Vers. Ontsa a nap fent.

                                          Ontsa a nap fent.
                                          Ontsa a nap fent az égen melegét,
                                          Perzselődik, nem üde a rét.
                                          Az ember fia kókad,
                                          Itt ugyan hűvös sehol sem akad.

                                          Köröttem ki van tikkadva minden,
                                          Nem éledhet virág harmatcseppen.
                                          Forró az éjjel, a nappal,
                                          Hiába fed le, baj van az árnyékkal.

                                          Pingálhatna valaki felhőt az égre,
                                          Úgy vágyok a hulló esőcseppre.
                                          Felhő lehetne így fent a nap előtt,
                                          Visszavenné talán egy kicsit a hőt.

                                          Visszavenne belőle, ő egy picikét,
                                          Nem veszítené a szelő értékét.
                                          Hűsítő lehetne neki a simítása,
                                          Élvezhetőbb lenne a meleg hatása.

                                         Ó kókadó világ, szétégetten silány,
                                         Borított talán az emberi talány.
                                         Ahogy érintesz bosszúd ez csupán,
                                         Marad így lesz ez, mindég ezután.

                                         Pingálhatna valaki az égre felhőket,
                                         Alája hulló esőcseppeket.
                                         Ami lehűtene, üdévé tenne,
                                         E hő nélkül, életünk szebb lehetne.
                                         Szerző: FM.

Vers. Elmúló utamon.

                                                       Elmúló utamon.
                                                       Elmúló utamon, én versekkel regélek,
                                                       Amit majd talán olvas néhány lélek.
                                                       Rajta kívül semmit, nem gyűjtöttem,
                                                       Éltem, amit akartam mindent elértem.

                                                       Igaz a sorsom ellen, lázongtam néha,
                                                       Aki altassa azt, bizony egy léha.
                                                       Kiegyeztem vele, vitt tovább aztán,
                                                       Az égieket kértem tekintsenek le rám.

                                                       Köszönöm én neki Istenem segített,
                                                       Ha szükségem volt mindég érintett.
                                                       Terelt engemet, el ne tévelyegjek,
                                                       Mivel volt családom, én nekik éljek.  
                                                   
                                                       Éltessem asszonyom, életem párját,
                                                       Segítsek múlatni ő neki a búját.
                                                       Csemetéket mi együtt nevelhessünk,
                                                       Érintsen családként minket örömünk.

                                                       Túl vagyunk mindenen, ők is önállóak,
                                                       Ott van drukkunk, hisz életet vívnak.
                                                       Már csak kívánunk, sikerüljön nekik,
                                                       Életünket nekünk az unokák fényezik.

                                                       Eltelt életünk gazdagok nem lettünk,
                                                       Éltük napunkat, hiányt se szenvedtünk.
                                                       Megálmodtuk nekik jövőjüket,
                                                       Gazdagabban élhessék ők az életüket.

                                                       Ezzel tudom én de sokan így vagyunk,
                                                       Nem volt akadály a rögös utunk.
                                                       Oda adtunk mindent, gyerekeinknek,
                                                       Életünk attól szép, ránk feltekintenek.

                                                       Utamon már csak versekkel regélek,
                                                       Szívesen teszem, amíg itt lehetek.
                                                       Az élettől sokat már nem vágyok,
                                                       Még élhetek, nekem ez a boldogságom.
                                                       Szerző: FM.

Vers a kedveshez. Kereslek én.

                                         Kereslek én.
                                         Kereslek én nappalomba, éjszakába,
                                         téged látlak nyíló virágszálba.
                                         Zsenge fűszálak között,
                                         amit hajnal harmat cseppje födött.
                                         Lehetnél virág törékeny, te lény,
                                         vagy mégis az estébe jövő fény.
                                         Ami megérint, elragad majdan,
                                         álomba visz az, mesésbe ottan.
                                         Néznék a szemedbe a hunyorgóba,
                                         esetleg a jövőt firtatva abba.
                                         A gyönyörű szempárba benne,
                                         érintve szavakkal, mi szívedig érne.
                                         Lehetnék ottan, egedbe te veled,
                                         érintsen átall jövő ezüstös fényed.
                                         Csillagok között benne az estébe,
                                         érintve tégedet lelked tengerébe.
                                         Szemedbe nézve mely varázsol,
                                         majdan bele a jövőbe istápol.
                                         Éjszakába, csillagéba, tündöklőbe,
                                         álmomnak benne mesélő éjébe.
                                         Aztán keresnélek, éjbe a nappalba,
                                         csillagoknak végtelen áradatába.
                                         Vagy zsenge réten, fű között,
                                         virágként amit harmat öntözött.
                                         Inkább lennél ott mégis napomba,
                                         elevenül, én tartanálak a karomba.
                                         Mámoros kábulatába parfümnek,
                                         egy életen át, hódolva egy hölgynek.
                                         Szerző: FM.

Vers. Lehetek én bármely részén.

                                         Lehetek én bármely részén.
                                         Lehetek én bármely részén a világnak,
                                         Jól érzem ott magamat Magyarnak.
                                         Hisz nemzetemet éltetem,
                                         E szavakkal mit őseimtől örököltem.

                                         Ékesek azok hagyatéka anyámnak,
                                         Tőle kaptam nyelvét a hazámnak.
                                         Elmondta bele vitte érzelmét,
                                         Bogoztam én neki aztán az értelmét.

                                         Mert hazám nekem az hol születtem,
                                         Ha nincs, nekem sincs életem.
                                         De élhetek mert felkarolt,
                                         Magyarként, hiszen életem róla szólt.

                                         Róla, a hagyományairól, szép tájairól,
                                         Benne az ízekről, azok varázsáról.
                                         Gulyásáról, a halászléről, pörköltről,
                                         Mit ottan folyók szelnek át a teréről.

                                         Mesélsz te hazám, ódákat zengesz,
                                         Ősökről kik nélkül nem lehetsz.
                                         Kiknek vére megfestett.
                                         Így maradtál fent, ragyogtatva eget.

                                         Hazám vagy nekem, lehetek bárhol,
                                         Ha sokáig távol tőled  az sokkol.
                                         Bennem akkor már tombol a vágy,
                                         Érint az a szó, ami selymes oly lágy.
                                         Szerző: FM.

Ves, kedvesemhez. Tudom.

                                             Tudom.
                                             Tudom, ó néha rossz vagyok,
                                             csak mert emberből vagyok.
                                             Eltévelygek rossz úton járok,
                                             amin közbe mindég lefagyok.
                                             Derébe borulva visszatalálok,
                                             megbocsájtasz veled vagyok.
                                             Aztán maradok lenyugszok,
                                             hisz ember vagyok.
                                             A természetbe bele olvadok,
                                             de mint ő néha én is háborgok.
                                             Ezért van, hogy eltévelygek,
                                             közbe mindég rád vágyok.
                                             Az érzelmen korbácsolok,
                                             tébolyodottak ó, a pillanatok.
                                             Tudom homály hol tapogatok,
                                             én sem értem, hisz fényt akarok.
                                             Amit mindég tőled kapok,
                                             még akkor is ha rossz vagyok.
                                             Szerző: FM.

Vers. Taposom, az ösvényt.

                                                  Taposom, az ösvényt.
                                                  Taposom, az ösvényt az út fogy előttem,
                                                  Vele rövidül nekem az életem.
                                                  Nem halni akarok, dehogy,
                                                  Eléri az embert, néha bizony megrogy.

                                                  Megroggyan, fárad, számot vet magán,
                                                  Visszatekintve élete múltján.
                                                  Esetleg jövőt fürkészve,
                                                  Hogyan élheti, meddig dobban a szíve.

                                                  Mert az út elfogy, nem lesz az tovább,
                                                  Nem haladhat, nem visz már a láb.
                                                  Előtte beszűkül a tér,
                                                  Nem visz tovább az út, bizony révbe ér.

                                                  Egy örökké valóságra kialszik a fény,
                                                  Nem hoz színt, megszűnik a kény.
                                                  Szenvedélye ott, rózsaszínbe borul,
                                                  Felhők fölé emel, köröttem könny hull.

                                                  Angyalok vezetnek hozzád Istenem,
                                                  Előtted vezekelni kell énnekem.
                                                  Ha elnyerem bocsánatodat,
                                                  Maradhatok neked, úgy oltalmad alatt.

                                                  Ott leszek én majd velük, a többiekkel,
                                                  Kik révbe értek, a lelkekkel.
                                                  Angyalok serege vehet majd körbe,
                                                  Egy öröké valóságra, majd az édenbe.

                                                  Nem halni akarok, csak számot vetek,
                                                  Fogyó jövőbe, múltat éltetek.
                                                  Örökké nem tart, elfogy ez az út,
                                                  Az utazás véget ér, azt emészti a múlt.
                                                  Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Én lennék patak.

                                         Én lenék patak.
                                         Én lennék patak, térben suhanó,
                                         Mederbe sodródó.
                                         Sziklák között csobbanó,
                                         Ott vele ütközve párává porladó.

                                         Te a parton egy virágszál lennél,
                                         Gyönyörűen tündöklő.
                                         Csak, hogy mindég friss legyél,
                                         Pajzsod lennék én tégedet ölelő.

                                         Ottan lennék, mindég teveled,
                                         Hervadni nem engednélek.
                                         Táját szépítené, így a lényed,
                                         Aztán óvatosan érnének a fények.

                                         Vigyázva óvnálak, ott én tégedet,
                                         Lefedve hőségtől párával.
                                         Érintve a töretlen szépségedet,
                                         Aztán már lehess viruló sarjakkal.

                                         Parton pázsitot díszítve, kiemelve,
                                         Zsenge fűszálaknak közötte.
                                         Nyíljon a virágod, legyen benőve,
                                         Pára burok, lehessek azután felette.

                                         Ott lennék veled, életed oltalmazó,
                                         Virágszál lennél, édes kápráztató.
                                         Csobogó vizemhez, képzetet hozó,
                                         Bársonyos szirmoddal elkápráztató.
                                         Szerző: FM.