Most még a tél rakja díszét fagyából,
Azt rá viszi tájára csillámból.
Nekem a tavasz dereng a távolban,
Bele élem magamat az orgona illatban.
Oda hol rügy pattan, pirkad a kikelet,
Ott madárdal tölthet reggeleket.
Ahol szellő érinthet lágyságával,
Szívet fedd le az éjjele a virág illatával.
Szeretem a zsongást, nézni a díszeket,
Virág felett látni szárnyaló lepkéket.
Bele viszik a térbe a játékukat,
Szikszakban járják ők legében útjukat.
Imádom a tavaszt, nyárfák susogását,
Ezüstös leveleiknek a csillogását.
Lombjaik között madarat kémlelni,
Látni fészken ülve, őket fiókát költeni.
Nem tehetek róla, vágyom a tavaszt,
Szívemben is új rügyet fakaszt.
Újra tüzet éleszt, így az élni késztet,
Hiszen a színeivel van díszítve az élet.
Varázs ez igazi visz ő, elragad engem,
Szárnyaltatja jövőjébe a képzetem.
Abba, amitől mindég lehet várni,
Imádságot lehet érte, fohászába vinni.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése