Érint az érzelem, felhők közt szögdelem,
Itten e világban veled kedvesem.
Mert vagy érinthetsz engemet,
Azúrjába viszed, nekem napjába egemet.
Ottan vagy benne, betöltöd így te azt,
A következőt is, a másikat amazt.
Ami majd a holnapba megyen,
Csupán azért teszed, üres ne lehessen.
Nem üresek azok, én is azon vagyok,
Ha tehetem bele színeket rakok.
Úgy meg ha már fessük mindketten,
Az színében maradhat, egy egész életen.
Napok múlhatnak felettünk el lassan,
Perceiben harmonikusan.
Gerjesztve az bennünk a vágyat,
Az meg ha feléled, ő érzelmeket zaklat.
Ráhat, az aztán a szíveket borzolja,
Lelkeinket így kicsiszolgatja.
Azok meg ha egymást érinthetik,
Bizony az embert, a felhők közt repítik.
Így lehet, hogy felhők közt szögdelek,
Kezed fogom, mit el nem engedek.
Szárnyalhatunk, az maga az álom,
Múló napjainkat, évtizedben szorzom.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése