Indulok édes, utamon hozzád tartok,
Haladok a pillantásra vágyok.
Gondolataimat rendezgetem,
Mit is mondok, ezt magamtól kérdezem.
Valami szépet kellene, magasztalót,
Ami majd tégedet kápráztat ott.
Lehetne vallomás, olyan mi lenyűgöz,
Csokrom amit adok, azt majd megfölöz.
Mondanám én, mert közbe érkeztem,
Szólni nem tudok itten vagy előttem.
Marad az ölelés, hol te vagy a fény,
Engem elragad, visz már a szenvedély.
Adom a bokrétát, te fölé emelkedtél,
Nyűgöz a pillanat mivel érintettél.
Bálványozlak eléd borulok,
Élmény ez mit egy asszonytól kaphatok.
Ó, hogy állna meg az idő, egy kicsikét,
Oly kegyes ezüsttel fedi az estét.
Benne itt lenni állom teveled,
Lényem kebleden most kissé elpilled.
Illat járja át a szobát, mostan lefödöd,
Bőrödön érzem parfümöd.
Átjár varázsa, most visz a kábulat,
Magával ragad játékod, az átélt ámulat.
Éltető ez fény, reményét fakasztó,
Az életünket össze forrasztó.
Amit neked csak, köszönni tudok,
A síromig vágylak, akarlak még vagyok.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése