Ontsa a nap a sugarát, árassza a pusztát,
Csikós pattogtatja karikás ostorát.
Fent ül lova hátán, az tereli a ménest,
Az isten úgy teremtette megülje a nyergest.
Lóra termett atyám fia ért is a nyelvükön,
Akarata neki a lovakon átjön.
Kezes mind ó, hogy idomulnak,
Mutatvány ez, lenyűgöz, együtt alakítanak.
Harmónia lények, az ember és ló között,
Ősze hangolt mozdulat, ami kötött.
Minél több benne az áhítat,
Az szorgalmat tükröz, amit a szeretet átitat.
Koncentrálás ez ami rá hathat egymásra,
Mutatványának értékét viszi diadalra.
Összhangban van minden mozdulattal,
Rittyent a csikós, így adja a jelet az ostorral.
Cselekvést sugall neki minden mozdulata,
Aztán benne van már neki káprázata.
Hisz változik a mozdulata a lónak,
Így lehetnek mintázata, akár egy szobornak.
Ontsa a nap a sugarát, hevíti a pusztát.
Vibrál a levegő, fel az égre viszi táját.
Olyan kettősség ez, tája az égen landol,
Közbe pórja száll a pusztán, lovak patájától.
Hisz így puszta a puszta, változik képében,
Van hol gulya legel, vagy ménese féktelen.
Netán a madár szeli a kéklő eget,
Ott vadvirágok között, a gémeskút ad vizet.
Szerző: FM.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése