Kiskocsmának, most sötétes zugában,
Keresem vigaszát, benne a bánatban.
Velem van az, a szívemet nyomja,
Minden porcikámon, ott van annak súlya.
Itóka előttem, most poharamat nézem,
Közben én magamat kérdezem.
A múltat faggatóm a tova rohanót,
Meg szívemet érinti, az érted dobbanót.
Itten vagy te édes, élsz a fantáziámon,
Számonkér, osztozunk a múlton.
Poharamért nyúlok bánatot hígítok,
Így már érinthetnek, az édes pillanatok.
Oly tisztán ér a kép, ó azok a szemek,
Kábulat ez amitől szenvedek.
Úgy érint az meg magával ragad,
Annyira sok a szép, ami velem marad.
A pohárért nyúlok, vigaszt keresek,
Ó ezek a percek de keservesek.
Homályába veszik minden előttem,
Szét hullt életemben, magam keresem.
Vágyom az édest, ki mindég éltetett,
Létével dobogtatta a szívemet.
A poharat nézem, rajta lebeg azon,
Megyen a csendjében, rögös sírhalmon.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése