Rövidül az utunk, annak végére találunk,
Úgyis, ha erre nem vágyunk.
Ottan van az időnek múlása,
Ahogy nő éveink száma, benne fogyása.
Az a forduló pont, ott van az életen,
Érződik a megtett lépteken.
Mert az ember, a vég felé halad,
Rója le az útját, azt mi az időbe marad.
Haladunk mind, ha utunk nem is egy,
Különbözően van rajta a kegy.
Van aki élvezi, van ki szenvedi,
A sorstól függhet ez, azt hogyan engedi.
Szeretet függő, ha az minket érhet,
Az embernek de sokat jelenthet.
Ha a lélek karbantartott,
Célt éltethet, ami aztán gerjeszt akaratot.
Az meg az embert, viszi útját érinti,
Aztán idő csak, ami vissza vetíti.
Mennyi kép, amiből össze áll,
Amit a sors bizony, néhol össze kuszál.
Mert lepörög életünk, viszi azt az idő,
Érzékelni lehet, hiszen ő telő.
Haladunk mi a többi lélek után,
Fogy az út, hogy voltunk, sír jelzi azután.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése