Vers, kedvesemhez. Magával ragadott.

                                        Magával ragadott.
                                        Magával ragadott, az éjszaka mámora,
                                        Fényt kerestem, te hoztad számomra.
                                        Mert lehettél megérintettél,
                                        Simítóan úgy, hogy kábulatba vittél. 

                                        Ott lehettek veled, benne az életedben,
                                        Egy asszonynak csábító fényében.
                                        Óráimat ott imádatba vitted,
                                        Lábad elé hullva én keresem a kegyed.

                                        Ó ez az éjszaka, bár sohase ne múlna,
                                        Leple alatt neki, ezüstje takarna.
                                        Egymás karjába, csillagokat néznénk,
                                        Nem mozdulva, a pillanatnak élnénk.

                                        Az káprázatos jelent, róna szíveinkbe,
                                        Maradhatnánk neki a szédületébe.
                                        Ha jönne a hajnal, az ott úgy érhetne,
                                        Bíbor fényével ő, örök emléket fedne.

                                        Maradna az nekünk része életünknek,
                                        Érintenének ott azok a képek.
                                        Édes asszony, szent vagy te énnekem,
                                        Epekedek érted, hisz fényezed életem.

                                        Fénye vagy annak az, magával ragad,
                                        Napjaimban ez, mindég vigaszt ad.
                                        Parfüm illatába, érint mámora éjének,
                                        Bűvöletébe lehetek, a szép szemeidnek.
                                        Szerző: FM.

                                             Állapotban voltam.
                                             Állapotban voltam, én magamba zuhantam,
                                             Eluralkodott a kábasága rajtam.
                                             Éreztem utazok, ami oly szépnek tűnt,
                                             Limuzin, ami visz, a levegője közbe szűnt.

                                             Magam előtt én egy nagy H betűt láttam,
                                             Hiszen ez a Hilton, erre úgy sem jártam.
                                             Ó az a szoba ottan fényárban úszót,
                                             Drága jó Istenem, ez de pazarnak hatott.

                                             Aztán a gondolat tisztult, másik hessegette,
                                             Hisz a nagy H betű ezt sose jelentette.
                                             Most már tisztán látva, mentővel utaztam,
                                             Szoba is volt, persze ott ágyat is kaptam.

                                             Képzet volt a limuzin, az a fény is kihunyt,
                                             Belehozta életemben, a sorsom az alkonyt.
                                             Ott voltam kórházba, gyógyulásra várva,
                                             Átérzi embere,  mert ó, hogy le van húzva.

                                             Rá van utalva mostan a segítő kezekre,
                                             Amiért hálás lehet egy egész életre.
                                             Még ott van, érte mindent elkövetnek,
                                             Vigyázza ott az orvosa, na meg a nővérek.

                                             Segítenek emberének, újra talpára álljon,
                                             Aztán az érzése valóságba járjon.
                                             Legyen világába, benne egészségbe,
                                             Ne jöhessen limuzinja, így bele meséjébe.
                                             Szerző: FM.

Vers. Ha egyszer itt lehettem.

                                         Ha egyszer itt lehettem.
                                         Ha egyszer itt lehettem, Villányban jártam,
                                         Lenéztünk pincéjébe, oly szomjas voltam.
                                         Ízlelgetni tüzes borát bele kóstolni,
                                         Barátommal a lelkünket ottan felvidítani.

                                         Itallapot nézegettem mennyi is, az a borár,
                                         Közöltem a csaplárral töltsön árva a pohár.
                                         Egyet a havernak is, mi hígítást nem bír,
                                         Legyen finom a legjobból, jöhet Pinot Noir.

                                         Kóstolgatjuk tőkéjének a kiforrott levét,
                                         Az közbe mivelünk megosztotta a lelkét.
                                         Szívre hatóan szólt, benne van igazság,
                                         Bontakoztassa, érint, kerül már a vígság.

                                         Ej de jó érzés ez, az magyar virtust táplál,
                                         Le van fedve minden, az más módit kreál.
                                         Hely a jó bortól éled a magyar szokás,
                                         Így vagyunk mi is most a jó barát áldás.

                                         Kitárjuk szívünk kapuját, kiadjuk a búját,
                                         Tisztul le, mint a jó bor, le dúrja a baját.
                                         Ünnepbe viszi zaját a hétköznapoknak,
                                         Amit csalárdsággal, minekünk okoznak.

                                         Kibeszéljük a haverral, másként is lehetne,
                                         Sok jó magyar szokás, hogy ha az élhetne.
                                         Az emberek is vidámabbak lennének,
                                         Bánat helyett arcokon, ők pír lehetnének.

                                         Aztán meg már ottan, a mosoly kiülne,
                                         Mennyi lélek lehetne, ami felüdülne.
                                         A haverral átbeszéltük ezt jó bor mellett,
                                         Az így szabadon áradó, szavakat érintett.
                                         Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Mielőtt érkezett.

                                         Mielőtt érkezett.
                                         Mielőtt érkezett Velencének hajnala,
                                         Ott úszott a vizén az a gondola.
                                         Ablakod alá, halkan csendesen,
                                         Hisz korona volt, hab azon az éjjelen.

                                         Egy gyertyafényes vacsora után,
                                         Minek emléke szívhez szól ezután.
                                         Annyi szépet traktált ott az éjszaka.
                                         Zene szólót benne, kopott a parketta.

                                         Őrjítő táncoknak a sora éltetett,
                                         Veled engemet, a fénybe repített.
                                         Benne voltunk neki káprázatában,
                                         Rivalda volt, érintettél az éjszakában.

                                         Megmaradt szívembe ez a fénysugár,
                                         Vele téged oda az örökre bezár.
                                         Kitörölni onnan azt soha nem lehet,
                                         Forró volt a lángja, oda nevet égetett.

                                         Álomkép  marad örökre, egy velencei,
                                         Ablakod alá tereltek neki vizei.
                                         Érintett tégedet, így az a gondola,
                                         Lant húrjain szállt, szívemnek a dala.

                                         Megírtam neked, szerelmet éltetett,
                                         Ami lefedhetett aztán egy életet.
                                         Jött a fény, olyan érintőn,
                                         Életünket azután, örökre összekötőn.
                                         Szerző: FM.

Vers. játszottam életemmel.

                                                Játszottam életemmel.
                                                Játszottam életemmel, kártyára raktam,
                                                Sorsom környékezett, én bele buktam.
                                                Lapot osztott nekem, övé a győzelem,
                                                Blöfföltem, szét hullott borult az életem.

                                                Iszogatok rózsám, egy lumpper vagyok,
                                                Poharam emelem, ki nem józanodok.
                                                Értéktelen minden, gurult az autó,
                                                Kalapács alá tetette, azt is a végrehajtó.

                                                Mentél hagytál engem, vérzik a szívem,
                                                Én az éjszakába, vigaszom keresem.
                                                Nyakalom a whiskyt, butít az engemet,
                                                Már vissza nem nyerem én a tekegyedet.

                                                Kiskocsmák bárszékén, poharat emelek,
                                                Szesztől kábultan, a múltba merengek.
                                                Látom homályába, benne képedet,
                                                Mosolyod megérintve, szedi a lelkemet.

                                                Hol van már a virtus, nem éltett engem,
                                                Élek érzem, de magamat temetem.
                                                Az ital megérint, zárja koporsómat,
                                                Nem érhetlek én el, mint asszonyomat.

                                                Erőt vesz a vágy, az újra feltör bennem,
                                                Vágyódók aztán, miért kéne vesznem.
                                                Jó útra térek én, hogyha érinthetlek,
                                                Őrült életemben, a sorsommal békélek.

                                                Kezünket érintve, úton maradhatnánk,
                                                Sorsunknak vizén újra csónakáznánk.
                                                Új mederbe terelne, életünk minket,
                                                Ennek véget vetek, ha te adod kezedet.
                                                Szerző: FM.

Vers, a kedveshez. Haladok utamon.

                                          Haladok utamon.
                                          Haladok utamon, estéjébe fáradok,
                                          Vissza mindég tehozzád jutok.
                                          Idő ette csontom pihenni vágyik,
                                          Érintő kezed, az amúgy is hiányzik.

                                          Vágyom ölelésed, mámora érintsen,
                                          Kábulatának, szédületébe vigyen.
                                          Érintsél meg engemet kedvesen,
                                          Estémbe benne, gondot temessen.

                                          Fedje le a múltat, mi rám rakodott,
                                          Mit napom bánat ként okozott.
                                          Érint a sorsom, az ossza a lapokat,
                                          Ilyet, meg olyat is, bogozom azokat.

                                          Nem panaszkodom, pihenni vágyok,
                                          Érintő sorsommal, elvagyok.
                                          Hiszen vagy, tégedet is ő hozott,
                                          Áldom percét, a lényed megfogott.

                                          Fogva tart, a vágy gyötör engemet,
                                          Ha nem érezlek, keresem helyemet.
                                          Majd, itt lehetsz újra már velem,
                                          Oszlik énbennem, így a gyötrelem.

                                          Utamon megyek, fáradok este már,
                                          Mert vagy, van mindég, aki vár.
                                          Elpilledek én, a terhemet lerakom,
                                          Kezdem reggelében, újra a napom.
                                          Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Fény vagy édes.

                                          Fény vagy édes.
                                          Fény vagy édes, azúrozod egem,
                                          Életembe benne érintesz engem.
                                          Mint a tenger, az érintő végzet,
                                          Angyal vagy te, ki vigyázva éltet.

                                          Jöttél érintettél utamon engemet,
                                          Nem firtatnám sohase létedet.
                                          Akármerre is jártad eddig utad,
                                          Kezedet adjad, ujjaidat nyújtsad.

                                          Sodort életünk, az egy útra terelt,
                                          Egymásra ottan a lelkünk rálelt.
                                          Legyél eztán, én akarom érintsél,
                                          Múló életemben, itten te éltessél.

                                          Érintsél tengernek hullámaként,
                                          Vegyél körbe, engemet pántként.
                                          Érezzem én lazán a szorítást,
                                          Hozzad életembe bele a simítást.

                                          Susogjál mindég, az hang jöjjön,
                                          Érintsen szavad, engem terelőn.
                                          Jöjjön tán, hívóan harangként,
                                          Szentélyedbe, fogadj angyalként.

                                          Felnézhessek rád, mint csillagra,
                                          Életembe vágyva rád, a virágra.
                                          Ez kérés, mit kaphatok tőled,
                                          Ha adod, én viszonozom hűséged.
                                          Szerző: FM.