Ez a vers a fantázia szüleménye, habár megeshet. Nem az minek látszik.

                                        Nem az minek látszik.
                                        Nem az minek látszik, szögletessé válik,
                                        Már megint formálódik.
                                        Gömbé alakul, az emelkedik fel,
                                        Kicsit lebeg, majd gyorsulva a semmibe tűnik el.

                                        De aztán újra itt van, alakot vált megint,
                                        Fénye rettenetesen erős amit hint.
                                        Nem látok már semmit mostan,
                                        Vakon vagyok, mint a csillagtalan éj ez olyan.

                                        Hang érint meg, miből semmit nem értek,
                                        Közbe felfogom ezek űrlények.
                                        Talán ülők, tűnődök az érzésekbe,
                                        De mégsem, fura  mert hát lebegek a semmibe.

                                       Hozzám kezek érnek, jaj olyan hidegek,
                                       Köröttem csupa szürke lények.
                                       Mondják ők közben,
                                       Csak fülelek, őrült pillanatok mibe szenvedek.

                                       Ezek meg szövegelnek, a testem piszkálják,
                                       Szavaikat egymásnak sipítják.
                                       Istenem te drága, hát fogságba vagyok,
                                       Űrhajón, fantasztikus a sebessége, rajta utazok.

                                       Már aztán az érdeklődés szűnik lassan,
                                       Itten vagyok velük, ej de tikkadtan.
                                       Testem érzéstelen, minden oly fura,
                                       Netán vissza hoznak, most a földet látom újra.

                                       Á egy pici zökkenés, véget ért a vendégség,
                                       Kitettek, nézek utánuk, este van sötétség,
                                       Borzongok, lebeg a tárgy alakot vált,
                                       Újra eltűnt, érintésük testemen foltba avanzsált.
                                       Szerző: FM.

Vers, egy rózsaszálhoz. Altatom a vágyat.

                                          Altatom a vágyat.
                                          Altatom a vágyat, vetem neki ágyát,
                                          Nyugtatnám az életem fájdalmát.
                                          Nem találom énem,
                                          Bele veszik bánatába, nekem a reményem.

                                          Bánata a tépő, magával ragadott,
                                          Napom így, hogy lehetne áldott.
                                          Üresség kong benne,
                                          Mert ha ott lehetnél, a világ is szebb lenne.

                                          Egy rózsa lehetnél, tüzedbe vihetnél,
                                          Bánatába benne így vigasz lehetnél.
                                          Hiányzik nekem ez az életemből,
                                          Bár vissza kaphatnám, a régi szép időkből.

                                          Jönnél úgy mint régen, bár érinthetnél,
                                          A lábamról engemet levennél.
                                          Eléd le borulva bálványozgatnálak,
                                          Hódolnák neked, egy angyal varázslatának.

                                          Mert azok az idők, rólunk szóltak ottan,
                                          De az érintések  belehaltak abban.
                                          Hol vannak azok a mosolyok,
                                          A te világod más lett, én meg így belehalok.

                                          A vágyamat altatom, csak azt akarom,
                                          Nyugodhasson a gondolatom.
                                          Megfordíthatatlan, de ez is állapot,
                                          Angyalok közt angyal lehess, legyél te áldott.
                                          Szerző: FM.

Vers,. Halad az idő.

                                         Halad az idő,
                                         Halad az idő, oly szuper sebességgel,
                                         Pillanata az, még ott van a jelennel.
                                         Tolja azt a múltba,
                                         Ottan úgy marad, örökre tárolva van abba.

                                         Szépen bele pörögnek oda a képek,
                                         Mennek a rosszak, meg a szépek.
                                         Úgy ahogy az élet érintette,
                                         Vágatlanul, vigyázza majd, élteti a végzet.

                                         Onnan aztán azt majd elő lehet szedni,
                                         Bele lehet az emlékezetbe vinni.
                                         Változtatni semmit nem lehet,
                                         Úgy marad az képben ahogyan megesett.

                                         Bugyog az fel érinthet forrásként,
                                         Vissza pörög filmként.
                                         Van neki tartalma élet képekkel,
                                         Ahogyan le lett vezérelve a cselekedettel.

                                         Lehet olyan is, mi nyűgös az embernek,
                                         Kivitelezve ott, szűretlenek a tettek.
                                         Akadnak olyanok melyek bántóak,
                                         Tudja isten miéért, rossz hatással vannak

                                         Mennyivel másabb ha csak szépet éltet,
                                         Nem tartalmaz keserűséget, mérget.
                                         Ha már tárolva lehetnek,
                                         Adjanak tartást, akiről szól az embernek.

                                         Úgy rohan az idő, csak pillanatot ér el,
                                         Fordul vissza rögtön a jelennel,
                                         Mert tárolhassa benne azt a múltba,
                                         A jövő függhet tőle, mert él ő azért abba.
                                         Szerző: FM.

Vers, a kedveshez. Mondod te.

                                         Mondod te,
                                         Mondod te, én a szavaidat hallgatom,
                                         Hiszen éppen ezt akarom.
                                         Ahogy mondod hallani azokat,
                                         Mondatába öntöd, édesen csacsogásodat.

                                         Szólva neked, pírját arcodra viszem,
                                         Elengeded magad, így szeretem.
                                         Aztán  fénye az neki érintő,
                                         Felragyog a szemeid, az amúgy is éltető.

                                         Mondod közbe, mert kell ezt érzed,
                                         Hallgatlak, egyetértek veled.
                                         Szavaidba öntöd, de rólunk szól,
                                         Bele vetett hitéről, a máról, a holnapról.

                                         Hallgatlak tégedet, iszom a szavakat,
                                         Közbe ölelésre nyújtom karomat.
                                         Habár már a szavak elszállnak,
                                         Mámorba visznek, csókjába szárnyalnak.

                                         Repítenek minket, új napba, holnapba,
                                         Mert élhetünk, legyünk együtt abba.
                                         Csak veled ottan érintve lenni,
                                         Kitervelt ötletet, kiötlöttet oda bele vinni.

                                         Ha mondod hallgatom, ezt akarom.
                                         Hiszen ez is egy őrjítő alkalom.
                                         Kitárgyalni, így lendíteni az életet,
                                         Csak rólunk szól, cél az, ez ami éltethet.
                                         Szerző: FM.

Vers, az angyalhoz. Dereng a hajnal.

                                                   Dereng a hajnal.
                                                   Dereng a hajnal, már zendül az élet,
                                                   A múló éjjel, most csendet temet.
                                                   Viszi azt magával,
                                                   Új nap kezdődik, telítődik a világ zajával.

                                                   Benne van, mert megérint engemet,
                                                   Madárénekre nyitom a szememet.
                                                   Hunyorgok még egyre,
                                                   Az ég peremén lévő, napnak a fényére.

                                                   Aztán már éledek, de nem pisszenek,
                                                   A levegőt, szeded téged figyelek.
                                                   Kiemeli, majd süllyed kebled,
                                                   Még bódulatban vagy de érint reggeled.

                                                   Vonaglasz majd nyitod szemedet,
                                                   Felém nyújtod édesen kezedet.
                                                   A mosoly ül rajta az arcodon,
                                                   Lenyűgözöl, szemem rajta egy angyalon.

                                                   Átéltük együtt, megint az éjszakát,
                                                   Érintsük az új nap hajnalát.
                                                   Együtt, de egymásért,
                                                   Isten akaratával a máért, egy új napért.

                                                   Jó érzésnek, ha embere így ébredhet,
                                                   Annak tudatában egymásért élhet.
                                                   Könnyebb elviselni, világának zaját,
                                                   Ha együtt zárjuk neki, múltba a tegnapját.
                                                   Szerző FM.

Vers. Beszélget az erdő.

                                         Beszélget az erdő.
                                         Beszélget az erdő, szép halkan susog,
                                         Lomb koronái közt bagoly hunyorog.
                                         Éjjeli vadász ő épp, hogy érkezett,
                                         Igazgat a tollán, most lomb közt pihenhet.

                                         Csak, hogy a csend ne lehessen üres,
                                         Hangot ereszt egy, két énekes.
                                         Most éppen a rigó adja a szólamot,
                                         Köszönti akkordjával, a már felkelő napot.

                                         Vissza szól a kakukk, de más is ébred,
                                         Sikolyától neki az erdő ledermed.
                                         Valami vad éhséget csillapít,
                                         Áldozat amaz, leheli ki most éppen a lelkit.

                                         Utána be ül, már megint csend honol,
                                         Miközben a nap, az égen araszol.
                                         Egyre magasabbról szórja sugarát,
                                         Tuskón ülve élvezem, az erdőnek árnyékát.

                                         Szeretem ha így érinthet engem a reggel,
                                         Átlátni az erdőt a szépségeivel.
                                         Ott van a smaragdos levelek között,
                                         Vagy éppen fáknak, takarva törzsei mögött.

                                         Szellő mozgassa most át a lombokat,
                                         Rejtve tartja az, az ottan lakókat.
                                         Susogó leveleik a csendet éltetik,
                                         Hangos zaját a világának, csendjébe viszik.
                                         Szerző: FM.

Vers, a Drágához. Már az ősznek hűvöse.

                                        Már az ősznek hűvöse.
                                        Már az ősznek hűvöse, érint engemet,
                                        Hiába vágyom a ragyogó szemeket.
                                        Az időbe veszett, bele a semmibe,
                                        Szél söpri azt fagyos, már keveri a derébe.

                                        Lefedi a parazsat, elfojtja az lángját,
                                        Magával viszi a pillanatot a drágát.
                                        Marad meg emléknek,
                                        Hisz érintőn a képek, még rólad mesélnek.

                                        Múló nyárról, a csodásról terólad,
                                        Ami már csak az időben marad.
                                        Benne itten a szívemben,
                                        Örökre, örökösen benne éltető emlékben.

                                        Lefedve dérrel, ott benne az fagyban,
                                        De a fény villan abban.
                                        Erőt vesz a parázs felizzik,
                                        Aztán bennem az már, az emlékkel játszik.

                                        Őrjítő a játéka, érzem ahogy szed szét,
                                        Csend élteti, neki esztelen neszét.
                                        Fújtja a vágyat az alél,
                                        Mi szép hal bennem, reménybe fullad a cél.

                                        Bár az ősz az, ami meg érint engem,
                                        Mégis vágyom éned kedvesem,
                                        Fagy fedi le dermesztőn a szíveket,
                                        De benne vagy, melengetem az emlékedet.
                                        Szerző: FM.