Ó az a képzelet, szedeget az érzelem,
Én őt magam élé képzelem.
Lebegve jön, aztán már lefed,
Semmisül az akarat, érzésekbe tesped.
Átélem most a megsemmisülést,
Az ezzel járó ernyedést.
A testem megadja magát,
Nem akar mást, csak tégedet a csodát.
Mert a csoda az te vagy magad,
A tűz, az érzelem ami elragad.
Szárnyaltat, tenni ellene nem tudok.
Ha ennek így kell lenni, nálad landolok.
Így már aztán, ott vagyok veled,
Megérintet engemet a lelked.
Szememet behunyom, ó a káprázat,
Lebegjen előttem, a gyönyörű ábrázat.
Isten tudja miért, lenni veled akarok,
Ha nem így van, teérted halok.
Innentől csak az érzés játszik,
A vágy így ami, már rajtam uralkodik.
Éjszakák jönnek, bennük a sóvárgás,
Ami mindég ettől lesz csodás.
Érinthetem játékában a lelkedet,
Álmot dédelget az éjjel, benne tégedet.
Szerző:FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése