Vers, kedvesemhez. Vágyom a tüzet.

                                          Vágyom a tüzet.
                                          Vágyom a tüzet a szemeden átjövőt,
                                          Érintsen mindég, vágyam a jövőt.
                                          Akarom azt, akarom napjait,
                                          Színezed életem, amit éltetsz az hit.

                                          Erősítsd bennem, lehessen velem,
                                          Béklyózhassa az a tévelygésem.
                                          Mindég csak veled, egy életen át,
                                          Díszítse e mondat életem zászlaját.

                                          Viszem, lengetem azt, én akarom,
                                          Hiszen életről szól, ez diadalom.
                                          Ha mi ehhez adjuk szíveinket,
                                          Összeköt, sorsunk az kegyes lehet.

                                          Vágyom a tüzet, mindég a lángolót,
                                          A szemedből érintő káprázatot.
                                          Egy édes lidérc vagy, kísértő elán,
                                          Lángot lebegtető, szívem mocsarán.

                                          Érintsél fáklyáddal te életemben itt,
                                          Boldogságába benne az kaput nyit.
                                          Hagyjuk tárva, hagy érinthessen,
                                          Derűje mindég a lelkünkön lehessen.

                                          Teljen életünk úgy, tűz égjen lángoljon,
                                          Osztozzunk fényen, ki ne aludhasson.
                                          Az se baj, hogyha néha kápráztat,
                                          Jelenléte angyalnak, az mindég vakíthat.
                                          Szerző: FM.

Vers, Állatmese. Megy a kavarás.

                                           Állatmese.
                                           Megy a kavarás.
                                           Megy a kavarás most az állatok között,
                                           Van, aki uralkodna mindenki felett.
                                           Úgy érzi ez őt, meg is illeti,
                                           Van ereje mivel magát süvegeltetheti.

                                           Feléled az ember, a gonosz világába,
                                           Felbérelt sakáloknak kiáltozásába.
                                           Tele van nekik a vonyításukkal,
                                           Értelmét veszített, csahos hazugsággal.

                                           Vonyítanak mostan, kapott konc felett,
                                           Mit valamikor még húsa is fedett.
                                           Az nagyokat illeti, elég ez sakálnak,
                                           Vértől ázott pofával ők árulóvá válnak.

                                           Hisz lekötelezettek nem tudják tartani,
                                           Álnok hazugságba kell vonyítást vinni.
                                           Elárulva vele a mesés környezetet,
                                           Izgalomba tartani, azzal így a sztyeppet.

                                           Oda vonzva vele máshonnan másokat,
                                           Állítva, hogy majd ott, jó élve lakhat.
                                           Teszik ezt ők mások bosszantására,
                                           Rá akarják őket venni, a terület adásra.

                                           Áldatlan állapot, ami ott most uralkodik,
                                           Jönnek a lelkek áradatként, özönlik.
                                           A sztyeppe felett ég sír, könnyet hullat,
                                           Temetve egy világot, hisz ez újat hozhat.
                                           Szerző: FM.

Vers. Gyönyörű a világunk.

                                       Gyönyörű a világunk.
                                       Gyönyörű a világunk, az mesétől visszhangzik,
                                       Éppen nem szépek, de olyan igazik.
                                       Mint a régiek, bennük a kapzsiság,
                                       Szegényekről szól, de már nincs ebbe igazság.

                                       Most élnek igazán, mert vannak itt Döbrögik,
                                       Igaz a bajszuk nekik nem úgy pöndörödik.
                                       Lúdjai kivesztek már a szegényeknek,
                                       Üresek óljaik, abba semmit nem tenyésztenek.

                                       Nagyüzemileg vannak, még akadhatnak ludak,
                                       Amit talán így könnyebben lenyúlhattak.
                                       Leverni rajtuk, ezt soha se nem lehet,
                                       Nekik jogaik vannak, amit mentelem védhet.

                                       Földön futó lehet, bezzeg már a szegényekből,
                                       Tollvonással húzzák, ki nem jön jól perből.
                                       Ígérgetnek neki, aztán elaltassák,
                                       Mert, hát csődbe mentek, hát azzal áltassák.

                                       Oda van munkája, amiért mennyit dolgozott,
                                       Belőle más is hasznot, búsásat húzhatott.
                                       Mert élnek, úgy érte semmit sem tettek,
                                       Fizetésért jóért, amit ők még fel is vehettek.

                                       Így telik életünk, bár a meséink modernek,
                                       De a gonoszságok, most is benne élnek.
                                       Kapzsisága annak soha el nem múlik,
                                       Állampapír országában, urunk az gazdagszik.
                                       Szerző: FM.



 

Vers, kedvesemhez. Játszok egy gitáron.

                                         Játszok egy gitáron.
                                         Játszok egy gitáron, ott pengetek húrokat,
                                         Ujjamat  mozgatva fogom a hangokat.
                                         Megfeszített húrját rezgésbe viszem,
                                         Dalomban éltetlek, én tégedet kedvesem.

                                         Ódát zengek rólad, most gitárnak a húrjain,
                                         Éltetve tégedet szálló akkordjain.
                                         Úgy lehetsz most a gondolatomban,
                                         Téged éter tükröz vissza, a dallamomban.

                                         Vissza hallom vágyam, szívembe így zárlak,
                                         Helye van ottan, egy meseszép angyalnak.
                                         Szívem tüzét éltesd, éleszd parazsát,
                                         Érezzem lelkedet, annak minden varázsát.

                                         Két szemedet lássam, tükröm az legyen,
                                         Annak pillantása boldogságba vigyen.
                                         Mosoly fedje le ajkad, én azért teszek,
                                         Amíg a szívem dobban, csak érted leszek.

                                         Tégedet én, éltetlek, a kezemet nyújtom,
                                         Életed, ha tehetem, bajtól oltalmazom.
                                         Ha együtt kell utazni azon a csónakon,
                                         Élvezhessük mi az életet, a hullámokon.

                                         Pengetem a húrokat, játszok egy gitáron,
                                         Rezzenek a húrok feszülnek azon.
                                         Életünket tükrözi most nekünk ez a dal,
                                         Egy asszonyt éltet az, minden vágyammal.
                                         Szerző: FM.

Vers. Úgy okoljuk mi a világunkat.

                                        Úgy okoljuk mi a világunkat.
                                        Úgy okoljuk mi a világunkat a zajáért,
                                        Mintha nem tennénk semmit bajáért.
                                        Pedig az okozói neki mi vagyunk,
                                        Vannak, kik dumálnak, amire tapadunk.

                                        Etetnek bennünket, a szövegük süket,
                                        Nem is lehet tudni, hogy érinthet fület.
                                        Megy a vak duma, az nem érint semmit,
                                        Meddők a szavak, mégis embert uszít.

                                        Összefogást, mi ezzel sohase élhetünk,
                                        Egyéni érdekek, ami árthat nekünk.
                                        Igaz a világra, igaz ez személyre,
                                        Szolga lehetsz, vagy száműznek örökre.

                                        Lehetsz vagyonos, vagy akár szegény,
                                        Egy tollvonással oda van a remény.
                                        Földönfutó lehetsz, ő nekik ellenség,
                                        Lehajthatod fejed, hát ez a büszkeség?

                                        Ej ha kiállnánk egyszer már magunkért,
                                        Egy igazabb világért, igazabb hazáért.
                                        Nekünk itt még senki nem segített,
                                        Vagy édes az átok, örökké ránk ülhet.

                                        Egyedül hagynak szépen kihátrálnak,
                                        Baja országodé, old meg, vagy okolnak.
                                        Hangos a szavuk, bűnösek mi vagyunk,
                                        Ami igaz, hiszen nekik balekul bedőlünk.

                                        Okoljuk a világot, közbe a bajt fokozzuk,
                                        Büszkeségünket, csak úgy oda dobjuk.
                                        A fejünkbe kéne rendet teremteni,
                                        Mi országot rombol, azt kellene temetni!
                                        Szerző: FM.

Vers. Megjött a szeptember.

                                           Megjött a szeptember.
                                           Megjött a szeptember, ő is érkezett,
                                           Érinti, majd nyarat temethet.
                                           Múlásába viszi, az évszak változik,
                                           Megjön, az ősz itt van, már közeledik.

                                           Véget ér a szép nyár, letűnőbe van,
                                           Az őrületével az tova suhan.
                                           Beleveszik a múltba, így a többivel,
                                           Ott van  sok emlék, mit tova cipel.

                                           Viszi azt magával, majd lefedi a múlt,
                                           Mennyi szép pillanat, ami vele hullt.
                                           Bele vitte képbe, emlékezetbe,
                                           Amit úgy érintett, azt rakta szívekbe.

                                           Maradhatnak benne, ott akár örökre,
                                           Emlékeztethetnek a szépségére.
                                           Azok mindég érhetők azután,
                                           Tudatot ébresztve, rajta a fantázián.

                                           Nem hozza őket, csak a képzetünk,
                                           De mi rája mégis vissza tekintünk.
                                           Lehet az arc, mi bűbájosan ért,
                                           Minek tekintete, egy életen át kísért.

                                           Ékezett az jött, a szeptember itt van,
                                           A nyár benne lassan tova suhan.
                                           Új évszakot éltet, bele őszbe visz,
                                           A nyár emléke marad, életünkön dísz.
                                           Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Egy szemvillanás volt.

                                                     Egy szemvillanás volt,
                                                     Egy szem villanás volt, így láthattalak,
                                                     Akkor ott téged szívembe zártalak.
                                                     Sorsom akarta, hozott tégedet,
                                                     Festékével színezheted az életemet.

                                                     Hiszen van helye a színek palettáján,
                                                     Olyannak, ami engem elámít azután.
                                                     Napjaimba bele fessed a képeket,
                                                     Te mindég ki ötlesz valami kedveset.

                                                     Úgy vannak ott, kikeverve a színek,
                                                     Lágyságukkal ők mesébe visznek.
                                                     Lenyűgöznek, a lényege az benne,
                                                     Temetne engemet, ha nem érintene.

                                                     De vagy érintesz, hála Istenemnek,
                                                     Része vagy mindég a képzetemnek.
                                                     Hoz mindég, az életem érinted,
                                                     Ok halni nincs, még nyújtod a kezed.

                                                     Mindég lehessen, ez így maradhasson,
                                                     Ne változhasson, az soha a sorson.
                                                     Az akarat tőle mindég élhessen,
                                                     Megérintve engemet, felemelhessen.

                                                     Lehess velem képbe, mindég ha lehet,
                                                     Vásznadról, hely ha képed érinthet.
                                                     Káprázatba visz engem, a két szem,
                                                     Érinti lényed, azután már a képzetem.
                                                     Szerző: FM.