Mondod te, én a szavaidat hallgatom,
Hiszen éppen ezt akarom.
Ahogy mondod hallani azokat,
Mondatába öntöd, édesen csacsogásodat.
Szólva neked, pírját arcodra viszem,
Elengeded magad, így szeretem.
Aztán fénye az neki érintő,
Felragyog a szemeid, az amúgy is éltető.
Mondod közbe, mert kell ezt érzed,
Hallgatlak, egyetértek veled.
Szavaidba öntöd, de rólunk szól,
Bele vetett hitéről, a máról, a holnapról.
Hallgatlak tégedet, iszom a szavakat,
Közbe ölelésre nyújtom karomat.
Habár már a szavak elszállnak,
Mámorba visznek, csókjába szárnyalnak.
Repítenek minket, új napba, holnapba,
Mert élhetünk, legyünk együtt abba.
Csak veled ottan érintve lenni,
Kitervelt ötletet, kiötlöttet oda bele vinni.
Ha mondod hallgatom, ezt akarom.
Hiszen ez is egy őrjítő alkalom.
Kitárgyalni, így lendíteni az életet,
Csak rólunk szól, cél az, ez ami éltethet.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése