Vers. Vágyom a májust.

                                        Vágyom a májust.
                                        Vágyom a májust, a tavasz fényét,
                                        Szívembe hozza a békét.
                                        A tél fagya az mi kiszorul,
                                        Telítődik a fény, amitől minden megújul.

                                        Virág lepi el, ami feldíszíti a táját.
                                        Az színeibe rakja a világát.
                                        Imádom én a szín árnyalatot,
                                        Benne május estéiben, az orgona illatot.

                                        Nappalában az eget, a felhőtlen kéket,
                                        Ha fény simítóan érhet.
                                        Látni a végtelen tájat meséjében,
                                        Madarakat nézni, fent a magas égben.

                                        Ott lenni lazán, mélázni a pusztán,
                                        A látottakban elmerülni aztán.
                                        A vibráló levegő varázsát átélni,
                                        Közben ott a tájat, dimenzióban nézni.

                                        A csalóka képet, majd idézni újra,
                                        Emlékezni a lebegő tájra.
                                        Imádom a májust neki a szépségét,
                                        Tarisznyáját bontva, mutassa bőségét.

                                        Mert gazdagság ez, benne van az élet,
                                        Hiszen neki minden napja éltet.
                                        Formázgassa mese szép világát,
                                        Adhassa majdan át, a nyárnak stafétáját.
                                        Szerző: FM.




 

Vers a kedveshez. Ó mennyi gyötrelem.

                                        Ó mennyi gyötrelem.
                                        Ó mennyi gyötrelem, nem értem,
                                        Magamat keresem.
                                        Lehúzót életemnek,
                                        A kérdést felteszem, én tőle kérdezek.

                                        Mért kell, a szenvedést megélni,
                                        Az álomban ott lenni.
                                        Ha az a valóságot nem érzi,
                                        Az őrület, mi így emberét környékezi.

                                        Benne van, az ottan álmaimban,
                                        Éjszakában aztán álmatlanban.
                                        Gondolatot kószál, kevergeti,
                                        Az éjszaka, hajnalát az lassan érinti.

                                        Benne aztán nappalba kereslek,
                                        Így meg vágyban epekedek.
                                        Újra álmodlak minden éjszakába,
                                        Tündérként lellek, én az álmaimba.

                                        Csak az ébredés ne jönne sosem,
                                        Lehetnél te mindég édesem.
                                        Az a varázs ha állandósulna,
                                        Napjainkba ránk fényként zúdulna.

                                        Ott lennél aztán egy angyalként,
                                        Meg valósult édes álomként.
                                        Mert tellenél a megvalósulás,
                                        Ez lenne énekem, az elkápráztatás.
                                        Szerző: FM.

Vers. Tájat ért vihara.

                                        Tájat ért vihara.
                                        Tájat ért vihara, a tavasznak,
                                        Kicsit véget vetett annak.
                                        A tél játszotta így a szerepet,
                                        Ha jött a szél, hát hozta a hideget.

                                        Hozta a havat, havasan esőt,
                                        Időt felbőszülőt.
                                        Az meg csak csinálta a kalibát,
                                        Mert törte derékba, döntötte a fát.

                                        Az elem ilyen, néha felbőszül,
                                        Magából ha kipördül.
                                        Ahol elvonul, ott a siralom,
                                        Nyoma marat, ottan van a rom.

                                        Ó mennyi kárhozat, ez temet,
                                        Amit ért tönkretett.
                                        Végére ér, azután lazul,
                                        Már tovament, a tájra fény zúdul.

                                        Aztán éltet a másik ellem a nap,
                                        Ami siralmas képeket kap.
                                        A természet magára talál,
                                        Élteti a hajtást, csemetéket táplál.

                                        Körforgás ez  örök, élni akarás,
                                        Nem vetheti végét pusztulás.
                                        Alakul, csupán más formát talál,
                                        Így volt, marad még a világ fen áll.
                                        Szerző: FM.

Vers egy angyalhoz. Lehúzó érzetek.

                                       Lehúzó érzetek.
                                       Lehúzó érzetek, tőletek szenvedek,
                                       Mert jöttök megérintetek.
                                       Tépkedtek örökkön,
                                       Elleptek, mint a dagálykor érkező vízözön.

                                       Hullámotok csapódik felettem össze,
                                       Mutassátok merre az, a messze.
                                       Én  mennék,  hová ez kérdés,
                                       Kit érzetem éltetne, vágyak közt édeskés.

                                       Szenvedésbe megy, miért nem értem,
                                       Fáj a szív amivel szerettem.
                                       Az érzés halni készül,
                                       Benne a fájdalomban, lassan össze szűkül.

                                       Így sóvárgásban telepszik a vágy,
                                       Vágyó az érintés ami lágy.
                                       Ami egy angyaltól jönne át,
                                       Aztán törne a gát, szeretet éltetné a napját.

                                       Szeretet szeretnék, te tőled áradót,
                                       A bánatot elragadót.
                                       Ölelést csupán, kapni egy angyaltól,
                                       Nem halni, szabadulni a tépkedő magánytól.

                                       Ó ezek az érzetek, tőlük szenvedek,
                                       Tégedet már soha el nem érlek?
                                       A vágy meg csak zsigerel,
                                       Mennék, hajtanék hozzád, ha lehetne ezerrel.
                                       Szerző: FM.

Vers. Nem mondom.

                                       Nem mondom.
                                       Nem mondom, nem labilis,
                                       Bolondozik az április.
                                       Akár Oszkár díjat kaphatna,
                                       Ha a bolondság díjazva volna.

                                       Hiszen mindég alakítgat,
                                       Tavaszt, telet váltogat.
                                       Meleg bizserget érzetet,
                                       Aztán hideg levegő cidriztet.

                                       Milyen gátlástalan a szokása,
                                       Embere ruháját váltsa.
                                       Egyik napon gatya tundra,
                                       Aztán válthat át a lenge cuccra.

                                       Hol nyári kell, hol meg téli,
                                       Át az ember ezt így éli.
                                       Az április meg játszik csak,
                                       Keveri, napjaiba farbát is rak.

                                       Az életünknek ez lesz része,
                                       Melegebb lehetne persze.
                                       De ő ezt mindég  így szokta,
                                       Néha bolondja van talán rajta.

                                       Viszi az időt a hülyeségbe,
                                       Meleget kever hideggel.
                                       Alakulhat a kettősség,
                                       Ej jobb volna, nap sütéses ég.
                                       Szerző: FM:

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok! Vers, Megérkeztem.

                                       Megérkeztem.
                                       Megérkeztem itten lennék,
                                       Virágszálakat keresnék.
                                       Locsolnám a ház asszonyát,
                                       Én meg kérném őt hívja lányát.

                                       Már meg ha így itten vagyok,
                                       Egy  kancsó vizet is adjatok.
                                       Ihatnékom éppen nincsen,
                                       Hát ez mostan rátok fröccsen.

                                       Mért is sajnálnám a vizet,
                                       Üdévé tesz ez titeket.
                                       Új tavaszban, új lélekkel,
                                       Most félre minden betegséggel.

                                       Aztán egészségben viruljatok,
                                       Piros tojást azt adjatok.
                                       Egy kicsikét megpihenek,
                                       Mert álmotokból nehogy vigyek.

                                       Dolgomnak így vége lenne,
                                       Egy kupicával de jó esne.
                                       A tüzesebbik fajtából,
                                       A finomabból, a szilvapálinkából.

                                       Ti virág szálként viruljatok,
                                       Ki bimbóként fakadjatok.
                                       Éljetek át sok húsvét hétfőt,
                                       Mi, tisztelhessük meg azt a nőt.
                                       Szerző: FM.

Vers. Én már soha, meg nem lelem.

                                          Én már soha.
                                          Én már soha, meg nem lelem,
                                          boldogságomat keresem.
                                          Benne van az álmom,
                                          hely egyszer megtalálom.
                                          Rakatok rá zárat,
                                          szabadon mégsem kószálhat.
                                          Marja nekem a szívemet,
                                          szedegeti a lelkemet.
                                          Halálába bele viszi,
                                          az ember már el sem hiszi.
                                          Nem ül rajta átok,
                                          boldogság én te rád várok.
                                          Szeretném az álmaimat,
                                          ami benne volt csókokat.
                                          Azt az angyalt az édeset,
                                          a bódulatot mi körbe vett.
                                          Csupán ez amit vágyom,
                                          a boldogságban, élhessen az álom.
                                          Szerző: FM.

Vers. Bankollóm.

                                          Bankollóm.
                                          Bankollóm a pénzemet,
                                          Foglalja az zsebemet.
                                          Nem húzza le nagyon,
                                          Hiszen nem fér oda vagyon.

                                          Magam néha azon kapom,
                                          A fülem tövét vakarom.
                                          Kiürült a zsebem,
                                          Hát nem pénztelen lettem.

                                          Pénz ínség, esztelenség,
                                          Beüthet a szegénység.
                                          Forgatom ki a bankomat,
                                          Csodálgatom a számlákat.

                                          Mert nyelik a pénzemet,
                                          Könnyítik a zsebemet.
                                          Na de legalább szellőzik,
                                          Az be így, sose dohosodik. 

                                          Kiforgatom beforgatom,
                                          Magamat ámítgatom.
                                          Mért fogy így a pénzem,
                                          Ezt, soha meg nem értem.

                                          Bankollóm a pénzemet, 
                                          Zsebemből a kereset.
                                          Mint a korpa úgy kopik,
                                          Fel sose, nem szaporodik.
                                          Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Bár lennél te.

                                       Bár lennél te.
                                       Bár lennél te, a tengerem énnékem,
                                       Hullámodra raknám életem.
                                       Vállalva neked szenvedélyedet,
                                       Karjaimban tartva, így személyedet.

                                      Ott lehetnék én, a hullámaidon,
                                      Tündér lehetnél az álmaimon.
                                      Vágynám az éjszakát,
                                      Varázsát, érintéseidnek mozdulatát.

                                      Ó ha élhetném, velem lehetnél,
                                      Parazsából tüzet éltetnél.
                                      Az a láng ha fedhetné az életem,
                                      Nagyobb öröm nem kellene nekem.

                                      Te lehetnél, így magad az angyal,
                                      Repítenél engem a vággyal.
                                      Szállnék én csak érinthesselek,
                                      Hullámaid között, ott fürödhessek.

                                      Ezt szeretném, ott veled lenni,
                                      Tégedet magamhoz ölelni.
                                      Vinni bele, kicsit az őrületét,
                                      Megérinteni, a szerelmednek ízét.

                                      Bár tengerem lehetnél énekem,
                                      Hullámok közt élném életem.
                                      Persze hogy szeretném,
                                      Hullámodat, szabadjára engedném.
                                      Szerző: FM