Nem múló idő, kór fedi a korom,
Bele reccsen nekem a porcom.
Kopottak a csontok is talán,
Mért kell az embernek osztozni nyavalyán.
Lefed életeket, itt lehet velünk,
Mi közbe tőle szenvedünk.
Cipelgessük visszük utunkon,
Helye van ő neki, rajta az úti pakkunkon.
Az életünk talán másabb lehetne,
Ha e nyűgje nem kerülgetne.
Az ember diadal ittasan,
Semmitől se tartva, mehetne lankadatlan.
Mert menni, menni kell haladni,
Ott lenni, az úton maradni.
Húzni, húzni az evezőt,
Az árral szemben, bele vinni újra az erőt,
Mennyit ki kell bírni, dübörög a szív,
Közbe embere mindég harcot vív.
Megvívja a sorssal, az életével,
E nélkül a napja, az sohasem telhet el.
Nem az idő a baj, múlik az lassan,
A kórokozó lehetne mi csappan.
Nyűgje életünknek, rajta nem kéne,
Élhetne embere, ha tőle nem szenvedne.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése