Már az ősznek hűvöse, érint engemet,
Hiába vágyom a ragyogó szemeket.
Az időbe veszett, bele a semmibe,
Szél söpri azt fagyos, már keveri a derébe.
Lefedi a parazsat, elfojtja az lángját,
Magával viszi a pillanatot a drágát.
Marad meg emléknek,
Hisz érintőn a képek, még rólad mesélnek.
Múló nyárról, a csodásról terólad,
Ami már csak az időben marad.
Benne itten a szívemben,
Örökre, örökösen benne éltető emlékben.
Lefedve dérrel, ott benne az fagyban,
De a fény villan abban.
Erőt vesz a parázs felizzik,
Aztán bennem az már, az emlékkel játszik.
Őrjítő a játéka, érzem ahogy szed szét,
Csend élteti, neki esztelen neszét.
Fújtja a vágyat az alél,
Mi szép hal bennem, reménybe fullad a cél.
Bár az ősz az, ami meg érint engem,
Mégis vágyom éned kedvesem,
Fagy fedi le dermesztőn a szíveket,
De benne vagy, melengetem az emlékedet.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése