Vers. Még mostan, látom.

                                         Még mostan, látom.
                                         Még mostan, látom a télnek világát,
                                         Hó takarja fent a hegyek ormát.
                                         Az égen néha felhők úsznak,
                                         Ott azok fagyosan, a hótól dagadnak.

                                         Bár még erőlködik a tél egy kicsikét,
                                         Próbálja a tájba vinni a hidegét.
                                         Magából az nem tud sokat adni,
                                         Neki az időbe már tova kell haladni.

                                         Mert jön, közbe már éled a kikelet,
                                         Nyúló napjában, az tavaszt éltet.
                                         Lábainál a hegynek lankásán,
                                         Ibolya nyílik, ott naposabb oldalán,

                                         Pattantassa sorra a tavasz rügyeit,
                                         Bontakoztassa az üde zöld levelit.
                                         Közte színes bimbóit kibontja,
                                         Rovarokat zsongat neki így virágja.

                                         Színt vált a természet, keveri színeit,
                                         Szürkeségéből most kiviszi tájait.
                                         Újult színeivel, új életet éltet,
                                         Bele nyarába így gazdagságot vihet.

                                         Éled a kikelet, már neveli a termést,
                                         Végtelent érint, ege alatt mesést.
                                         Pazar színekkel a világát teríti,
                                         Gazdagság ez, hiszen az életet élteti.
                                         Szerző: FM.