Élve az életem, napjaim múlatóm,
Árnyai kísértenek a múltamon.
Az évekbe ahogy benne vannak,
Ha megpihenek azok magukkal ragadnak.
Átértékelem azt, majd újra éledek,
Közbe már a jövőn merengek.
Rám rakta múltam az éveket,
Idősödők, évek pörögnek a fejem felett.
Elmerengek mi jöhet még ezután,
Érzem én az erőm már fogytán.
Ha így akarja a sorsom,
Testemet görbebotomon támaszthatom.
Utóvégre, mint minden ez is állapot,
Amit az emberre az élet rárakott.
Reszkető kezemmel támaszkodok,
Lábaimon a remegőn, én így is haladok.
Menni kell örökkön, járni az utat,
Amit az embernek a sorsa mutat.
Az érkező napokat múlatva,
Várva az újakat, velük a múltat hizlalva.
Ilyen az élet, érintget az minket,
Hozva a szenvedéseket.
Akár repíthet mesés percei között,
Rakja az időt órába, az ember feje fölött.
Az elmúlás benne, ahogy haladok,
Fejet hajtok a múltnak bókolok.
Mennyi állapot, rakodik ehhez,
Utazás ez, érkezés a többi lélekkelhez.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése