Vers. Legyünk büszkék.

                                           Legyünk büszkék.
                                           Legyünk büszkék, mindég magyarságunkra,
                                           Ha balsors jellemző is múló korszakokra.
                                           Bele vitték abba, utóbb az érdeket,
                                           Amivel szedegették széjjel, e kicsike nemzetet.

                                           Meg fúrták, faragták neki határ vonalát,
                                           Így bomlasztották a kultúráját.
                                           Aki kiállót érte árulónak titulálták,
                                           Holott árulok azok voltak, akik őket kiiktatták.

                                           Voltak korszakok, hol nagy nevek tűntek,
                                           Abba a világba Petőfik nem fértek.
                                           Kisérthetett, ottan az a történet,
                                           Népharagtól, tengeráradatként érhet rettenet.

                                           Mekkora butaság, olyan neveket törölni,
                                           Ami hazát akart formázni.
                                           Ők hősök voltak vérüket, nevüket adták,
                                           Világukban elismerték, maradtak legendák.

                                           Mennyi árulás, a nemzet maradhatott mégis,
                                           Gondold át ember, érdeked neked is.
                                           Éltesd magyarságod cselekedettel,
                                           Még hazád van neked, te is csak addig leszel.

                                           Ugyan kinek érdeke az, kultúrád lehessen,
                                           Érezd át, mi várna rád, idegen vizeken.
                                           Akarjad élhessen szeretet, szeresd e hazát,
                                           Állj ki érte tettel, szavaiddal, ne engedd halálát.
                                           Szerző: FM.

Vers, a kedveshez. Azúrja szikrázik.

                                        Azúrja szikrázik.
                                        Azúrja szikrázik, lángol most az ég,
                                        Szellő  játszik megérint a lég.
                                        Simítón ér, mégis fájó énnekem,
                                        Tekintetem réved, hiszen énedet keresem.

                                         Lehet, tégedet már el sohasem érlek,
                                         Fájó nappalok, gyötrök az éjjelek.
                                         Hol van az álom, nem érint az már,
                                         Pirkadó hajnalán úgy ér, ottan a dere vár.

                                         Oly messze vagy édes, bár érhetnélek,
                                         Nem tudok parancsolni a szívemnek.
                                         Dermed, érzem én, de az csak szeret,
                                         Vágyat éleszt benne, tűz olvasztja a jeget.

                                         Szenvedésbe viszi, így bele az életem,
                                         Fájdalma az, emésztget engem.
                                         Érzést gerjeszt így is lehet szeretni,
                                         Úgy játsszál, a szívnek ne keljen fagyni.

                                         Ó édes szeretnélek érinteni, hajt az elán,
                                         Fagyot olvasztanák szívek parazsán.
                                         Érzésével telt lenne a nappalom,
                                         Nem gyötörne éjjele, ha veled  álmodom.

                                         Vágyom éjét ezüstje, ha benne szikrázik,
                                         Ha érzem azt, szíved parazsa izzik.
                                         Hely, amikor benne úgy érhetlek el,
                                         Te vagy a fény utaztatsz, magaddal viszel.
                                         Szerző: FM.

Vers. Volt mikor.

                                          Volt mikor.
                                          Volt mikor görcsösen vettem az életem,
                                          Azt nem szabad már csak élvezem.
                                          Dehogy rendült, a hitem maradott,
                                          Hiszen úgy telik az, napja mind áldott.

                                          Áldottak benne ott van az érintés,
                                          Szereteté ami nem kétkedés.
                                          Érintőn jövő, hisz egy angyalé,
                                          Éltető nappalé, álmába vivő az éjjelé.

                                          Bársonyos hajnalé, éledő édessel,
                                          Múltjába vivő emlékkel.
                                          Nem, már nem görcsölök régen,
                                          Vágyam a nappal, a csillagok az égen.

                                          Vágyam vagytok ti is, érintő barátok,
                                          Átjövő szavak, visznek hozzátok.
                                          Érzéssel teltek, melyek felemelnek,
                                          Így lehettek ti is, részei az életemnek.

                                          Már nem érdekel, régen csak a lét,
                                          Mindég érje az éj, hozza reggelét.
                                          Vágyom az arcokat úgy maradjanak,
                                          Érintőn, tegnapjukba ahogy ragyogtak.

                                          Ennyi lenne, azért hite legyen benne,
                                          Hej ha káprázata mindég lehetne.
                                          Sugallatba menne mi érint lelkeket,
                                          Éltes vágyat Istenem, vele érintéseket.
                                          Szerző: FM.

Vers, kedvesemhez. Érint a reggelem.

                                         Érint a reggelem.
                                         Érint a reggelem pirkadatba ment,
                                         Rá éj ezüstjére, bíborából kent.
                                         Így érintett fénye engemet,
                                         Éledek, angyalka képébe látlak tégedet.

                                         Megint egy új reggel, egy új nap veled,
                                         Be nem tudok telni csábos a szemed.
                                         Nézem én az élettel telteket,
                                         Elragadó, ez mindég lenyűgöz engemet.

                                         Érezhesselek, hozzád értetem a kezem,
                                         Gerjed a szív tüze, érinti testem.
                                         Édes asszony, most ez fedi egemet,
                                         Káprázata, magasába röppent engemet.

                                         Mert így érint, a hajnal visz meséjébe,
                                         Így lehetek lelkednek a kegyébe.
                                         Még az idő is áll egy picikét,
                                         Herdálja ránk percét, most egy kicsikét.

                                         Bíborba menő hajnal, ezt én akarom,
                                         Fényezhessed napjaimat angyalom.
                                         Legyél benne te kísértsél ottan,
                                         Ó ha vagy nekem, úgy lehet az áldottan.

                                         Bíboros hajnalon, te életem legyél,
                                         Drága lelkeddel mindég érintsél.
                                         Úgy érjen az este, tündököljél édes,
                                         Pihenhessek meg úgy, a csillagom lehess.
                                         Szerző: FM.

Vers. Nem akarom csak a csendet.

                                                 Nem akarom csak a csendet.
                                                 Nem akarom csak a csendet, ahogy telik,
                                                 Fényt amennyi a neszbe pásztázik.
                                                 Magasztos napjait még vágyom,
                                                 Habár éjszakájába, régen kerül az álmom.

                                                 Nincsenek álmaim, magamra hagytak,
                                                 Már nem érnek el, kánfórrá válnak.
                                                 Tova illanva, az semmibe vihet,
                                                 Fájó a szívnek, ha csupán illúziót kerget.

                                                 Elhaltak a vágyaim, csend veszi körbe,
                                                 Fejemet hajthassam a kedves ölébe.
                                                 Lehessek e röpke időbe vele békében,
                                                 Rohanó időnk napjába, annak a zörejében.

                                                 Nappalok jöhetnek, azok úgy érjenek ott,
                                                 Hagyják az emléket ahogy pakolódott.
                                                 Az álom hozta képek,
                                                 Maradjanak valóságában, örökös szépnek.

                                                 Már csak csendre vágyom, békességre,
                                                 Ölelő csipet kis kezekre.
                                                 Csupán érintéseit unokáimnak,
                                                 Legyenek mozgatórugói, lelek hullámának.

                                                 Érintsen meg a nap fájdalom mentesen,
                                                 Hagyva még kicsit rajta az életen.
                                                 Készen állók megyek, ha menni kell,
                                                 Ott lehessek velük, a régen látott lelkekkel.

                                                 Aztán ottan leszek, az örök valóságban,
                                                 Ahol fájdalom nem szövődik mában.
                                                 Hol békességével fedett a végtelen,
                                                 Angyalok serege, őrködik vigyázva lelkeken.
                                                 Szerző FM.

Megfogadtam. Vers a kedveshez.

                                            Megfogadtam.
                                            Megfogadtam ezután más leszek,
                                            Ehhez azért annyit teszek.
                                            Téged azért mindég imádtalak,
                                            Ahogy voltál, a szeszélyeddel faltalak.

                                            Mert perce, voltak azért percek,
                                            Amik veled pereghettek.
                                            Azok élesztették a meleget,
                                            Dobbantatták, tűzbe hozták szívemet.

                                            Aztán már volt, fagyosan jöttél,
                                            Jaj ilyenkor télbe vittél.
                                            Csüggedésem még jegelted,
                                            Hídba vitted, életemet dermeszteted.

                                            Azért voltál, jöttél váltakozva,
                                            Meleget, hideget hozva.
                                            Majd lassan elérhetetlen lettél,
                                            Fénylőn csak, olyan hidegbe mentél.

                                            Ott fent üstökösként száguldoztál,
                                            Bele fagyba burkolóztál.
                                            Tőlem egyre távolabb kerültél,
                                            Persze szívembe azért kérdés lettél.

                                            Mert bele húztad azt a rovátkát,
                                            Érzem a szerelem átkát.
                                            Megfogadtam majd más leszek,
                                            Oly fájón bolond a szív, hisz szeretlek.

                                            Már nem tudom, akarjak, én halok,
                                            Szerelmet érintő poklok.
                                            Most élem át a kínok, kínját,
                                            Életemnek fagyba menő, dúló poklát.
                                            Szerző: FM.

Vers. Mennyit átéltünk.

                                          Mennyit átéltünk.
                                          Mennyit átéltünk, még mindég vagyunk,
                                          Nemzetnek azért maradtunk.
                                          Százötven évre nyakunkra ült a török,
                                          Hála Istennek, nem maradhatott, mégse örök.

                                          Együtt győztünk, de maradtak az osztrákok,
                                          Úgy éltek itt mint jó sógorok.
                                          Az áldottak jól érezhették magukat,
                                          Mert voltak szabadságharcot győzött az akarat.

                                          Így ránk telepedhettek, ők is egy kicsikét,
                                          Bele vittek, zavartuk velük a világ békét.
                                          Döntöttek, a szenvedők mi lettünk,
                                          Ez országunkba került, azt osztották köröttünk.

                                          Aztán az urak megint világot robbantottak,
                                          Amit újra osztottak, ide is belesodortak.
                                          Egy kicsit így jutott szovjet akaratból,
                                          Szabadságharc, majd okultunk szocializmusból.

                                          Ebbe bele untunk, ó már más szelek fújtak,
                                          Új urak lettek, új világ trendet akartak.
                                          Így lehetünk most az unióban,
                                          Döntést, most sem mi hozhatunk a sorsunkban.

                                          Ők sorvasztanának, békén nem hagynak,
                                          Migránssal házasítanának.
                                          Kitalálják teszik, hatalmuk van az életen,
                                          Isten verje őket, hagynák a békét, a nemzeten.
                                          Szerző: FM.