Csinosítom magam, nem viszem sokra,
Borotvám élén rajta van a sodra.
Jojózik a szemem, érinti fájdalom,
Vércsík poroszkál, az fedi le már arcom.
Arcszeszem elfogyott, hiába babrálom,
Keresem a timsót, sehol nem találom.
Aljáig dúrom már a fiókot,
Rája férne kis rendezés, ó ennyi kacatot.
Bevillan a parfüm, van asszonyomnak,
Nem számít csak vérzést csillapítsak.
Ráviszek belőle, csíp toporgok,
Ennyi balszerencsét, ó illat felhőt húzok.
Szeretem az illatát, de ha ő rajta van,
Közbe az órát nézem, az idő suhan.
Neki lendítem magamat,
Újra kenem habbal, húzom le arcomat.
No, marad azon, bőven a borostából,
Besokalltam elég a próbából.
Én hagyom a szakállam,
Nem lustaságból, de minek borotváljam.
Az ősök is hordták, kicsit igazgatták,
Férfiasságukat vele feldobatták.
Dehogy bántanám, akinek nincsen,
Ha azt úgy szereti, őt áldja meg az Isten.
Elpakoltam a borotvám, rakattam élét,
Rendbe hoztam a fiókom belsejét.
Van benne arcszesz, timsót is tettem,
Édesemnek parfüméért aztán újat vettem.
Azóta így élem én, szakállal az életem.
Borzas fejem le fedi szőrzetem.
Mért ne érezném jó magam a bőrömbe,
Szakállas volt Ádám is, úgy élt az édenbe.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése