Lágyan érintenek, a nap sugarak,
Az arcomon simogatnak.
Ami megérint az a melegség,
Sugárzó fénye, ragyog tőle az azúros ég.
Kápráztatón olyan lágyan ér el,
Nappalában torkol a reggel.
Araszolva megyen a nap az égen,
Meleget árasztva, az halad fent a légben.
Haladok én is mert a pusztát járom,
Végtelenét neki belátom.
Meg nyílt neki tere előttem,
Végtelenét köröttem horizontban mérem.
Hol az ég a földet éri szürkül az körben,
Rengeteg a szép ami elfér ebben.
Csodás a táj, ez meg fog mindég,
Az allé, a fasor, a távolság, ott a kéklő ég.
Fent a madaraknak röpte a légben,
Levegőt szelnek ők az égen.
Alattuk az erdő, elhúzódó fasorral,
Ott szellő játszik a smaragdos lombbal.
Imádom a fénynek az éltető sugarát,
Ahogy színezi be a pusztát.
Beragyogja az a végtelenét,
Árasztva széjjel az életnek, éltető elemét.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése