Vers. Élve az életem.

                                                    Élve az életem.
                                                    Élve az életem, napjaim múlatóm,
                                                    Árnyai kísértenek a múltamon.
                                                    Az évekbe ahogy benne vannak,
                                                    Ha megpihenek azok magukkal ragadnak.

                                                    Átértékelem azt, majd újra éledek,
                                                    Közbe már a jövőn merengek.
                                                    Rám rakta múltam az éveket,
                                                    Idősödők, évek pörögnek a fejem felett.

                                                    Elmerengek mi jöhet még ezután,
                                                    Érzem én az erőm már fogytán.
                                                    Ha így akarja a sorsom,
                                                    Testemet görbebotomon támaszthatom.

                                                    Utóvégre, mint minden ez is állapot,
                                                    Amit az emberre az élet rárakott.
                                                    Reszkető kezemmel támaszkodok,
                                                    Lábaimon a remegőn, én így is haladok.

                                                    Menni kell örökkön, járni az utat,
                                                    Amit az embernek a sorsa mutat.
                                                    Az érkező napokat múlatva,
                                                    Várva az újakat, velük a múltat hizlalva.

                                                    Ilyen az élet, érintget az minket,
                                                    Hozva a szenvedéseket.
                                                    Akár repíthet mesés percei között,
                                                    Rakja az időt órába, az ember feje fölött.

                                                    Az elmúlás benne, ahogy haladok,
                                                    Fejet hajtok a múltnak bókolok.
                                                    Mennyi állapot, rakodik ehhez,
                                                    Utazás ez, érkezés a többi lélekkelhez.
                                                    Szerző: FM.

Vers. Álmodta Emese.

                                         Álmodta Emese.
                                         Álmodta Emese, turul madár szárnyalt,
                                         Magzatát vezette aki hazát foglalt.
                                         Neki álma aztán beteljesedett,
                                         Ügyek vezér fia Álmos, ki új hazát kereset.

                                         Mutatva az utat turul madár szárnyalt,
                                         Követte hét vezér, Etelközbe leszállt.
                                         A vezérek is megpihentek,
                                         Egységre esküdve, vérszerződést kötöttek.

                                         Pihenten a turul is, újra szárnyra kapott,
                                         Vereckei hágón érték a Kárpátokot.
                                         Új hazába jöttek, selymes füvet értek,
                                         Az is volt, jószágaiknak lett egy életre étek.

                                         A turul se szárnyalt tovább, leszállott,
                                         De hozott egy megvalósult álmot.
                                         Országot, Álmos megvetette lábát,
                                         Azután Árpád éltetett egy újabb dinasztiát.

                                         Taksonyt, a Gézát majd annak fiát,
                                         Szent Istvánt, a Magyarok királyát.
                                         Az Állam alapítót, a legnagyobb Magyart,
                                         Aki összefogta népét, mert országot akart.

                                         Az álomból így lehetett, egy örök valóság,
                                         Ellenség akarta, ármánykodás, válság.
                                         De e nemzet túl élte, élhetett életet,
                                         Átvészelte, a hősei táplálják örökké a hitet.
                                         Szerző: FM.

Vers. Utazunk.

                                               Utazunk.
                                               Utazunk mert hisz, utasok vagyunk,
                                               Közlik hangszórón amit hallgatunk.
                                               Vágánya a második, vonat érkezik,
                                               Cipelem a pakkot, érkezik lassít fékezik.

                                               Cseréljük a helyet, vannak érkezők,
                                               Vannak tovább menők.
                                               Vagyunk mi is akik rá felszállunk,
                                               Ebből áll az életünk, feszt úton vagyunk.

                                               Lassan aztán, de indul az a vonat,
                                               Jelző mutatja a szabad utat.
                                               Fogynak a térközök, velük állomás,
                                               Elmaradnak ők, változik így a látomás.

                                               Haladunk a célunk felé, oda érkezünk,
                                               Van közbe, mi együtt időzünk.
                                               Marad a szívünkbe benne neki karca,
                                               Indulunk tovább, sorsunknak ez sansza.

                                               Ahol váltó tereli kereke nyekereg,
                                               A vonat ahogy rajta tekereg.
                                               Aztán már ha futhat egyenesbe,
                                               Az emberre nem hat, rá már érzésébe.

                                               Van az, hogy meg kell kapaszkodni,
                                               Ha az ember nem akar borulni.
                                               Tekergése hulláma, ránk hathat,
                                               Ha úgy akarja bizony padlót is fogathat.

                                               Telik az utunk, visz minket vonatunk.
                                               Leszállnak, van akik maradunk.
                                               Örökké lesznek, ők is felszállnak,
                                               Mind célba érünk, ez játéka sorsunknak.
                                               Szerző : FM.

Vers. Elvagyok.

                                                   Elvagyok.
                                                   Elvagyok, néha merengek az életen,
                                                   A képzeten, tárul elém képeken.
                                                   Érinthet örökön a végzetem,
                                                   Rakodik a napokon, forgassa az érzetem,

                                                   Rakja oldalait, mert hát van neki,
                                                   Azt flegmán oda löki.
                                                   Mikor milyennel formázza az életet,
                                                   Ha jó hagyján, de van neki a keseredett.

                                                   Amelyikből neki kiszorul a vigasza,
                                                   Búbánat az, nincs semmi sansza.
                                                   Hal a lélek, a szív is borul,
                                                   Megcsordult könnyben, fájdalom szorul.

                                                   Azután lassan fordul, az kimozdul,
                                                   A végzeten a jó zúdul.
                                                   Így már másabb ez azért,
                                                   Nem fojtó, a súlya boldogságba mért.

                                                   Napok múlnak, ó éltető vigaszok,
                                                   Mégis lehet abba bánat az ok.
                                                   Változó él benne a szenvedély,
                                                   Ha bánatba mén, úgy azért az kevély.

                                                   Itten elvagyok, pörög le az életem,
                                                   Van úgy, hogy magamat temetem.
                                                   Azután már érint a fény megint,
                                                   Sorsom játéka, örökké keveri a színt.
                                                   Szerző : FM.

Vers. Mert a tegnapnak.

                                         Mert a tegnapnak.
                                         Mert a tegnapnak, a ma lehet holnapja,
                                         Így lehet a holnapnak tegnapja.
                                         Jöhet egy újabb nap mindég,
                                         Fedi éjjelével a nappalait, mindég le az ég.

                                         Éjszakába megy, újra kezdődhessen,
                                         A tegnapból újabb nap lehessen.
                                         Pörögve így a nap jön a másik után,
                                         Tegnap, meg azelőtt, de a holnap is talán.

                                         Azok telnek, múlnak ki, hogy éli át,
                                         Értékelheti ki mának, a tegnapját.
                                         Lehet varázsa, de rosszba is mehet,
                                         Az emberre így más, más hatással lehet.

                                         Maradandón átmegy a holnapba,
                                         Kísér utunkon, benne a múltba.
                                         A tegnapot, a tegnap ellőtőt,
                                         Görgeti útján, állandóan embere előtt.

                                         Akadály ha rosszat, jó ha jót éltet,
                                         Lehúz, netán feldobhat életet.
                                         Mert benne a holnapban,
                                         Életünkbe kísért, tegnapja lankadatlan.
                                      
                                         Benne lesz a múltba, pörgeti a képet,
                                         A tegnapot, mert azért az élet.
                                         Megy lassan pörög bele az évekbe,
                                         De tükröződik vissza, mába a jövőbe.
                                         Szerző: FM.

Vers. A remény.

                                             A remény.
                                             A remény, amibe kapaszkodni lehet,
                                             Ha a bal sors felül kerekedett.
                                             Ott netán már a kötelék szakad,
                                             Már csak ő az, aki még mivelünk marad.

                                             Lehet oly pici, mint egy szalma szál,
                                             Mégis buzdít, hogy kapaszkodjál.
                                             Kínálkozik ereszti gyökerét,
                                             A sorban útólsó, de ő ki nyújtja a kezét.

                                             Picike fénysugár, de ő mindég elérhet,
                                             Akaratot buzdít, vele élhető életet.
                                             Veszi azt a vigaszába bele,
                                             Nem marad, az ember élete búval tele.

                                              Rakja sorsunk, miránk a tüskéket,
                                              Szedegeti a remény le őket.
                                              Mennyi, mennyi bánat,
                                              Ólálkodva ők, de vetik meg ágyukat.

                                              Mi padlót fogunk, rajta elterülünk,
                                              Kisérthet a lehúzott életünk.
                                              Bánatunkkal vegyülünk mi itten,
                                              Lelket érintő könny, pörög szemeinken.

                                              Hiszen ez az élet, hozhatja a rosszat,
                                              Sajnos élteti a problémákat.
                                              Persze a reményt is, az meg a hitet,
                                              Kezet nyújt a remény, hite akaratot éltet.
                                              Szerző: FM.

Vers, egy angyalhoz.

                                         Ha mehetnék.
                                         Ha mehetnék, vágyaimon szállnék,
                                         Sohasem haboznék.
                                         Vad hullámok között örökösen,
                                         Éleszteném a parazsat, neked a szíveden.

                                         Élne a szenvedély, fognám a kezedet,
                                         Benne vegyülne sorsomban életed.
                                         Lehetne ez akár örökös kötelék,
                                         Életemben, így már sohasem szenvednék.

                                         Te velem lennél, így lennél az életem,
                                         Mert nincs így magamat kérdezem.
                                         De nem jön rá a válasz,
                                         Így kérdéses marad, nincs benne vigasz.

                                         Ó te kósza álmok, ti tova szállók,
                                         Élnek abba, benne a hóbortok.
                                         A mániája az mi magával ragad,
                                         Fellángoló lángja, azután tűzzé duzzad.

                                         Hajt a vágy, pillangót kergettet velem,
                                         Kérdés marad, hogy el e érem.
                                         Marad így sóvárgás csupán,
                                         Életem érted vágyódok, egy angyal után.

                                         Ha mégis ott lehetnék, szárnyra kelnék,
                                         Azután már nálad álmot érhetnék.
                                         Kérdése aztán nem maradhatna,
                                         Élne a vágy, sóvárgásban álom valósulna.
                                         Szerző FM.

Vers. Írt a szerelmem.

                                          Írt a szerelmem.
                                          Írt a szerelmem, küldött egy levelet,
                                          Fel vázolta benne a képletet.
                                          Közölte esküvőre készül,
                                          Nálam szebb száll legényke veszi feleségül.

                                          Küldte a meghívót menjek esküvőre,
                                          Meg utána majd az estebédre.
                                          Vissza írtam ott leszek én drágám,
                                          Hogyha meghívtál, no azt ki nem hagynám.

                                          Az utolsó táncot perce, hogy akarom,
                                          Azután már nem ölelhet karom.
                                          Téged táncba viszlek,
                                          Az asztal tetején, ott majd megpörgetlek.

                                          Azután majd te, a karomba szédülsz,
                                          Érezhetem ahogy át szellemülsz.
                                          A másikat, mégse akarod,
                                          Karjaimba ringatlak én, akarom a csókod.

                                          Nem érdekel, mit mond az a másik,
                                          Ha tudom a szerelem nem múlik.
                                          Mért is akarnál te levakarni engem,
                                          Az estebéden veled, majd azt átbeszélem.

                                          Ott leszek, persze hogy elmegyek,
                                          Érted drága mindent megteszek.
                                          Nem lesz esküvő, kaptam a levelet,
                                          Marad ő énekem, no ez egy másik képlet.
                                          Szerző: FM.

Vers. Rohanó világ.

                                         Rohanó világ.
                                         Rohanó világ, pusztulást halmozol,
                                         Amit magaddal hordozol.
                                         Jövő, ha múlt szóváteszi, szól hozzád,
                                         Netán szemedre vetné, nem a te hibád.

                                         Örökölted ezt, tehetsz te ellene,
                                         Az ember ki ellene tehetne.
                                         De lényege neki, az ottan van,
                                         Burkoltan, a gazdagság csapdájában.

                                         Hol lesz a víz, amit a jövő ihatna,
                                         Hely ha a múlt, vele spórolna.
                                         Kímélné, azt tönkre nem tenné,
                                         Az világát le, mint régebben úgy fedné.

                                         Mi lesz múlt, ha kérdéssé válik a lét,
                                         A jelen, így teszi fel a kérdését.
                                         Gazdagságod már semmit sem ér,
                                         Időbe telhet, még a világ magához tér.

                                         Élettelenül, majd tisztogassa magát,
                                         Mert nem értették neki a szavát.
                                         Pedig hallatta hangját, kérve kért,
                                         Ott, hol az ember mindent pénzbe mért.

                                         Gazdagsága veszendő, a jövőre hat,
                                         Kérdéses, élet így maradhat.
                                         Mi lesz ha pusztulásba megyen,
                                         Gyilkos szándékkal, majd saját véreden.
                                         Szerző: FM.

Vers. Még várat magára.

                                                    Még várat magára.
                                                    Még várat magára, a kikelet,
                                                    Aludva éli át a telet.
                                                    Álmodva benne az álmait,
                                                    Tél végén, majd bontja az szirmait.

                                                    Nem örökös véget ér a tél,
                                                    Akkor természet újra él.
                                                    Rügyei levelet bontanak,
                                                    Ahol a bimbóik, virágba borulnak.

                                                    Színeikkel díszítik a tavaszt,
                                                    Az áprilist a ravaszt.
                                                    Abba éled, ott a bolondság,
                                                    Hisz szeszélyebe rejlik a turpiság.

                                                    Még az hideg, amit néha kever,
                                                    Ami azért romjaiba hever.
                                                    Ibolya illatban megy át a világ,
                                                    Színeibe pompázik, a millió virág.

                                                    Köröttük rovarok zsonganak,
                                                    Aztán már ők halnak.
                                                    Petéikbe lesz benne az élet.
                                                    Generációt, majd ő újabbat éltet.

                                                    Ilyen az élet örökös kikelet,
                                                    Körforgásba tartja a lét.
                                                    Altat, pihentet, de ott a halál,
                                                    Éltet az élet, ösztöne magára talál.
                                                    Szerző: FM.

Vers. Tikasztó a meleg.

                                                    Tikkasztó a meleg.
                                                    Tikkasztó a meleg, izzadásba megyen,
                                                    Kaszálgat gazda odakint a réten.
                                                    Kaszáját forgassa, pengeti,
                                                    Selyemfüvét így a rétnek rendre terelgeti.

                                                    A kaszát élezi, jobb legyen pengése,
                                                    Harap az, ha jó az élezése.
                                                    A nap az égen, csak ontja melegét,
                                                    Kicserzi az átfesti, mert érintheti bőrét.

                                                    Megemeli néha csipetkét kalapját,
                                                    Szellőzteti vele izzadó homlokát.
                                                    Egy kicsit se lazít, araszolva halad,
                                                    Lengeti a kaszát, de lépésébe marad.

                                                    Szaporodik a rend, fonnyassza nap,
                                                    Szárad, belőle a jószág szénát kap.
                                                    Takarmány lesz télidőre neki,
                                                    A gazda a jászlába, porciózza majd ki.

                                                    De előbb vágni kell, le kell kaszálni,
                                                    A nap melegébe jó kiszárítani.
                                                    Utána már azt kazlazni lehet,
                                                    De minden művelete izzadásba mehet.

                                                    Tikkasztó a meleg, nincs neki kegye,
                                                    Belekap a fűbe a kasza hegye.
                                                    Harapós az éle, rakja azt a rendbe,
                                                    Peng az, gazdájának a dolgos kezébe.
                                                    Szerző: FM.