Beszélget az erdő, szép halkan susog,
Lomb koronái közt bagoly hunyorog.
Éjjeli vadász ő épp, hogy érkezett,
Igazgat a tollán, most lomb közt pihenhet.
Csak, hogy a csend ne lehessen üres,
Hangot ereszt egy, két énekes.
Most éppen a rigó adja a szólamot,
Köszönti akkordjával, a már felkelő napot.
Vissza szól a kakukk, de más is ébred,
Sikolyától neki az erdő ledermed.
Valami vad éhséget csillapít,
Áldozat amaz, leheli ki most éppen a lelkit.
Utána be ül, már megint csend honol,
Miközben a nap, az égen araszol.
Egyre magasabbról szórja sugarát,
Tuskón ülve élvezem, az erdőnek árnyékát.
Szeretem ha így érinthet engem a reggel,
Átlátni az erdőt a szépségeivel.
Ott van a smaragdos levelek között,
Vagy éppen fáknak, takarva törzsei mögött.
Szellő mozgassa most át a lombokat,
Rejtve tartja az, az ottan lakókat.
Susogó leveleik a csendet éltetik,
Hangos zaját a világának, csendjébe viszik.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése