Vers, az édeshez. Még érint a nyárnak.

                                        Még érint a nyárnak,
                                        Még érint a nyárnak perzselő melege,
                                        Fényezi a napomat az ege.
                                        De az a vége felé jár már,
                                        Érintve az ősz, úgy fedi más képeket tár.

                                        Takarja azt lassan, amit a nyár festett,
                                        Mert, hogy az másképp színezett.
                                        Bele festett, oda téged édesem,
                                        Szellő suttogja így, a nevedet énnekem.

                                        Bele a fülembe, halkan de érthetőn,
                                        Aztán az akarat túl lép az időn.
                                        Éltetnek tégedet, a pörgő emlékek,
                                        Színmű ez valós, életünknek részei ezek.

                                        Szabadulni már nem tudok sosem,
                                        Hiszen az élet játszik velem.
                                        Élednek képek, ahogy elő jönnek,
                                        Bogozza a fantáziám, úgy szinte élőek.

                                        Már a vágy ural, a gondolatok,
                                        Szárnyán nálad landolok,
                                        Ottan vagyok veled  édesem,
                                        Így a nyár melegét, már újra élvezem.

                                       Sose lehet ősz, ha hozod nyaradat,
                                       Maradjon meleg a szellő fuvallat.
                                       Hulljanak alá a rezes levelek,
                                       Csak susogó szavaid, engemet érjenek.

                                       Legyél nyár, annak perzselő melege,
                                       Tőled ragyogjon mindég a lege.
                                       Imádom azt, ha te vagy a fény,
                                       Nyaramba öröké legyél, éledő remény.
                                       Szerző: FM.

Vers, Pörög le az életünk.

                                           Pörög le az életünk.
                                           Pörög le az életünk, mi már csak így élhetünk,
                                           Ott van benne a kételyünk.
                                           Árnyként kísérhet minket,
                                           Kígyóként mereszt szemet, babonázva az életet.

                                           Gerjesztve a végzetet, ami aztán lesújthat,
                                           Benne van az ámulat.
                                           De kettősségét élteti,
                                           Ami szép azt temeti, közbe a rosszat gerjeszti.

                                           Épp úgy mint az édenben, itten is kísérthet,
                                           Az lábunkról levehet.
                                           Padlót fogathat velünk,
                                           Az úgy jó ha felemel, hangolva van a képzetünk.

                                           Ezt érezni lehet, mégis minekünk az kell,
                                           Ismerkedhetünk a kuszált életünkkel.
                                           Szeszélye így, bárkinek ott lehet.
                                           Bele a kedvébe vihet, vagy töltődhet a gyűlölet.

                                           Ilyen lenne a szenvedély, benne a kettősség,
                                           Az édenből jött örökség.
                                           Kígyóként szuggerálva, emberére hat,
                                           Megérintheti a végzetet, mert vele az parolázgat.

                                           Ezt így mégse kellene, béke hogy is lehetne,
                                           Kísértés ha nem lenne.
                                           Más lehetne életünk,
                                           Ha nem lenne kételye, azt nem téphetné végzete.
                                           Szerző: FM.

Vers. Na még ezek a mesék.

                                        Na még ezek a mesék.
                                        Na még ezek a mesék, mert volt vagy nem,
                                        Azért mindég gerjesztik a képzettem.
                                        Ha ott a világ végén, túl az üveghegyen,
                                        Kurta farkú malac túrhat a gyepen.
                                        Mert ottan boszorkák szórják a varázsukat,
                                        Hősünket is érheti valami csodálat.
                                        Szerencsés lesz, létezik, vagy nem,
                                        Mert olyan ez is mint az élet, vagy mégsem.
                                        Ezt, hogy körbe lehet magyarázni,
                                        Ebbe mindent bele lehet vinni.
                                        A másikra az ráhathat,
                                        Kifordulhat, vigadhat magába is roskadhat.
                                        Ha ott a szegény győzedelmeskedhet,
                                        Felemelkedhet, egy ország ami övé lehet.
                                        Akár a király lányt is viheti magával,
                                        Ha kezét nyeri neki, hatalmas csatával.
                                        Aztán élnek, vagy nem, az élettel játszanak,
                                        Alszanak, élednek, lehet hogy meghalnak.
                                        Bonyolítják a mesét, még a végére nem érnek,
                                        Ha tovább csinálnák, sose lenne vége a mesének.
                                        Benne a rejtélye, ezt már így nem értem,
                                        Ti értitek, vagy nem?
                                        Sose pánikoljatok azon, ha nem értitek mégsem.
                                        Szerző: FM.

Vers. Rövidül az utunk..

                                                  Rövidül az utunk.
                                                  Rövidül az utunk, annak végére találunk,
                                                  Úgyis, ha erre nem vágyunk.
                                                  Ottan van az időnek múlása,
                                                  Ahogy nő éveink száma, benne fogyása.

                                                  Az a forduló pont, ott van az életen,
                                                  Érződik a megtett lépteken.
                                                  Mert az ember, a vég felé halad,
                                                  Rója le az útját, azt mi az időbe marad.

                                                  Haladunk mind, ha utunk nem is egy,
                                                  Különbözően van rajta a kegy.
                                                  Van aki élvezi, van ki szenvedi,
                                                  A sorstól függhet ez, azt hogyan engedi.

                                                  Szeretet függő, ha az minket érhet,
                                                  Az embernek de sokat jelenthet.
                                                  Ha a lélek karbantartott,
                                                  Célt éltethet, ami aztán gerjeszt akaratot.

                                                  Az meg az embert, viszi útját érinti,
                                                  Aztán idő csak, ami vissza vetíti.
                                                  Mennyi kép, amiből össze áll,
                                                  Amit a sors bizony, néhol össze kuszál.

                                                  Mert lepörög életünk, viszi azt az idő,
                                                  Érzékelni lehet, hiszen ő telő.
                                                  Haladunk mi a többi lélek után,
                                                  Fogy az út, hogy voltunk, sír jelzi azután.
                                                  Szerző: FM.

Vers. Van nap.

                                          Van nap,
                                          Van nap, mikor minden érdektelen,
                                          Éri az unalom, mely oly lélektelen.
                                          Az embernek olyan az érzete,
                                          Mintha neki akaratát, fojtaná végzete.

                                          Nyomása, mi fullasztó az emberen,
                                          Komorságba megy a képzeten.
                                          Mert ködbe száll az elán,
                                          Napján rajta a homály, az fedi ezután.

                                          Ez tétlenségébe visz így engemet,
                                          Emészt, rombolja énemet.
                                          Élni úgy szeretem a napomat,
                                          Ha jön, jó kedvébe érjen az alkonyat.

                                          Akkor másabb elviselni az érzetet,
                                          Ha öröm ötvözi, a tettet.
                                          Merni tenni kell, mindég csinálni,
                                          Másabb az érzése, élmény így fáradni.

                                          Estéjében vinni bele, az nyugtasson,
                                          Az emberre, úgy hathasson.
                                          Értelme ennek a napnak is volt,
                                          Amit az idő, azután bele az estébe tolt.

                                          Őrjítő ha napomnak, nincs vigasza,
                                          Lefedi a sorsomnak panasza.
                                          Állapot ez, benne a bánata,
                                          Olyan nem szeretem, nincsen káprázata.
                                          Szerző: FM.




 

Vers. Akadnak.

                                          Akadnak,
                                          Akadnak, még vannak kurta kocsmák,
                                          Melyek a falu végét feldobassák.
                                          De valahogy, mégsem olyanok,
                                          Ott nem munkálkodnak már cimbalmosok.

                                          Mert ha be téved oda egy, egy vendég,
                                          Le nem ülne, siet az mindég.
                                          Csendje borul, így a kocsmájára,
                                          Ki mégis marad az, adja fejét a búsulásra.

                                          Iszik csendesen, tölteti az a poharát,
                                          Fújtja részegségébe bele a bánatát.
                                          Bezzeg régen ez is másként volt,
                                          Akadt ottan cimbalom, a hegedű is szólt.

                                          Rá hatott aztán az, a bánatos embere,
                                          Nyomást gyakorolt a szenvedélyre.
                                          A nóta bánatot oldozót,
                                          Attól az emberének a vére, felforrósodott.

                                          A kocsma hangos volt, fűst járta azt át,
                                          Embere magával vitte a pipáját.
                                          Még pihent a zenész muzsikája,
                                          Ital került poharába, éghetett neki a pipája.

                                          Régen így is lehetett, bánatot feloldozni,
                                          Emberét nem hagyva magára maradni.
                                          Mert a lélek úgy él, ha karba tartják,
                                          Akaratai a szívét, újra nőjéért dobbantsák.
                                          Szerző: FM.

Vers, az angyalhoz. Úton vagyok haladok.

                                                      Úton vagyok haladok.
                                                      Úton vagyok haladok, hozzád érkezek,
                                                      Ajtódon kopogok, halk leszek.
                                                      Tudom nyitod te azt kedvesem,
                                                      Azután már bódítva, hathat rám az érzetem.

                                                      Végzetem vagy, örökös ez a kábulat,
                                                      Babonázott így az a hangulat.
                                                      Tartson örökösen akarom,
                                                      Borítsa lángba, érintse a vágyat az alkalom.

                                                      Csak ott lenni veled az alkonyon,
                                                      Estében, az ezüstöl ragyogón.
                                                      Amit be mégis csak te ragyogsz,
                                                      A szívembe benne vagy, ottan kuncorogsz.

                                                     Csillag vagy te, ragyogó fény sugár,
                                                     Fénnyel engem, elragadó ár.
                                                     Visz a káprázata engemet,
                                                     Labirintusába  vagyok, akarom mesédet.

                                                     Így lehet az, hogy érted epedek,
                                                     Imádom azt, ha érezhetlek.
                                                     Ha veled telhetnek a nappalok,
                                                     Érzelmébe gazdagon, érnek az alkonyok.

                                                     Utamon haladok, hozzád érkezem,
                                                     Hiszen egy angyalért tehetem.
                                                     Köszönöm Istenem, enyém lehet,
                                                     Éltes akaratot, szenvedélybe amíg csak lehet.
                                                     Szerző. FM.