve nevetni,
                                                     Csak úgy lazán vidáman elleni.
                                                     Életemnek úgy múljon minden napja,
                                                     Ott mosolyodnak mindég maradjak rabja.

                                                     Rabláncod akarom, én magamon hordani,
                                                     Egy életen át lenyűgöző bilincsedbe lenni.
                                                     Nem teher az nekem, ezt élvezem,
                                                     Hiszen levesz lábamról az átjövő érzelem.

                                                     Egy gyönyörű asszonnyal élem az életet,
                                                     Úgy is, ha akaratod ösztöne éltet végzetet.
                                                     Áldom a sorsomat, hogy ezt mérte rám,
                                                     Nekem ez boldogság, veled lenni drágám.

                                                     Akarom én a mosolyt, azt a kacajt vágyom,
                                                     Oszd meg velem, így legyél te az álmom.
                                                     Repítsél engemet, ragadjál magaddal,
                                                     Érints ajakról átjövő, gyönyörű mosollyal.

                                                     Hely benne varázsába neki, ha ott lehetek,
                                                     Napjaim teneked, meséidben telnek.
                                                     Érhessenek boldogságot a pillanatban,
                                                     Jelenembe legyél, te benne a sorsomban.

                                                     Derülj mosollyal, mi végül is múltat érhet,
                                                     Fedjél vele egy meseszép életet. 
                                                     Az elmúlásig engem, édes az kísérthessen,
                                                     Egy angyallal a földön, így lehessen éden.
                                                     Szerző: FM.

Vers. Még mostan, látom.

                                         Még mostan, látom.
                                         Még mostan, látom a télnek világát,
                                         Hó takarja fent a hegyek ormát.
                                         Az égen néha felhők úsznak,
                                         Ott azok fagyosan, a hótól dagadnak.

                                         Bár még erőlködik a tél egy kicsikét,
                                         Próbálja a tájba vinni a hidegét.
                                         Magából az nem tud sokat adni,
                                         Neki az időbe már tova kell haladni.

                                         Mert jön, közbe már éled a kikelet,
                                         Nyúló napjában, az tavaszt éltet.
                                         Lábainál a hegynek lankásán,
                                         Ibolya nyílik, ott naposabb oldalán,

                                         Pattantassa sorra a tavasz rügyeit,
                                         Bontakoztassa az üde zöld levelit.
                                         Közte színes bimbóit kibontja,
                                         Rovarokat zsongat neki így virágja.

                                         Színt vált a természet, keveri színeit,
                                         Szürkeségéből most kiviszi tájait.
                                         Újult színeivel, új életet éltet,
                                         Bele nyarába így gazdagságot vihet.

                                         Éled a kikelet, már neveli a termést,
                                         Végtelent érint, ege alatt mesést.
                                         Pazar színekkel a világát teríti,
                                         Gazdagság ez, hiszen az életet élteti.
                                         Szerző: FM.

Vers. Alkonya már életemnek.

                                                     Alkonya már életemnek.
                                                     Alkonya már életemnek, ahol most járhatok,
                                                     Lassítom a lépteimet kicsit meg, meg állok.
                                                     Elmélázok a világon, milyen szép tud lenni,
                                                     Nehéz abba mégis néha, embernek maradni.

                                                     Ráhúzzuk a kapzsiságot, azzal fedünk álmot,
                                                     Nem éltetett pedig az még soha valóságot.
                                                     Hazugság az életünk, a világ ellen tüntetünk,
                                                     Az gazdagságot halmoz, jobb legyen életünk.

                                                     Sok szépet halmozva, az mindég adja magát,
                                                     Élhetővé teszi minden kicsi zugát.
                                                     Gazdagsága pazar, mindenben bővelkedik,
                                                     Vannak akik ezt mindet maguknak képzelik.

                                                     Fölözik a gazdagságot, még okolják a világot,
                                                     Pedig az embernek nem nagyon árthatott.
                                                     Szépségével fedd le minden rosszat,
                                                     Feledésbe merülhet éhség, a rossz a bánat.

                                                     Életet színez, hiszen oly gazdag színskálája,
                                                     Széthullott lelkeknek lehet az gyógyírja.
                                                     Sokszor elmerengek, hogy lehet így élni,
                                                     Mért kell az embernek a földön szenvedni.

                                                     Tetteinket fedjük mink, keserű hazugsággal,
                                                     Előadjuk azt cinikus mosolygással.
                                                     Alkonya életemnek, az ahol már járok,
                                                     Eltűnődök én, kellenek e, azok a hazugságok.
                                                     Szerző: FM.