Vágy sorvassza, a magányos éjszakát,
Kinyitja a pokolnak kapuját.
Aztán, Lucifer már velem cimborál,
Nem kímél, mert lelkembe, bele babrál.
Szenvedéssel élem át, kínoknak, kínját,
Vágyom életemnek, angyalát.
Aki a pokol kapuját becsukja,
Feledésbe mehet, a léleknek érintő búja.
Ezüstözze érintése, az estének bíborát,
Érintsem egének, ott a csillagát.
Oldja magányomat ez a fénysugár,
Ragadjon el ölelése, az legyen tenger ár.
Fedjen a hulláma benne éjszakájában,
Legyek asszonyom ringató karjában.
Érezhessem milyen az a boldogság,
Ami itten a földön, lehetne mennyország.
Ó te édes asszony, fényezzed egemet,
Ne kísértsen magány, soha engemet.
Kerüljön a búja, el ne érhessen,
Legyél, lehessen a földön, itten az éden.
Ne sorvasszon vágy, soha se éjszakát,
Ki ne nyithassa a pokolnak kapuját.
Vágyom a tűzet, azt egy agyaltól,
De ne a pokolnak, kénköves lángjából.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése