Él a múlt, mert azt temetni nem lehet,
Történése sohasem nem veszhet.
Úgy marad az érintetlenül,
Az időben ottan, kisérthet az rendületlenül.
Emberének idejében mozgásába van,
Érintéseinek a káprázatában.
Vagy éppen nem, erről szól az élet,
Nem láttad te tegnap, máma megérinthet.
Ottan azután már zárhatod szívedbe,
Megöröklöd őt is emlékednek.
A rosszat, a szépet a rengeteg képet,
Akárhogyan is volt, az vissza kérdezhet.
Ó de sok a kérdés, ami választ akar,
Az ember ettől néha fejet vakar.
Ezt elkerülni mégsem nem tudja,
Örökösen érinthet az öröme, vagy búja.
Minden érintés, bele megyen tettbe,
Nagyban, vagy egészen picikébe.
Rajtunk függ, hogy van szervírozva,
Szépet is éltethet, ha azzal van bevonva.
Mert a múlt mindég él, örök élettű az,
Képeiben lehet benne ez, vagy amaz.
Lehet tüske ami sebet szúrhat,
Jöhet olyan része is, mi tavaszt áraszthat.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése