Sír a hegedű, könny van a vonóban,
Benne az, érződik a dalban.
Könnyet csalva érinti lelkemet,
Mert a nóta mostan, boldogságot temet.
Érintése neki, most sebeimen tépked,
Fáj az élet, elepedek érted.
Ó te édes asszony képedet idézem,
Szemeimben van, beült oda könnyem.
Érzés amit tördel, de fájó ez mostan,
Háborog a lelkem, olyan vigasztalan.
Hely ahogy a prímás a hegedűn játszik,
Szívet ér nótája, érzem én, hogy vérzik.
Arcomra folyik, kicsorduló könnyem,
Köd ül rajta, fedi homálya a szemem.
Burjánzik fájdalma a lelkemben,
Ott van a gyökere, benne a szívemben.
Oda vésődőt bele teneked a neved,
Csordogál belőle éled az emléked.
Sír a hegedű, az könnyet fakaszt,
Bennem vágyat temet, elmúló tavaszt.
Játszik a prímás, olyan lélekre hatóan,
Ej ha ott lehetnék, várnál az ajtóban.
Édesem érted hullajtom a könnyet,
Sorsom tépdel, hozza terólad a képet.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése