Még érint a nyárnak perzselő melege,
Fényezi a napomat az ege.
De az a vége felé jár már,
Érintve az ősz, úgy fedi más képeket tár.
Takarja azt lassan, amit a nyár festett,
Mert, hogy az másképp színezett.
Bele festett, oda téged édesem,
Szellő suttogja így, a nevedet énnekem.
Bele a fülembe, halkan de érthetőn,
Aztán az akarat túl lép az időn.
Éltetnek tégedet, a pörgő emlékek,
Színmű ez valós, életünknek részei ezek.
Szabadulni már nem tudok sosem,
Hiszen az élet játszik velem.
Élednek képek, ahogy elő jönnek,
Bogozza a fantáziám, úgy szinte élőek.
Már a vágy ural, a gondolatok,
Szárnyán nálad landolok,
Ottan vagyok veled édesem,
Így a nyár melegét, már újra élvezem.
Sose lehet ősz, ha hozod nyaradat,
Maradjon meleg a szellő fuvallat.
Hulljanak alá a rezes levelek,
Csak susogó szavaid, engemet érjenek.
Legyél nyár, annak perzselő melege,
Tőled ragyogjon mindég a lege.
Imádom azt, ha te vagy a fény,
Nyaramba öröké legyél, éledő remény.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése