Úgy mennék én oda, ahol kék a lég,
Napnak a fényétől szikrázó az ég.
Ami csak addig tartja a borút,
Még rá a szivárvány nem fon koszorút.
Oda ahol a nyár, véget sosem érhet,
Ahol langyos szellő a lehelet.
Ami édesemnek suttogja nevét,
Ott a szikla porlasztja, a tenger vizét.
Vinnélek magammal kedves tégedet,
Nyárba burkolnánk a végzetet.
A képzetet együtt éltetnénk,
Csillagos ég alatt, ketten lehetnénk.
Hallgatnánk a tengernek morgását,
Sziréneknek panaszos sírását.
Gonoszságuk ránk nem hathatna,
A szerelmünk élne, az soha se halna.
Vágyom a nyár, imádott melegét,
Az érintő kezet, csak a tiedét.
A napfényt, a bűvös éjszakát,
Neked édesem, szemed káprázatát.
Mennék oda, ahol tombol a nyár,
Ahol egy édes a szívébe zár.
Susogó pálmafa, bontaná a neszt,
Közben oszlatnád, édesen a stresszt.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése