Vers. Nem a múló idő.

                                         Nem múló idő.
                                         Nem múló idő, kór fedi a korom,
                                         Bele reccsen nekem a porcom.
                                         Kopottak a csontok is talán,
                                         Mért kell az embernek osztozni nyavalyán.

                                         Lefed életeket, itt lehet velünk,
                                         Mi közbe tőle szenvedünk.
                                         Cipelgessük visszük utunkon,
                                         Helye van ő neki, rajta az úti pakkunkon.

                                         Az életünk talán másabb lehetne,
                                         Ha e nyűgje nem kerülgetne.
                                         Az ember diadal ittasan,
                                         Semmitől se tartva, mehetne lankadatlan.

                                         Mert menni, menni kell haladni,
                                         Ott lenni, az úton maradni.
                                         Húzni, húzni az evezőt,
                                         Az árral szemben, bele vinni újra az erőt,

                                         Mennyit ki kell bírni, dübörög a szív,
                                         Közbe embere mindég harcot vív.
                                         Megvívja a sorssal, az életével,
                                         E nélkül a napja, az sohasem telhet el.

                                         Nem az idő a baj, múlik az lassan,
                                         A kórokozó lehetne mi csappan.
                                         Nyűgje életünknek, rajta nem kéne,
                                         Élhetne embere, ha tőle nem szenvedne.
                                         Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Derű fedi egem.

                                         Derű fedi egemet.
                                         Derű fedi egemet, nincs szivárvány,
                                         Nem éri fény rajta a talány.
                                         Így meg, maga alá gyűr,
                                         Életemen nyomása, a csillagtalan űr.

                                         Ha mindég ragyogna az a csillag,
                                         Szívemben nem lehetne parlag.
                                         Bele szeretetbe burjánozna,
                                         Ha érhetném őt, minden róla szólna.

                                         Arra kérem én csupán Istenemet,
                                         Ragyogtathasson az tégedet.
                                         Lehessek ott a fényedbe,
                                         Ne estébe álmomban, a nappali égbe.

                                         Legyél benne nappalomban itten,
                                         Mosolyodat akarom édesen.
                                         Mert ha látom neked derűdet,
                                         A vigaszom vagy, ápolod lelkemet.

                                         Így lehetne szép, a fránya életem,
                                         Ha fényeidet rivaldába érzem.
                                         Tündököljél benne a napokban,
                                         Gyönyörködhessek, egy angyalban.

                                         Ne lehessen rajta derűje egemen,
                                         Szivárvány legyen szívemben.
                                         Ragyoghassa az nekem a lényem,
                                         Éltesed Istenem, mellettem édesem.
                                         Szerző: FM.

Vers. Derbin vagyok.

                                          A derbin vagyok.
                                          A derbin vagyok, a lovon van a tét,
                                          Innentől tőle függhet már a lét.
                                          Rátettem a pejkóra a hatosra,
                                          De nem volt most lépte, olyan szapora.

                                          Nem érhetett mostan ő be elsőnek,
                                          Inthettem a búcsút pénzemnek.
                                          Hiába tettem rá a szerencsére,
                                          Szegény lettem mint a templom egere.

                                          Elgurultak azok a fránya forintosok,
                                          Körbe vehetett engemet az átok.
                                          Kiürült nekem ottan a zsebem,
                                          Nem volt centem abba már énnekem.

                                          Toll nélküli, veréb voltam kopaszon,
                                          Nem jöhetett a napomba a haszon.
                                          A számlám rám taron kacsintott,
                                          Mert, hogy ott a szerencsém lerántott.

                                          Mehetek a bankhoz pénzt kunyerálni,
                                          Anélkül meg nem lehet megélni.
                                          Vihetem magammal a kezeseket,
                                          Másképpen nem guberálnak ezreseket.

                                          Hely ha a szerencse mellém szegül,
                                          A prímás aztán nekem hegedül.
                                          Belehúzom a vonóba a tíz ezrest,
                                          Ha a ló, versenyt nyerni nem lesz rest.
                                          Szerző: FM.

Vers, egy angyalhoz. Nem már.

                                         Nem már.
                                         Nem már, a holdfényt nem akarom,
                                         Ezüstje hiába festi alkonyom.
                                         Köröttem sötétje honol,
                                         Álmomban benne, fájdalom tombol.

                                         Ott vagy velem, gyötrő éjszakán,
                                         Futok benne az álmom után.
                                         Érinthetnél kedves olyan édesen,
                                         Számomra a léted mi elérhetetlen.

                                         Hajszol a vágy, nem ér életem,
                                         Közbe szól a reggelem.
                                         Megérint a bíbor színű hajnal,
                                         Elvitet tégedet a múló éjszakákkal.

                                         Az a nap már megint oda van,
                                         Nélküled az oly irgalmatlan.
                                         Szedegeti a vágy a képzetem,
                                         Kérdését én magamnak szegezem.

                                         Ettől meg, gyötrőn szenvedek,
                                         Súg az agy a szívnek.
                                         Hajthatatlan, háborog a lelkem,
                                         Hullámaiba felcsap, kell ez énekem.

                                         Ha nem érhetlek, az álom minek,
                                         Mi értelme van az ezüstös éjnek.
                                         Ha az álom örökön kísért,
                                         Egy éjszakába foszló, édes angyalért.
                                         Szerző: FM.

Vers a kedveshez. Tesped az este.

                                        Tesped az este.
                                        Tesped az este, mert az megérintett,
                                        Le mindent a csendjével fedett.
                                        Az meg telepedett csak rám,
                                        Nehezedett benne, nekem a szempillám.

                                        Rajta van egész súlya a napomnak,
                                        Az estéjébe nyúló fáradságosnak.
                                        Mert a napok mind úgy telnek,
                                        Fáradságából merítve, lehetnek szépek.

                                        Te is benne voltál, hozzám szóltál,
                                        Percembe ónix amit szórtál.
                                        Serkentve így, jó a napot élni,
                                        Az ösvényt nem kell egyedül taposni.

                                        Ha te is ott lehetsz, attól az másabb,
                                        Így az érintő fény káprázatosabb.
                                        Értelme az, embere ha érzi azt fárad,
                                        Szeretet viszi már, megy az úton halad.

                                        Érinti az ami szép, ami feldobhat,
                                        Ettől fáradságérzete lankadhat.
                                        Az akadályok összeborulhatnak.
                                        Te vagy így értelme, az éltető napnak.

                                        Ha érkezik az este éjszakába tesped,
                                        Érzésem jó, fáradhattam érted.
                                        Szempilláimat ha lehúzza az álom,
                                        Ott is velem vagy, rólad szól az álmom.
                                        Szerző: FM.

Vers, az édeshez. Kiskocsmának.

                                         Kiskocsmának.
                                         Kiskocsmának, most sötétes zugában,
                                         Keresem vigaszát, benne a bánatban.
                                         Velem van az, a szívemet nyomja,
                                         Minden porcikámon, ott van annak súlya.

                                         Itóka előttem, most poharamat nézem,
                                         Közben én magamat kérdezem.
                                         A múltat faggatóm a tova rohanót,
                                         Meg szívemet érinti, az érted dobbanót.

                                         Itten vagy te édes, élsz a fantáziámon,
                                         Számonkér, osztozunk a múlton.
                                         Poharamért nyúlok bánatot hígítok,
                                         Így már érinthetnek, az édes pillanatok.

                                         Oly tisztán ér a kép, ó azok a szemek,
                                         Kábulat ez amitől szenvedek.
                                         Úgy érint az meg magával ragad,
                                         Annyira sok a szép, ami velem marad.

                                         A pohárért nyúlok, vigaszt keresek,
                                         Ó ezek a percek de keservesek.
                                         Homályába veszik minden előttem,
                                         Szét hullt életemben, magam keresem.

                                         Vágyom az édest, ki mindég éltetett,
                                         Létével dobogtatta a szívemet.
                                         A poharat nézem, rajta lebeg azon,
                                         Megyen a csendjében, rögös sírhalmon.
                                         Szerző: FM.
 

Vers, az édeshez. Érintelek téged.

                                      Érintelek téged.
                                      Érintelek téged, hisz álmomban látlak.
                                      Szavaid ott bánatot hantolnak.
                                      Feléled a világ körülöttem,
                                      Üstökösnek a fényeivel, érinted életem.

                                      Éjszakáimat  bele a fényébe viszed,
                                      Szívem húrját te azzal rezgeted.
                                      Így érhet el annak dallama,
                                      Érzéssel tölt engem, múlik a dilemma.

                                      Múlik kettőssége az életem lehetsz,
                                      A pokolból a menybe repítesz.
                                      Magányom oldódik fel veled,
                                      Megigéz engemet, a gyönyörű szemed.

                                      Pörög az idő, az álmaimban ott,
                                      Mégse várom a pirkadatot.
                                      Viszi az magával az édes álmokat,
                                      Reggele hozza meg, a sóvárgásaimat.

                                      Üres a nap, ha nem lehetsz benne,
                                      Az éjszakát vágyom ami lefedne.
                                      Kergetem az álmot, jaj de édes az,
                                      Érhessen engemet, benne fényhalmaz.

                                      Érinthessem meg ott két kezedet,
                                      Ami majd a valóságba vezet.
                                      Megérinthessem ott is álmomat,
                                      Azt édest, ki örökké élteti az álmokat.
                                      Szerző:FM.