Ó mennyi gyötrelem.
Ó mennyi gyötrelem, nem értem,
Magamat keresem.
Lehúzót életemnek,
A kérdést felteszem, én tőle kérdezek.
Mért kell, a szenvedést megélni,
Az álomban ott lenni.
Ha az a valóságot nem érzi,
Az őrület, mi így emberét környékezi.
Benne van, az ottan álmaimban,
Éjszakában aztán álmatlanban.
Gondolatot kószál, kevergeti,
Az éjszaka, hajnalát az lassan érinti.
Benne aztán nappalba kereslek,
Így meg vágyban epekedek.
Újra álmodlak minden éjszakába,
Tündérként lellek, én az álmaimba.
Csak az ébredés ne jönne sosem,
Lehetnél te mindég édesem.
Az a varázs ha állandósulna,
Napjainkba ránk fényként zúdulna.
Ott lennél aztán egy angyalként,
Meg valósult édes álomként.
Mert tellenél a megvalósulás,
Ez lenne énekem, az elkápráztatás.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése