Eltudok, én tűnődni, néha az ábrándon,
Veled lennék kéklő tengerparton.
Víz mosta homokon lazán ellennénk,
Lenge pálmafáknak hűvösét élveznénk.
Napfényt néznénk, csillogó végtelenen,
Ott hol a szél borzol, játszik a vízen.
Hullám paskol sziklát, tovaszáll robaja,
Porladó cseppjeire a fény színeit rakja.
Ellennénk ott lazán, az életet éltetnénk,
Tenger vízben, vagy fényben fürödnénk.
Teljesen mindegy, ott lennél énvelem,
Így lennél nekem te a legéltetőbb elem.
Ott te lennél a tűz, a köröttem lángoló,
Tündér lennél lángokat tápláló.
Hajnalába benne felkelő nap nekem,
Aranyló sugarakkal fednéd az életem.
Szemed fénye lenne az állandó bűvölet,
Lelkednek játéka lehetne őrület.
Ami aztán már majd magával ragadhat,
Lélek tengerében, a hulláma ringathat.
Ott lennék veled, a kéklő tengerpartján,
Pillednénk neki víz mosta homokján,
Valahol a parton hallgatnánk a zengést,
Robaját, hol sziklán hulláma porlad szét.
Szerző FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése